Ahogy nagyon sok technológiai újítás, úgy az Ily megszületését is valamilyen személyes tapasztalat segítette elő. Ez esetben az Insensi nevű startup alapítója és CEO-ja szembesült azzal, hogy mennyire nehéz egy úgy kommunikálni az otthon lévő családdal, hogy abban a gyerekek is probléma nélkül részt vehessenek. Ebből az alapgondolatból fejlődött ki az Ily, ami nem mobil, de Android fut rajta.
Hagyományos alapok, új megvalósítás
Az Ily az otthoni, vezetékes telefon alaposan feljavított verziójaként értelmezhető leginkább, aminek a videó alapú kommunikáció a legnagyobb erőssége. Nem tablet, nem mobil, nem is hordozható, arra szánták, hogy fixen ott legyen a lakás valamelyik pontján és a lehető legegyszerűbben lehessen elérni a családtagokat.
Az Ily kezelőfelülete egy 8 colos, 1024 × 768 képpont felbontású érintőképernyőn fut, található benne kamera, mikrofon, távolságérzékelő szenzorok, hőmérő, sőt, a levegő minőségét figyelő érzékelők is. Némileg hasonlít a DECT készülékek állomásához, amit tovább erősít, hogy a hanghívásokhoz külön kézibeszélő is jár hozzá.
A hívások mégis VoIP alapon zajlanak: a készülék WiFi útján, vagy Ethernet kábel segítségével kapcsolódik a nethez és elsősorban akkor használható ki igazán, ha a hívott félnél is van egy ilyen készülék. Ekkor ugyanis elég a felprogramozott családtagot képét megérinteni a kijelzőn, elindul a videóhívás, és a kijelzőn folyik a beszélgetés, de lehet mozgóképes, szöveges, vagy rajzos üzenetet is küldeni.
Visszafogott Androiddal
Ha a hívott félnél nincs Ily a lakásban, akkor is használható a rendszer, csak a hívást egy androidos, vagy iOS alkalmazás fogadja. Ha vezetékes számot kell hívni, az is megoldható. A készülék kapott egy hagyományos telefon csatlakozót is, ezért ki lehet váltani vele az addigi vezetékes készüléket, ami a készítők szerint a leghatásosabb módja annak, hogy a nagyszülőket is meggyőzzék az Ily használatáról.
Az alapokat egy módosított, lecsupaszított Android adja, amivel nem lehet netezni, amire nem lehet alkalmazásokat tenni, de előre telepítve azért néhány app (rajzolós, zenelejátszó) megtalálható rajta.
Az Ily fejlesztése másfél évvel ezelőtt indult el, az Insensi csapata New Yorkban dolgozik. A startup eddig 2,4 millió dollárnyi tőkét tudott mozgósítani, amiből aktív toborzásba kezdtek, majd eljutottak a kész termék létrehozásáig. Az előrendelői oldal már él, jelenleg 199 dollárba kerül a készülék, aminek a szállítását őszre ígérik.
Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel
Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak