Erre példa a hazai elektronikai ipar, amely a nemzeti össztermékből vállalt, 5 százalék fölötti ágazati részesedésével a világ élvonalába tarozik Dél-Korea, Japán vagy Finnország mellett. A területen legalább 70 ezer munkavállaló dolgozik, amit érdekes kontextusba helyez az átlag feletti jövedelemszint és az állandó szakemberhiány. Ráadásul a természettudományos oktatás reformja vagy a megfelelő fejlesztések végrehajtása nem csak a növekedés feltétele, hanem – ahogy a Nokia esetében kiderült – a meglévő eredmények megtartásához is elengedhetetlen volna.

A gyakorlatban mégsem látszik, hogy a mindenkori kormányzat stratégiai prioritásként kezelné az ágazat megerősítését, ami részben a szakmai szervezetek tevékenységét is minősítheti. A kérdésről Gacsal Józseffel, az Intel Hungary üzletfejlesztési igazgatójával beszélgettünk, aki az Informatikai és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) Elektronikai Tagozatának vezetőjeként, illetve a tavaly alakult Nemzeti Elektronikai Kerekasztal (NEK) tagjaként jellemezte az érdekérvényesítés jelenlegi lehetőségeit.

■ Életszerűnek tartja, hogy a hazai IKT piac szereplői adott esetben a nyugati dotkom cégekéhez hasonló tiltakozó akciót szervezzenek?

– Nem valószínű, de szélsőséges esetekben minden elképzelhető.

■ Békeidőben valóban célszerűbbnek tűnik a hivatásos lobbistákra hagyatkozni.

– Az IVSZ egy ideje már nem alkalmaz ilyen munkatársakat, a feladatokat a vezetőség vállalta magára. Ennek több oka is van: amellett, hogy a lobbitörvény hatályon kívül helyezésével megszűnt a kényszerítő erő, a tagdíjakból sem lenne könnyű előteremteni a szükséges forrásokat. Még nagyobb probléma, hogy sokszor az sem világos, tulajdonképpen kihez beszélhetne egy valódi lobbista. A kormányzati szerepkörök kiosztása és a számonkérhetőség gyakran idéz középkori állapotokat, és ágazati felelősök híján a különféle területek – mondjuk az oktatás, a tartalomipar vagy a térinformatika – is szanaszét hevernek.

■ Az iparági érdekek érvényesítésében azért elég egyértelműnek látszik a szakmai képviseleti szervezetek felelőssége, akik kívülről nézve gyakran tűnhetnek reaktívnak.

– Ez tény, ám a kormányzati oldal nem mindig figyel oda rájuk, máskor pedig titkolózik a terveit illetően, és nagyon rövid határidőket szab az úgynevezett "társadalmi egyeztetéssel" kapcsolatos véleményezésekre. Így nem könnyű segíteni. A jelenlegi adminisztráció több pozitív meglepetést okozott az előzőnél, és több az olyan ember, aki hajlandó ténylegesen cselekedni, de ez inkább csak az üdítő kivételek számát növeli. Az IVSZ Elektronikai Tagozatának vezetőjeként és a szervezet alelnökeként azt tapasztalom, hogy ebből a szempontból majdnem mindegy, ki van kormányon.

■ Ezek szerint a szakmai szervezetek semmilyen alapot nem szolgáltatnak a bizalmatlanságra?

– Esetenként valóban jogos a gyanú, hogy még az IVSZ nevében bejelentkezők is csak a saját ügyeiket próbálják elintézni, sőt időnként olyanok lobogtatnak IVSZ-es névjegyet, akiknek semmi közük a szövetséghez. Éppen ezért már az elnökség is napirendre tűzte a problémát, hiszen javítani kell a szervezet önszabályozó képességén. Több megoldás is szóba jöhet a védjegy megteremtésétől egészen a lobbiszabályok lefektetéséig. Lassítaná, de tisztítaná is a dolgokat, ha a kormányzati megbeszéléséken legalább két, különböző cégektől – lehetőleg versenytársaktól – delegált küldött jelenne meg. Az ilyesmit azonban nem könnyű keresztülvinni, sajnos az iparág egy része elszokott a versengéstől.

■ Az elektronikáról szólva a NEK tagjaként is úgy látja, hogy nem kezelik megfelelő súllyal a magyar GDP legnagyobb hozzájárulóját?

– Úgy tűnik, hogy a számok tényleg nem hatnak meg senkit sem. Bár a Nemzetgazdasági Minisztérium a NEK anyagait is felhasználta az iparági stratégia elkészítéséhez, a több évtizedes hazai tradíciónak megfelelően a felmérés nyomán nem készült értékelhető akcióterv. Azért a kisebb sikerek nem maradnak el, az ágazat képviselői részt vettek például a közoktatási és felsőoktatási törvény előkészítését célzó konzultációban. A Gazdasági Szereplők Oktatási Kerekasztalánál biztató eredmények születtek, még ha a Nemzeti alaptanterv tervezete deformálódik is a későbbi háttéralkuk során.

■ Itt nyilván a felsőoktatási felvételi keretszámok változására gondol.

– Általánosságban a természettudományos, mérnöki képzésről, a nyelvismeretről vagy a számítógép- és internethasználatról van szó. A megfelelő számú felsőoktatási hely biztosítása önmagában csak egy tölcsért hoz létre, amelyet meg kell tölteni, ehhez viszont jelentkezőkre van szükség. Méghozzá tudással bíró jelentkezőkre: már az alapokkal komoly problémák vannak, ha a felsőfokú képzés menetrendszerűen a felzárkóztató matematikával és fizikával indul.

A maga részéről a NEK is azon dolgozik, hogy az elektronikai ipar fontosságát és lehetőségeit, vagy a képzettség és a pályaválasztás aspektusait közérthető formában ismertesse meg mindenkivel. Jó az irány, de a projektek nehezen indulnak, és nem méretgazdaságosak. Bátrabbnak kellene lennünk, hiszen az aktuális trendek alapján sokkal több mérnökre volna szükségünk.

■ A legjelentősebb érdekvédelmi szervezet alelnökeként miben látja az IVSZ fő sikerét és kudarcát az elmúlt időszakot tekintve?

– Ilyen sikertörténet lehetett volna az IKT stratégia, illetve a Digitális Magyarország Cselekvési Terv alapjául szolgáló dokumentum, amelynek kidolgozásában az IVSZ is jelentős szerepet vállalt. A konkrét akcióterv elkészítése vagy a szükséges források hozzárendelésére azonban elmaradt, sőt már a programot jegyző Nyitrai Zsolt államtitkár sincs a helyén.

Az IVSZ taglétszáma ettől még folyamatosan növekszik, ami jelzi, hogy a nehéz helyzetben sokan érzik szükségét az egységes fellépésnek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával igen jó együttműködést alakítottunk ki a szakképzés területén, és a társszervezetekkel való kapcsolatunkban is sikerült egyensúlyt találni. Összességében elmondható, hogy a korábbinál többször kérik ki az iparági szereplők véleményét – lásd a NAT tervezetét –, és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is nyitottabb az együttműködésre.

■ Ha a természettudományos oktatásban és a mérnökképzésben elindul a mennyiségi és minőségi növekedés, talán az Intel is megnyitja végre első magyarországi létesítményét?

– Ezt a kérdést időről időre felteszik, és most is ugyanaz rá a válasz, mint korábban. Amíg képtelenség egy helyre összetrombitálni több ezer, versenyképes tudással rendelkező fejlesztőt és üzemmérnököt, addig semmi értelme a további feltételekről beszélni.

A nagyvállalatok egyébként földrajzilag is igyekeznek egymáshoz közelíteni a gyártást és a k+f tevékenységeket. A hazai elektronikai ipar nagyrészt a gyártásról szól, így a folyamatnak ugyanolyan könnyen lehetnénk a nyertesei, mint ahogy a veszteseivé is válhatunk. Ha az Intel példájánál maradunk, akkor észre kellene vennünk, hogy a cég Csehországban, Lengyelországban vagy Romániában már komoly beruházásokat tett a kutatás-fejlesztésben, mi viszont még rá sem léptünk erre az útra.