Az SAP új tárgyalást kezdeményez a TomorrowNow ügyében. Az első ítélet szerint 1,3 milliárd dollárt kellene fizetnie a felperes Oracle-nek, aki újabb követelésekkel készül folytatásra.

Az SAP most azt próbálja elérni, hogy a büntetést 28, legfeljebb pedig 408,7 millió dollárra mérsékeljék, vagy írjanak ki új tárgyalást. Az Oracle követelésének alapja ugyanis egy olyan összeg volt, amelyet az ellopott anyagokért licencdíj formájában szedhetett volna be az SAP-tól. A német szoftvergyártó szerint azonban az eredmény merő spekuláció, annál is inkább, mivel a felperes sohasem adta volna el neki a szóban forgó licenceket.

Több is lehet belőle? Az ügy újratárgyalása az Oracle jogászai szerint szükségtelen, hiszen tényekről van szó, és a bíróság elegendő bizonyíték birtokában hozta meg az ítéletet. Ennek ellenére a vállalat újabb követelésekkel készül a második fordulóra: bedobná a keresztértékesítésből és felülértékesítésből származtatható profit-kiesést, ami nem volt része az eredeti keresetnek.
 

Nem az Apple kiváltsága az app store szókapcsolat
Kié a Dropboxra feltöltött adat?

Eldobható mobilokkal utaznak az USA-ba az Európai Bizottság munkatársai

A kémkedési kísérletek megakadályozására szolgáló intézkedés bevett gyakorlat volt korábban is. Például akkor, ha a kollégákat Kínába vagy Oroszországba szólította a munka.
 
A mesterséges intelligencia új korszakába léptünk. A generatív MI nem csupán kísérleti technológia. Sok cég stratégiai eszköznek tekinti, amely segít a versenyképesség megőrzésében, javításában.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.