Az Android for Work egyszerűen oldja meg a privát és üzleti adatok szétválasztását.

A BYOD (Bring Your Own Device) mozgalom a munkájukat végző felhasználóknak nagy könnyebbséget, a cégek IT szakembereinek pedig állandó fejfájást okoz. A saját okostelefon (vagy bármilyen egyéb eszköz) üzleti célokra való bevetését, az arról elérhető, esetenként érzékeny adatok   használatát eddig az Android támogatta a legkevésbé, így nem véletlen, hogy a Google tavaly bejelentette, hogy Android for Work néven készül a megoldás.

Első a munka

Az azóta eltel idő alatt nem sokat hallottunk a fejlesztésről, ma azonban a Google hivatalosan is elindította az Android for Work programját. A projekt célja, hogy az androidos felhasználók (de még inkább a vállalatok) biztonságban tudhassák a céges fájlokat, más részről pedig a cég IT szakemberei is képesek legyenek menedzselni, hogy a felhasználó mit és hogyan érhet el a vállalati adatokból. Ehhez a Google több szintű rendszert ajánl, amit az együttműködői partnerhálózat által biztosított megoldásokkal támogat.

Az első réteg hasonló a Samsung Knox-hoz, azaz a személyes és munkahelyi adatok teljes szétválasztásáról van szó. Ez azt jelenti, hogy a készüléken tárolt összes céges adat, alkalmazás, és kommunikáció elkülöníthető a privát résztől, ami megkönnyíti annak kezelését a vállalat szakemberei részéről. A Google mindezt úgy dolgozta ki, hogy a különböző típusú appokhoz, adatokhoz való hozzáféréshez nem szükséges felhasználói profilok között váltogatni, a céges alkalmazásokat egy speciális ikon jelöli.

Ez a megoldás a Lollipop esetében natívan megtalálható a rendszerben, de a korábbi (a több fiókos használatot nem támogató) kiadásokat használók sem maradnak le a lehetőségről. Nekik az Android for Work alkalmazás áll rendelkezésre, amit a Google Play-ből letöltve, majd telepítve ugyanazokat a funkciókat biztosítja, amiket az Android 5.0. Ezen kívül fontos részlet, hogy maga a Play Store is kap egy for Work szekciót, amiből a cégek IT szakemberei tölthetnek le a munkájukat megkönnyítő alkalmazásokat, illetve ide tölthetnek fel az alkalmazottaknak szánt, biztonságos applikációkat.

A nagyok is beszálltak

Az Android for Work az előzőeken túl egy alkalmazás csomaggal is igyekszik segíteni a cégek életét, a kollekcióval azonban bátran elmozdul a Google által biztosított lehetőségektől. A négy fő kategóriára (menedzsment, eszközök, alkalmazások, hálózatok) bontott szolgáltatás csomag olyan beszállítóktól származik, mint a SalesForce, az Adobe, a Cisco, az SAP, sőt, maga a BlackBerry, készülékszinten pedig szintén a legnagyobb gyártókkal (Lenovo, LG, HTC, Samsung, Motorola, Sony) sikerült megállapodnia a Google-nek.

Mobilitás

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.