A 35 dolláros mini számítógép processzorban és memóriában is gyarapodott.

A Raspberry Pi egy bankkártya méretű, egyetlen alaplapra építkező mini számítógép, amit 2012 óta szolgálja ki a barkácskedvű programozókat és diákokat. A brit Raspberry Pi Alapítvány által életre keltett projekt elsősorban a fiatalokat szeretné hozzájuttatni egy olyan megfizethető számítógéphez, aminek a segítségével közelebb kerülhetnek a számítástechnikához és a programozáshoz.

Erősebb, mint valaha

A Raspberry Pi, vagy a magyar szlengben Málna PC-ként emlegetett szerkezet vonzereje az olcsósága, mivel mindössze 35 dollárba kerül, ami most, az új verzió piacra kerülésével sem fog emelkedni. A Raspberry sosem a teljesítményről szólt, az alapítók mégis elérkezettnek látták az időt, hogy kicsit felturbózzák a korábbi kiadásokat, amelyek mai szemmel már legfeljebb egy belépőkategóriás okostelefon erejével rendelkeztek.

Az alapvetően ugyanazt a felépítést, lehetőségeket hordozó (teljes nevén Raspberry Pi 2 Model B 1 GB) gép immáron egy négymagos (magonként 900MHz–es órajel), ARMv7 processzorral rendelkezik, amihez 1 GB RAM társul. A korábbi verziók legerősebbik modellje mindössze 512 MB RAM-ot és egy jóval gyengébb CPU-t használt, így a számítási kapacitás ezzel a szintlépéssel meghatszorozódik.

E fő jellemzőkön kívül a többi nagyjából ugyanaz, vagyis a Raspberry Pi-n található még 4 USB port, Ethernet csatlakozó, sztereó hang és kompozit videó kimenet, a fájlok, illetve oprendszer tárolásához pedig továbbra is a microSD hívható segítségül. Az összes többi rendszercsatlakozó változatlan maradt, így a korábbi tartozékok, kiegészítők ezzel a modellel is kompatibilisek lesznek.

Windows 10 támogatás

A Raspberry Pi elsősorban Linux, vagy Linux alapú egyéb rendszerek futtatására tervezték, a Microsoft azonban az új kiadás bejelentése után azonnal felajánlotta, hogy a Windows Developer Program for IoT programban résztvevők ingyen hozzájuthatnak egy, a rendszerhez passzoló és azt támogató Windows 10-hez.

A Microsoft kezdeményezéséből is kiderülhet, hogy a Raspberry Pi-nek nagy szerepe van már most a dolgok internete trendben, mivel rendkívül sokoldalúan felhasználható. Az egyszerű fájl-, nyomtatószerverektől kezdve a multimédiás kiszolgálókon keresztül, a robotok fejlesztéséig sok területen bevethető a Raspberry Pi, és adódik az egészségügyi, vagy egyéb célú mérő-, analitikai eszközök működtetése is. Az alapítvány továbbra is nagy erőkkel próbálja az oktatásba bevinni az eszközt, amiből első piacra lépés óta 2014 októberéig 3,8 millió darabot értékesítettek szerte a világon.

Piaci hírek

Arab MI-cégbe fektet a Microsoft

Redmondnak csillapíthatatlan az étvágya, ha MI-fejlesztésről van szó. Az OpenAI-ba tolt sok milliárd dollár után ezúttal másfél milliárdot áldoz az egyesült arab emírségekbeli G42-re.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.