Új működési modellt alakított ki a T-Systems Magyarország. A menedzsmentet is átalakították.
Hirdetés
 

Új, a cég versenyképességét fokozni képes működési modellben kezdte az évet a hivatalosan másfél éve, öt cég összevonásával létrejött mamut szolgáltató cég, a T-Systems Magyarország. (Az ötödik cég, a Daten-Kontor csak 2013 áprilisától olvadt be a vállalatba.)

Az összevonást hosszas előkészítés előzte meg. A koncepció  és a folyamat kidolgozása már Papp István vezérigazgatósága alatt elkezdődött, majd a cég jelenlegi vezérigazgatója, Rékasi Tibor folytatta a munkát, de a műre Budafoki Róbert tehette fel a koronát.

Az egyesítés utáni aprómunkát azonban már ismét Rékasi végezte el, miután Budafoki Róbert tavaly szeptember végén, szűk két és fél év után váratlanul távozott a cégtől.

Az új működési modell révén, amelyben az idei évtől működik a cég, elsősorban az infokommunikációs technológiákban végbemenő, konvergens folyamatokból adódó előnyöket szeretné jobban kiaknázni a cég. Ez abban is segítene, hogy az ügyfeleik speciális igényeit is rugalmasan ki tudják szolgálni.

Irány a nemzetközi piac!

A folyamattal kapcsolatban Rékasi Tibor vezérigazgatót idézi a cég sajtóközleménye: "Az egységesített, több mint 1800 főt foglalkoztató cég első éve a szinergikus megoldások és a minél átfogóbb portfólió kialakításával telt. A jogi és működésbeli integrációt követően a 2013 végén elindított működési modellváltás az újabb lépés, aminek eredményeként egy ügyfélközpontú vállalat jött létre, amelynek tevékenységét elsősorban az egyes iparágak (az államigazgatási, az egészségügyi, a pénzügy, a kereskedelmi, az ipari és a közlekedési szektor) mélyreható ismerete, valamint az ügyfelek igényeinek teljes körű kiszolgálása határozza meg."

Az új működési modellben a konzultatív módon dolgozó értékesítési szervezet mellett a megvalósítói oldalon egy szervezetbe kerülnek az egymással konvergáló megoldások és szolgáltatások. Ez segíti a cég széles portfóliójából adódó előnyök kihasználását, ami azért is fontos, mert a jövőben a cég nagyobb hangsúlyt kíván helyezni arra, hogy integrált megoldásokat kínáljon. A vállalati stratégiában kiemelt szerepet kapott a nemzetközi fókusz, amely az értékesítési szervezet felépítését is meghatározza. A nemzetközi mpaicok felé nyitást egy ideje már emlegetik a cégnél, ami logikus is, tekintve, hogy a cég a jelenlegi súlya mellett csak a hazai piacra koncentrálva igencsak korlátozott növekedési kilátásokkal bírna.

Régi és új emberek a menedzsmentben

Az új modellhez igazították a cégvezetést is, bár ez jobbára csak a feladatok újraosztását jelentette. A vezérigazgatói posztot továbbra is Rékasi Tibor tölti be, aki egyben a Magyar Telekom vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese is. Az értékesítési szervezet munkáját a továbbiakban Németh Zoltán vezérigazgató-helyettes, aki korábban a KFKI Zrt. általános ügyvezető-helyetteseként és a horizontális értékesítés vezetőjeként is szerezhetett tapasztalatokat ezen a területen. Az infokommunikációs megoldásokért felelős, megvalósítói feladatokat ellátó szervezeti egységet Ragoncsa Géza vezérigazgató-helyettes irányítja, aki korábbi munkahelyén, az IQSYS-ben is – egy rövid, operatív vezetői kitérőt leszámítva – elsősorban a megvalósításért felelt.

Vezérigazgató-helyettesi szintre kerül a gazdasági terület irányítása is, és kibővül operációs, vállalatműködtetési feladatokkal; ezt a területet idén január 1-jétől a Magyar Telekom eddigi stratégiai befektetési menedzsment igazgatója, Németh Mihály tölti be. A programigazgató Frank Pölcz, aki tavaly augusztus óta látja el ezt a feladatkört. Az értékesítés-támogatásért Stanga Gyula igazgató felel, aki két éve dolgozik a cégnél igazgatóként értékesítési területen.

A T-Systems Magyarország humánerőforrás-menedzsment igazgatója továbbra is Sáfrány Lilla. Az átalakítással egyidejűleg bekerült a cég felső vezetésébe Bánhegyi Zsófia marketing és kommunikációs igazgató és Endersz Frigyes versenyképesség-fejlesztési igazgató is.

Közösség & HR

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.