A vállalat rekordokat döntött az év első három hónapjában. Minden szegmense nagyot nőttek a bevételei. Ez a techpiaci aggodalmakat is csökkenti.

Miután az átalakulással küzdő IBM, a lassuló Microsoft, a masszívan profitot termelő, de gyengülő kilátásokkal számoló Intel és a visszaeső Apple is csalódást keltő negyedévet zárt, nagyon kellett valami igazán pozitív hír a techpiacnak.

Ezt most az Amazon szállította, és nem is akármilyent: felhős bevételeivel és a kiskereskedelemmel is nagyot kaszált a seattle-i cég az év első három hónapjában. 2012 óta a legnagyobb növekedést sikerült elérni a negyedévben a vállalatnak.

Tavaly ugyanebben az időszakban 22,7 milliárd dollár volt a nettó bevétele, míg idén 29,1 milliárd. A kiskereskedelmi értékesítés mintegy 3,5 milliárddal, a szolgáltatásból származó bevételek pedig közel 3 milliárddal nőttek. Ez utóbbi igencsak látványos, hiszen itt alacsonyabb bázisról indult a vállalat: tavaly a szolgáltatási bevételekből 5,6 milliárd dollár bevétel jött, míg idén több mint 8,5 milliárd. A kiskereskedelmi részlegnél pedig a tavalyi 17 milliárdhoz kell viszonyítani az idei 20,6 milliárd dollárhoz közelítő bevételt.

Ez éves alapon a teljes bevétel esetében 28,2 százalékos növekedést, a termékértékesítési szegmensben 20,5 százalék, míg a szolgáltatásban összességében 51,7 százalék pluszt jelent a seattle-i vállalatnak. Javult a vállalat profitabilitása is. A nettó profit a tavalyi 57 milliós veszteséggel szemben 513 millió dollár volt – természetesen pluszban.

AWS: plusz 64 százalék

Minden beszámoló külön kiemeli az AWS (Amazon Web Services) bevételeinek megugrását. A felhős üzletág 64 százalékkal bővül éves összevetésben. Tavaly 1,6 milliárdot termelt, míg idén 2,6 milliárd dollárt, és megugrott a növekedési ütem is: tavaly ebben az időszakban csak 49 százalék volt a növekedés az egy évvel korábbi eredményhez képest. Az üzemi eredmény növekedése még látványosabb, hiszen több mint háromszorosára nőtt: tavaly 195 millió dollár volt, idén pedig már 604 millió.

Az elemzők a Google-lel és a Microsofttal – sőt egy ideje az Oracle-lel – folyatott erős felhős versenynek tudják be azt, hogy az üzemi árrés némileg csökkent, de a 27,9 százalék még így is jónak mondható. Ráadásul ez is csak az előző (2015 utolsó) negyedévhez képest csökkenés, hiszen éves összevetésben sokkal pozitívabb a kép. 2015 első három hónapjában ugyanis csak 16,9 százalék volt.

Ráadásul hiába adja a teljes bevételek kevesebb mint 10 százalékát az AWS, az üzemi eredménye így is magasabb, mint az egyéb szegmenseknek összesen, azokból ugyanis 467 millió dollár jött össze. Ez persze érthető, hiszen a kiskereskedelemben eleve kisebb nyereséghányad realizálható. De van más is: például az, hogy az Amazon az idei első negyedévben a táblagépek piacának harmadik legerősebb szereplőjévé nőtt, nem kis részben annak köszönhető, hogy a néhány hónappal ezelőtt debütáló Fire tabletcsalád alapmodellje, amit képességeihez képest hihetetlenül olcsón adnak (mindössze 50 dollár) nagyon sikeres. Az pedig kevéssé valószínű, hogy az Amazon az eszközön közvetlenül bármiféle profitot tudjon realizálni. Ellenben közvetett hozadéka valószínűleg lesz.

Az Amazon egyelőre uralja a felhős piacot, azaz veri mind a Microsoftot, mind a Google-t: a kutató cégek mintegy 30 százalék körüli becsülik a részesedését.


Create your own infographics

A kereskedelem is fejlődik

Az Amazon továbbra is komoly energiákat fektet abba, hogy a kiskereskedelmi üzletét bővítse. További elosztóraktárak építésével és alternatív szállítási módokkal is kísérletezik, hogy javítja a logisztikai hátteret. Van már közúti, légi és tengeri szállító flottája is, amivel , illetve továbbra is dolgozik a Prime program finomításán.

A Prime program egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de a vállalat továbbra is bízik a sikerében. Jelenleg egyébként 54 millió tagja van az USA-ban. De továbbra is fenntartják a programot, amelyre évi 99 dollárért lehet előfizetni. Cserébe az Amazon egy órás szállítási határidőt biztosít a vásárolt termékekre, illetve hozzáférést biztosít egyedi digitális tartalmakhoz (tévé, filmek, zene). Tervezik egy havi előfizetés bevezetését is 11 dollárért, valamint azt, hogy önálló szolgáltatásként kínálnak videostreaminget havi 9 dollárért.

A vállalat kilátásai is szépek: a második negyedévre 21 és 32 százalék közötti növekedést prognosztizálnak. A szélső értékek közti nagy eltérést a globális gazdaságban rejlő bizonytalanságokkal indokolta vállalat.

Piaci hírek

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.