A felsőoktatás átalakítása, azon belül is a természettudományos és műszaki képzés régóta vitat tárgya. Az IVSZ elmúlt néhány évben többször is artikulálta azt az igényt, hogy az IKT szektor hazai fejlődéséhez elengedhetetlen a korszerű felsőoktatás, amely képes folyamatosan utánpótlást biztosítani a szakmának. Bár a legtöbbször hangoztatott elvárás a mérnökképzés keretszámainak emelése volt, az idei MENTA-n Gacsal József, a szervezet oktatásért felelős alelnöke egy ennél árnyaltabb, az alapfokú és középfokú képzést és a tanárképzést is felölelő koncepciót vázolt összefoglalójában. Az eddigi eredményekről és a lehetőségekről is kérdeztük Oroján Sándort, az IVSZ oktatási kérdésekért felelős tanácsadóját.

Bitport: Hogyan ítéli meg a szervezet a természettudományos és mérnökképzés jelenlegi helyzetét a magyar felsőoktatáson belül?

Oroján Sándor: Az IVSZ-nek értelemszerűen az a legfontosabb, hogy az iparág növekedését támogató környezetet teremtsen, pontosabban hozzájáruljon egy ilyen környezet létrejöttéhez. Az egyértelműen látszik, hogy a hazánkban működő vállalatoknak egyre több jól képzett, gyakorlatban hasznosítható tudással rendelkező munkaerőre, leginkább mérnökre van szüksége. Tehát van felvevőpiac mérnökökre. Ha több diákot lehetne ebbe az irányba terelni, az egyszerre szolgálná a munkanélküliség csökkentését és a gazdaság növekedését.

Mi úgy gondoljuk, hogy egyfelől üdvözlendő, hogy a kormány – a korábbiakkal ellentétben – emeli a természettudományos és mérnökképzések kvótáját, másfelől azonban ez a képzések minőségének, frissességének folyamatos fejlesztése nélkül csak részmegoldás. Anélkül ugyanis a pluszban felvettek lemorzsolódnak, és végső soron az ipar számára használható, jól képzett mérnökök száma kevéssé fog csak emelkedni. Pedig van jó, követhető példa. Kecskeméten és Győrben már kialakult az autóiparnak az egyetemmel, illetve főiskolával az együttműködés.

Jó lenne, ha az informatika esetében minél hamarabb létrejöhetnének az ún. duális képzések, ahol az ipar szereplői – mint későbbi potenciális munkaadók – az adott felsőoktatási intézménnyel, intézményekkel közösen képzik a leendő diplomásokat. Itt a kormány partnerként számíthat az IVSZ-re mint katalizátorra az ipar és felsőoktatás együttműködésében.

Látnak-e olyan nemzetközi példákat, melyek adaptálásával sikeresebbé-vonzóbbá lehetne tenni a mérnöki és természettudományos pályákat?

O.S.: A természettudományos és mérnökpályák népszerűtlensége összeurópai jelenség. Az egész közoktatási rendszerben dominálnak a humán tárgyak, a természettudományos tárgyak oktatása pedig sokszor az eszközhiány és megfelelő pedagógusgárda hiánya miatt unalmas, száraz. Az informatika-oktatás meg szinte teljesen kiszorult a közoktatásból, "köszönhetően" az aktuális kerettanterveknek – egyébként a törvényhozók szándékkal teljes mértékben ellentétesen.

A magyar úttal szemben Nagy-Britanniában például már minden alsó tagozatos számára kötelező az algoritmikus gondolkodás, a programozás elméletének az oktatása. Térségünkben, sőt Észak-Afrikában és a Közel-Keleten is számos példa akad az oktatás digitalizálására, ami szintén jelentősen javítja a természettudományos tárgyak oktatásának körülményeit. Képzeljük csak el, mennyire más 3D-ben forgatni molekulákat, térben láttatni a mágneses teret kémia vagy fizika órán!

Az oktatás digitalizálása, a természettudományos tárgyak oktatása minőségének javítása mind-mind pozitívan hathat a mérnökpályák népszerűségére. És ezek együttesen az emelkedő kvóták mellett emelkedő felvételi ponthatárokat, alacsonyabb lemorzsolódást és végső soron több jól képzett mérnököt jelentenek. Hovatovább alacsonyabb munkanélküliséget és nagyobb gazdasági növekedést is.

Készít-e az IVSZ olyan átfogó koncepciót, amely az IKT iparág fejlődése felől közelítve keretet adhatna a felsőoktatási intézményeknek korszerű oktatási programok bevezetésére? Vagy készült-e olyan felmérés, amely alapján pontosan megfogalmazható lenne, hogy milyen szakemberekre van szüksége az iparágnak?

O.S.: Az IVSZ készített egy oktatási stratégiát, ami leginkább a vállalati igények felmérésén alapult. Ebben alapvetés, hogy az oktatás célja végső soron az, hogy megfelelő munkaerőt szolgáltasson a munkaerőpiac számára. Ennek felsőoktatással kapcsolatos részében leírtuk a jelenlegi rendszer hiányosságait és az elérendő célokat. Ilyen cél például, hogy a leendő informatikus mérnökök valóban használható nyelvtudással bírjanak. Ehhez az kellene, hogy legalább három tárgyat idegen nyelven, elsősorban angolul vagy németül kelljen elvégezniük. Mit sem ér a nyelvvizsga, ha a diák nem tudja használni a nyelvet, képtelen szakmai anyagok értelmezésére, vagy gondolatainak, tudásának adott idegen nyelven történő átadására. És nemcsak szóban, hanem írásban is!

Szintén a koncepció része, hogy hosszabb, minimum fél, de inkább egy év gyakorlatot tartunk szükségesnek a diploma megszerzése előtt. A néhány hetes nyári gyakorlatok fabatkát sem érnek. A diákoknak ugyanis meg kellene tanulniuk, milyen egy vállalati kultúra, és el kellene sajátítaniuk, hogyan kell dolgozni projektszerű keretekben, és meg kellene tanulniuk önállóan és csapatban is dolgozni. Erre egyébként szerintünk megoldást adhat a kormány terveiben is szereplő duális képzés. Azt reméljük, hogy minél hamarabb és minél szélesebb körben elterjed ez a képzési forma, és háttérbe szorul a jelenlegi, sokszor túlzottan elméleti oktatás.

A BME Simonyi terme: korszerű környezethez modern tudás illik

 Az előrelépéshez nyilván jó lenne tudni, milyen kapcsolatok épültek ki oktatási intézmények és vállalatok között. Készítettek-e felmérés arra vonatkozóan, hogy az egyes vállalatok különböző formában realizálódó oktatási támogatásai (szoftveradományozás, laborok felszerelése, oktatási programok bevezetése stb.) hogyan hatnak a szakirányú felsőoktatásra? És ehhez kapcsolódóan lesz-e valamiféle terv a tanárképzés, továbbképzés támogatásának megoldására?

O.S.: A kép ezen a téren sokszínű, a cégek ugyanis egymástól függetlenül alakítják ki felsőoktatási kapcsolataikat – már ahol erre egyáltalán van fogadókészség. A legnagyobbak egyes intézményekkel, tanszékekkel kifejezetten sikeres együttműködést alakítottak ki. Ezek elsősorban gyakornoki és közös kutatási projektek. Ahhoz, hogy a kkv-k, akár "klaszteresedve", bekapcsolódhassanak a felsőoktatási képzések formálásába, szükség lenne a már többször említett duális modell törvényi bevezetésére.

Ugyanakkor a tanártovábbképzés is fontos kérdés. Az általános és középiskolás tanároknak le kellene számolniuk a frontális oktatási technikákkal, és el kellene sajátítaniuk az interaktív, együtt tanulást, valamint a folyamatos mérés-értékelés módszereit. Erre kiváló lehetne például az állami Educatio Nonprofit Kft. által koordinált Intel Teach Essentials képzés, ami az Intel és a kormány együttműködése nyomán ma már akkreditált tanár-továbbképzési programmá vált. Jó lenne ezt uniós forrásból, ingyenesen és kötelezően minden jelenlegi tanár számára biztosítani – Törökország például ebben előttünk jár.

Ön is említette a mérés fontosságát. Van vagy lesz digitális kompetencia mérés?

O.S.: Mi szeretnénk, ha lenne. Az évente, nyolcadikosok körében végzett matematikai és nyelvi kompetenciamérések mellett igencsak fontos lenne, hogy a 21. században egyik legfontosabb képességét, digitális kompetenciát is mérné az Oktatási Hivatal. Ma már az infokommunikációs eszközök használata, az internetes tartalomkeresés és az ott gyűjtött információk szintetizálása, a tudásmegosztás, a digitális platformon történő kommunikáció alapvető készség kellene legyen minden általános iskolát elvégzett diáknak.

Ezeket azonban ma az iskolában nem fejlesztik, a fiatalok pedig vagy felszedik ezt a tudást az életben, vagy nem. Gondoljunk bele: egy nyolcadikosnak tudnia kell, mi a különbség a visszaható és a személyes névmások között, vizsgázik az angol rendiség kialakulásának évszámaiból, de szó sem esik arról, hogy az internetes kaszinók biztos ígéretként ható álreklámjai miért átverések, vagy hogy miért veszélyes, ha a facebookon robotként chatelő álprofilok a bankkártyánk adatai vagy éppen PIN kódja után érdeklődnek. Miközben a kiberbűnözés volumene meghaladja a drogkereskedelemét, a közoktatás nem vesz róla tudomást, nem gondoskodik a diákok informálásáról – ahogy arra sem tanítja meg őket, mi mindenre jó az internet.

Könyvtárhasználatot persze tanulnak. Arra azért kíváncsi lennék, hogy akik ezt az interjút olvassák, mikor mentek utoljára könyvtárban azért, mert kíváncsiak voltak valamire, és meg akarták nézni egy lexikonban... A digitális kompetenciamérés bevezetése fontos lépés lenne afelé, hogy az iskolában természetes legyen a digitális technológiák használata, hogy a fiatalok tisztában legyenek az életüknek biztosan szerves részét képező infokommunikáció lehetőségeivel és veszélyeivel.

Személy szerint egy dologban biztos vagyok: a táblák, kréták és tankönyvek világa a múltat, a régi szép időket jelentik, amihez ma még ragaszkodnak az idősebb generáció tagjai. A kérdés, hogy a magyar közoktatásban a jövő mikor kezdődik el.