Ha eddig nem tudtuk volna, egyre inkább ráébredhetünk: az adatelemzés nehéz munka, ráadásul költséges és időigényes. 2014-ben azonban nagy fordulat állhat be az üzleti intelligencia piacon.

Minden évben megdőlnek a korábbi adattárolási rekordok, például 2012-ben naponta átlagosan 2,5 exabyte adat keletkezett, ez tavaly 3,3 exabyte-ra emelkedett – legalábbis a Seagate szerint. Ez nem csak a digitális szórakozás táréhsége miatt alakul így; a big data (nagy)vállalati probléma. Olyan adathalmazról beszélünk, amelyben ott a kulcs, a megoldás arra, hogyan lehetne még hatékonyabbá tenni az üzletmenetet. Ám a szénakazal évről évre nagyobb, a tűt pedig egyre nehezebb megtalálni.

Mit tehet ezzel a BI, azaz a business intelligence? Nos, az üzleti intelligencia megoldások ugyan igyekeztek lépést tartani az adatrobbanással, de a tapasztalatok szerint még mindig nem nyerték el a releváns információra, döntéseik támogatására vágyó vezetők elismerését. Cindi Howson, a BIScorecard elemzője szerint a BI gyakorlati alkalmazása mindössze 25 százalékos azok körében, akiknek pedig nagy szükségük lenne egy hatékony eszközre. Ez a szám elsőre riasztónak tűnik, de a jövő, már 2014 is igen biztató kilátásokkal kecsegtet.

Önkiszolgáló BI és cloud

A BI-eszközök piacát eredendően az az igény hozta létre, hogy a felhasználók SQL-tudás nélkül férhessenek hozzá a kívánt adatokhoz, lehetőleg minél kevesebb IT-segítséggel. Ebben jelent előrelépést a vizuális adatfelfedező (visual data discovery) eszközök előtérbe kerülése. E téren az olyan kisebb cégek, mint a Tableau, nyerték el tavaly az érdeklődők figyelmét, lekörözve a lassabban reagáló nagyobb vállalatokat. Várhatóan ez a trend idén tovább erősödik, noha utóbbiak folyamatosan zárkóznak fel riválisaikhoz.

Legalább ennyire fontos a cloud ezen szegmensben való megjelenése. A piac megérett rá: egyre többen ismerik fel a saját BI-csapat fenntartási költségei megnyirbálásának elodázhatatlanságát, miközben a hatékonyság nem hogy nem csökkenhet, de tovább kell(ene), javulnia. Az erőforrásokat nem lehet az infrastruktúra kialakítására és fenntartására fordítani, teljes mértékben a célfeladatra – az adatokhoz való hozzáférésre, azok feltárására, új ötletek kipróbálására – kell koncentrálni. A biztonsági aggályokat egyes BI vendorok úgy igyekeznek megkerülni, hogy az adatok a felhasználónál (on premise) maradnak, a cloudban „csupán” a szoftveres háttérről gondoskodik.

Külön szót érdemel az üzleti intelligencia és a mobil eszközök kapcsolata: noha az okostelefonok és tabletek elterjedése óta igény a BI mobil körülmények közötti használhatósága, e téren sok a lemaradás. Hogyan kerüljenek megjelenítésre az adatok, milyen lehetőségeket kínáljanak a szolgáltatások kisebb felületen, melyik eszközöket támogassák stb. Jelenleg a natív appok uralják a piacot, de az idei év lehet a fordulópont, amikor a HTML5 előtérbe kerülhet. Így elég lehet csak egyszer lefejleszteni a kívánt funkcionalitást, majd azt gyakorlatilag azonnal használatba venni – heterogén mobileszközpark esetén is. Figyelembe véve az olyan lehetőségeket, mint az érintésérzékeny kijelzők, grafikus megjelenítés iránti igény, természetesen akadásmentes teljesítmény és biztonságos használat mellett.

Big Data

Noha az iparági szereplők mindegyike találkozott már a Nagy Adattal, a nemrég megjelent kutatások (TDWI, Tech Target) mindössze 10-15 százalékra teszik azon vállalatok számát – és itt most a fejlett világról van szó! –, ahol már alkalmaznak big data technológiákat. Ennek talán az az oka, hogy még mindig nem teljesen tiszta, mit is jelent a fogalom. Sokak vélekedésével ellentétben nem egyenlő a Hadoop kínálta lehetőségekkel, és nem hozta el az adattárházak bukását sem. Ennél sokkal összetettebb a piac, az ökoszisztéma részéül szolgálnak az olyan elemzőeszközök, mint a nagy mennyiségű adatok vizuális feldolgozására, elemzésére szolgáló SAS Visual Analytics, az IBM PureData System for Analytics, a Pivotal Greenplum vagy a HP Vertica, és az in-memory megoldások, mint a SAP Hana, az Oracle Exalytics vagy az idei évtől a Microsoft Hekaton.

A Big Data nagy kihívások előtt áll, hiszen egyre jelentősebb a nem strukturált tartalmak – szenzorok, Twitter és Facebook bejegyzések, nem csak szöveges e-mailüzenetek – információinak értelmezési igénye. Ezekhez hagyományos relációs adatbázisokkal nem olyan könnyű hozzáférni, holott a bennük rejlő információ nagy értékkel bír.

Az idei év tehát a fejlődésről fog szólni, a BI vendorok jobb támogatást nyújtanak majd a Nagy Adat elemzéséhez. A Hadoop technológiái és a hagyományos adattárházak tárolói között szorosabbá válik az integráció, az SAP, az Oracle és a Microsoft tovább folytatják kísérletüket – a lemezalapú tárolók uralmát fenyegetve – a tranzakciós alkalmazások memóriában való futtatásával. 2014-ben az innovációé a főszerep, de a BI-csapatok további képzése szintén megtalálható a menün.

Miért félünk a BI-tól?

Túlságosan komplikált, hangzik a szakértői válasz. A fentiek mellett komoly visszatartó erő, hogy az üzleti intelligencia megoldások nagyon bonyolultnak hatnak, ezért sokan tapasztalatlanságból, az ismeretlentől való félelem miatt nem mernek belevágni a használatába. Természetesen itt is egy gordiuszi csomót kell átvágni: úgy lehet rávenni a BI alkalmazására az eddig távolmaradókat – akiknek egyébként égető szükségük lenne rá -, hogy az egyszerű legyen, de anélkül, hogy a benne rejlő lehetőségeket túlságosan megnyirbálnák.

Kicsit hasonlít az átmenet a DOS–Windows váltás korszakához: a parancssoros felület puritánsága a hozzáértők számára idilli helyzetet teremtett, a nagy többség viszont nem érzett késztetést, hogy mélyebbre ásson. Ám mihelyst grafikus felületet kapott az operációs rendszer, dinamikusan nőni is kezdett felhasználói tábora; és napjainkban sincsen olyan feladat, amit ne lehetne GUI-n keresztül elvégezni. Legfeljebb van, amire hatékonyabb a parancssor.

Cloud & big data

A Waymo önvezetős flottáját jó üzlet biztosítani

A robotaxis szolgáltatását egyre több városra kiterjesztő cég saját tanulmánya szerint önvezető flottája egy nagyságrenddel kevesebb kárrendezési ügyet generál, mint az emberi sofőrök.
 
Hirdetés

Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel

Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.

A szoftveresen definiált WAN hálózatok kiépítése jóval komplexebb feladat egy hagyományos hálózati fejlesztésnél.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.