Nem túl rózsás képet rajzol az AT Kearney tanácsadócég legújabb jelentése, amelyben az európai infokommunikációs (IKT) szektor jelenlegi helyzetét vázolják fel. A friss adatok szerint a világ 100 legnagyobb forgalmú high tech vállalata között mindössze 9 működik a kontinensen, ráadásul ha hivatalosan is lezárul a Nokia megvétele, akkor ez a szám még tovább fogyatkozik.

A sokszínűség átka

Amennyire segítheti a kontinens versenyképességet, hogy például az USA-val szemben itt heterogén, eltérő kultúrájú és mentalitású régiók és piacok vannak, amelyek rivalizálása ösztönzőként hat, legalább annyira hátráltatja a növekedést a szétaprózódó támogatás, a nem egységes szabályozói környezet és különbségekből, szuverenitásból fakadó együttműködési problémák.

A mozgásteret tovább szűkíti, hogy sok európai vállalat nagymértékben függ partneri, beszállítói kapcsolat szintjén amerikai vagy ázsiai cégektől, így nagyon nehéz az említett régióknál jobb eredményeket hozva javítani a kontinens világpiaci helyzetén. A rövid távú kilátásokra jellemző, hogy a 2011-2015 közötti időszakban az összetett éves növekedési ütem (CAGR) tekintetében várhatóan tovább nő a lemaradás. Európa az előrejelzések szerint csak 2,2 százalékkal tud bővülni, ami kevesebb mint fele az észak-amerikában (5,2) és ázsiában (5,4) várható teljesítménynek.

Valami van, de nem az igazi még

A problémát láthatóan felismerték az EU döntéshozói is. Erre utal a Horizon 2020 elnevezésű program tavalyi zászlóbontása, amelyet a tagállamokban, többek között hazánkban is konkrét ösztönzési tervek követnek. A tanulmányt készítő tanácsadó szerint azonban ezek önmagukban nem képesek arra, hogy fordítsanak a trendeken.

Az AT Kerney szakértői szerint Európának három alapvető pillérre támaszkodva lehetne felvenni a kesztyűt a riválisokkal. Az egyik az oktatás és a befektetői környezet fejlesztése. Előbbit a tudásintenzív szektorok igényeit figyelembe vevő, versenyképes tudást adó oktatási rendszerrel, utóbbit hatékonyabb, befektetést segítő ösztönzőkkel, szabályozási környezettel lehetne elérni. A másik terület a rendelkezésre álló erőforrások fókuszálása azokra a kulcsterületekre, amelyekből a legtöbb hasznot lehet remélni hosszú távon. Végezetül fontos  az együttműködésen és kompetens vezetésen alapuló munka, amellyel esélye lehet a kontinensnek valami olyasmit nyújtani, amit máshol nem, vagy legalábbis nem olyan jól tudnak. A kormányzatok, a vállalatok és az iparági szervezetek együttműködésének formája és minősége kulcskérdés lehet ebben a tekintetben. Túl kell lépni az önös, általában rövid távú érdekeket szolgáló álláspontokon, ami azt is jelentheti, hogy a központi beszerzések esetében egy drágább, de a régió fejlődése szempontjából nagyobb hasznott rejtő megoldást kell választani.

A páneurópai technológiai együttműködés egyik jó példájaként a GSM kommunikációs rendszer kidolgozását lehet említeni, ami hozzájárult ahhoz, hogy ebben a szektorban sokáig vezető szerepet töltöttek be az európai vállalatok. Ehhez hasonló kezdeményezésekből kellene az elkövetkező években minél több, hogy Európa ne a kispadról nézze a világ fejlődését.