A frissen bejelentett PureSystems szervercsaláddal az IBM a Cisco egyik fontos területére lépett. Az első beszámolók szerint legegyszerűbb, ha nem is szervernek hívjuk az új eszközöket.
A PureSystems család tagjait a szerver elnevezés helyett inkább integrált megoldásokként emlegetik: az eszközök egy "dobozban" egyesítik a szervert, az adattárolót és a hálózati elemeket. Pontosan ugyanúgy, mint a Cisco 2009-ben bemutatott elképzelése, a Unified Computing System. A koncepció három éve még teljesen unortodoxnak tűnt, a versenytársak néhol még csípős megjegyzésekkel is illették a "zsákutcába tartó próbálkozást". Az egyik legnagyobb ellenérvként sokan attól tartottak, hogy az UCS-ek túlzottan "röghöz kötnék", tehát Cisco hálózati elemek használatára kényszerítenék a felhasználókat a teljes funkcionalitás kihasználásához. Ma már senki sem kritizál, inkább igyekeznek felzárkózni.

Kétmilliárd ok a sietségre Az UCS bemutatása óta a koncepció teljesen megváltoztatta az adatközponti szerverekkel kapcsolatos elvárásokat, és a szakértői vélemények szerint ma már a legnagyobb gyártók is arra törekednek, hogy valami hasonló megoldással rukkoljanak elő.



Az IBM közleménye szerint a gyártó összesen kétmilliárd dollárt költött kutatás-fejlesztésre, valamint témába vágó felvásárlásokra, e törekvések végeredménye a PureSystems család. Az eszközökben többek között megjelentek az utóbbi időkben divatossá váló automatikus javítási szolgáltatások is - alapjában véve az IBM fogta a felhőszolgáltatásaiban használt technológiát és átültette az új integrált eszközökbe. A közlemény szerint alapesetben nem szükséges emberi beavatkozás a szerverek telepítéséhez, frissítéséhez és optimalizálásához, ebben az Application Workload Deployer automatizációs megoldása segít.



Nem olcsó, de okos A 100 ezer dollárnál kezdődő PureSystems szervereken nem is futhat akármi: az optimális teljesítmény érdekében a szoftvereknek speciális feltételeknek kell megfelelniük, hogy elnyerhessék a "PureSystems Ready" minősítést. Ez azonban megtérül a használat során, ugyanis a megfelelő alkalmazásokkal felruházott eszközök képesek automatikusan, a körülményekre és szükségletekre dinamikusan reagálva allokálni az erőforrásokat. Az x86 és Power Series processzorokra épülő rendszerek a gyártó szerint ezáltal hosszabb távon emberi erőforrást takaríthatnak meg és csökkenthetik az adatközponttal járó költségeket.

Támadnak az új generációs x86 szerverek
A tavalyi gyenge hajrá ellenére is jól áll a szerverpiac
Gartner: a HP és az IBM uralja a szerverpiacot

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.