Az okosóra trend egyre inkább elharapózik és az Apple belépésével a klasszikus értékeket képviselő, luxus termékeket előállító óragyárak is egymás után hajtanak fejet a piac előtt. Pár hónapja a Swatch közölte, hogy okosóra funkciókkal bíró terméken dolgozik, most pedig egy hármas bejelentés keretében a Tag Heuer márka képviselői tudatták, hogy hasonló eszköz várható tőlük az Intellel és a Google-el karöltve.
Átrendeződik a piac
A cégek hivatalos közleményében alig található hasznos információ az új óráról, ettől függetlenül idézünk belőle két mondatot, amiből legalább annyi információt kinyerhetünk, ami egy kicsit pozicionálja a terméket: „A vállalatok együtt fognak kifejleszteni egy olyan terméket, amely egyszerre számít luxuscikknek, valamint mindennapos használati eszköznek is a viselője számára. A cél egy olyan csúcstermék létrehozása, mely egyesíti a kaliforniai Szilícium-völgyből és a svájci La Chaux-de-Fondsban található Óra-völgyből érkező innovációt, kreativitást és dizájnt.”
Megállapodtak: a Tag Heue (Guy Sémon), az LVMH Csoport (Jean-Claude Biver), az Intel (Michael Bell) és az Android Wear (David Singleton) képviselői (balról jobbra)
A Reuters újságírói annyit tudtak meg a kooperációról, hogy az ősszel várható óra a gyártó már meglévő Carrera modelljének okosított verziója lesz, és nem csak anyagában, minőségében fog hasonlítani az Apple Watch luxus kiadására. Első ránézésre úgy néz ki, mint a Tag Heuer Carrera fekete kiadása, de a beépített GPS vevőnek, illetve különböző szenzoroknak köszönhetően helyzetmeghatározásra, távolságmérésre is alkalmas lesz.
A bejelentés nem csak az új szereplő megjelenése miatt érdekes, hanem azért is, mert a Google, illetve annak Android Wear rendszere elsőként jelenik meg luxus környezetben. Az Android órákra szabott verziója eddig jellemzően a mobilgyártók termékein voltak munkában, ezzel a lépéssel azonban az Apple Watch azonnal konkurenciát kapott, amennyiben a versenyzés alapjának az egy óráért kifizethető pénzt tekintjük. Az Intel feltűnése is fontos lehet a jövőre nézve, mivel az eddigi okosórákba főleg a Qualcomm és a Texas Instruments szállította a chipeket.
Az óragyárakra is hatással van
Az igazi izgalmat azonban mégsem a Google, vagy az Intel érezheti az Apple Watch közelgése miatt, hanem a luxusórákat gyártó svájci cégek. A piaci elemzők azt jósolják ugyanis, hogy 10 ezer dollárt is meghaladó vételár miatt vásárlókat fognak veszíteni, és ez nem a csúcskategóriás órák iránti igényben, hanem a középkategóriás időmérőkben lesz érzékelhető. A JP Morgan becslése szerint a Swatch akár 33 százalékos profitcsökkenést is elszenvedhet az Apple órája miatt.
A piac többi szereplője is hallatta közben a hangját: a Swatch csoport Tissot és Omega márkái is kapnak a közeljövőben okos verziót, de vannak szereplők, akik kivárnak. A Patek Philippe, illetve Hermes vezetői úgy nyilatkoztak, hogy egyelőre vizsgálják a helyzetet, nem terveznek a smartwatch kategóriával, inkább kivárják, hogy hova tud fejlődni az egész jelenség.
Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban
A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak