A hónap elejétől Giles Shrimpton irányítja az NNG Kft-t. Az angol szakember, mint arra a kinevezéséről kiadott közlemény fogalmaz, "intenzív növekedési szakasz küszöbén" veszi át az irányítást.
Jelenleg az NNG mintegy ezer főt foglalkoztat. A fejlesztések Budapesten, valamint a szegedi fejlesztőközpontban folynak. Emellett 12 iroda és 4 képviselet biztosítja a világméretű jelenlétet. A cég a következő időszak egyik legnagyobb üzleti lehetőségét az internetre kapcsolódó autókban látja: egyes becslések szerint 5 éven belül az új autók 90 százaléka rendelkezik majd online kapcsolattal.
Giles Shrimptonnak van tapasztalata a globális piaci terjeszkedésben és üzletfejlesztésben is. Szoftverfejlesztő mérnökként kezdte pályafutását, majd felsővezetői pozíciókat töltött be többek között a Philipsnél, a Siemensnél és a TomTomnál is. Korábbi vezetői tevékenysége szorosan kapcsolódik az autóiparhoz. Már a Siemensnél is autóipari területen dolgozott, 2001-től öt éven át autóba építhető szórakoztatóelektronikai eszközök területén dolgozott. Egy évet töltött a Valeónál, majd pedig közel hét évet a szintén navigációs megoldásokat fejlesztő TomTomnál. Az NNG-t megelőzően több mint egy évet dolgozott az elektromosan vezérelhető visszapillantó tükröket gyártó holland MCi nevű cégnél.
A cég, melynek eladásáról a közelmúltban röppentek fel hírek, további létszámbővítést tervez idén.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak