Egyre gyakoribb, hogy amikor valaki beadja jelentkezését egy állásra, a munkáltató vagy a fejvadász nem csak az önéletrajzot nézi meg, hanem azt is, mi mindent árul el a pályázóról internetes, közösségi jelenléte.
"Elfogtunk egy levelet", pontosabban találtunk és magyarítottunk egy infografikát, ami csak megerősíti a mindenfelől hallható trendeket: ha valaki álláskeresésre adja a fejét, először gondosan fésülje át facebookos profilját, Twitter üzeneteit és egyéb webes jelenlétét. A munkáltatók és a fejvadász cégek egyre nagyobb számban ismerik fel a közösségi információk jelentősségét: hiába írjuk az önéletrajzban, hogy higgadt, munkaszerető, konzervatív személyiségek vagyunk, miközben a profilképünkön az látható, hogy illuminált állapotban borotvahabbal írjuk magunkra a "job sucks" életbölcsességet.

Nem bújhatsz el Az összeállítás szerint a fejvadászoknak, valamint a vállalatok HR-es szakembereinek több mint fele már kifejezetten az álláskeresők felkutatására használja a közösségi oldalakon fellelhető információkat. Még nagyobb azoknak az aránya, akikhez ugyan a hagyományos módokon jut el egy-egy önéletrajz, ám a jelöltek szűrésekor már előkerül a böngésző, és itt is eljutnak a pályázó valamilyen közösségi profiljáig.

Hogy ez mennyire etikus, vagy épp használhatjuk-e a "nagy testvér" jelzőt minden álláskeresés előtt, már személyes megítélés kérdése. Mindenesetre a munkaadók 86 százaléka mondja szigorúan összehúzott szemöldökkel, hogy a jelentkezők általában nem épp munkaadóbarát webes profilokkal rendelkeznek. Mi a megoldás? LinkedIn-en mindenképp a pontos, szakmai hozzáállás, a többi közösségi oldalon pedig a megfelelő jogosultsági szabályok alkalmazása...

A képre kattintva az infografika nagy méretben, új ablakban is megtekinthető



Forrás: Mashable / Career Enlightement

Komoly toborzásba kezd Európában az Oracle
Vizualize.me: önéletrajz infografikában
Mennyibe fáj a munkahelyi zűrzavar? [infografika]

El az útból! Érkezik az OpenAI legújabb üdvöskéje

Ha van is fék az MI-vonaton, azt senki nem akarja használni. A ChatGPT fejlesztője az emberi szintű problémamegoldásra képes o3 modell beharangozásával zárta az évet.
 
Hirdetés

Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel

Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.

A szoftveresen definiált WAN hálózatok kiépítése jóval komplexebb feladat egy hagyományos hálózati fejlesztésnél.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.