Meglehetősen általános ma Magyarországon, hogy hiába az ilyen-olyan diploma, az egyáltalán nem szolgál automatikus belépőként a remélt munkaerő-piaci pozícióba. „Nem túl régóta keresek munkát, de lassan kezdek elkeseredni. Még akkor is, ha egyelőre korántsem tartok ott, mint az unokatestvérem, aki másfél éve küldözgeti az önéletrajzát, de nem kell sehol” – panaszolja egy fiatal fővárosi nő, aki a múlt év nyarán szerzett pedagógus diplomát. Mint meséli, egyszer egy közjegyző azért hívta be interjúra, hogy közölje, túlképzett, nem őt veszi fel. Ha olyan helyre adja be a jelentkezését, ahová kell némi szakirányú végzettség, de gyaníthatóan egy hónapnyi gyors tanulás és tapasztalat után ő is el tudná látni a munkát, oda meg a végzettséggel rendelkezőt veszik fel, mondván: őt nem kell betanítani. „Tanárnak pedig azért nem alkalmaznak, mert még nincs tapasztalatom.”

Persze nem mindenkinek ilyen végletesen lesújtóak a tapasztalatai. Egy bölcsész végzettségű fiatalember például a Figyelő kérdésére a következőképpen lelkendezett. „Tudom, mindenkinek az ugrik be elsőre, hogy egy bölcsész diplomásból maximum IT helpdeskes lehet valamelyik multinál. Pedig ez egyáltalán nincs így, a saját példámmal tudom igazolni.” Mint kiderül, először egy internetes portálnál dolgozott a pr részlegen, aztán ugyanott két évet lehúzott szerkesztőként is, pedig nincs újságíró diplomája. Onnan pályázott meg egy állást egy jó nevű nemzetközi non-profit szervezetnél, ahol harmadik éve projekt-menedzserként dolgozik. Azt csinálja, amire mindig is vágyott, s elégedett a havi nettó 200 ezer forintos fizetésével. Nem bánta meg, hogy francia–olasz szakon szerzett diplomát.

Nyertesek és esélytelenek ■ Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. friss kutatása szerint a leggyorsabban az orvosok és egészségügyisek, a legnehezebben a természettudományos végzettségűek tudnak elhelyezkedni. Az orvosi, jogi, pedagógus és informatikai diplomával rendelkezők az átlagnál nagyobb arányban végeznek szakmájukhoz illeszkedő munkát. A felmérés készítői azonban kiemelik: az adatok nem egyértelműen mutatják meg az egyes diplomák munkaerő-piaci értékét. Bizonyos végzettségeknek az adja az értékét, hogy széleskörűen felhasználhatók; ilyen a bölcsészettudományi, a műszaki vagy gazdasági diploma. Ugyanakkor más szakmákban – például a jogi, orvosi vagy informatikai pályán – stabilabb a munkaerő-piaci pozíció, de szűkebb a mozgástér.

_{Vizsgára várva. A piac gyenge bizonyítványt állít ki a képzésről. Fotó: Kőhalmi Péter}

A diplomás pályakövetési rendszer egyelőre hézagos ismereteket nyújt arra vonatkozóan, mennyit ér az adott intézmény diplomája a hazai és a nemzetközi piacon. A végzetteknek csupán 30–40 százaléka jelez vissza, sikerült-e elhelyezkednie, s ha igen, mennyi idő elteltével, és mely területen. Sűrű homályban marad az is, évente hányan hagyják el az országot. Utóbbit illetően az orvostanhallgatókról lehet többet tudni: különböző felmérések szerint a jövő gyógyítóinak csaknem 80 százaléka  tervez rövidebb-hosszabb külföldi elhelyezkedést. Erre jó esélyük is van, hiszen az elöregedő lakosságú európai országokban egyre több orvosra van szükség.

Gyorsuló lemaradás ■ A kamarák és a gazdasági élet szereplői évek óta bombázzák a kormányzatot annak érdekében, hogy az ne engedje a divatos szakmák irányába félrecsuklani a rendszert. (A Figyelő szerette volna megkérdezni az oktatási államtitkárságot arról, hogy szerintük a képzés mennyire alkalmazkodik a munkaerő-piaci elvárásokhoz, ám lapzártánkig nem kaptunk választ.)

Az üzleti szereplők szerint növelni kellene a természettudományi, a műszaki szakok hallgatóinak arányát, hiszen az EU-ban a felsőfokú képzésben résztvevők átlag 12 százaléka tanul reál-szakokon, Magyarországon viszont ez az arány mindössze 5,1 százalék. Hazánk a sereghajtók közé kerül akkor is, ha általában a huszonévesek között vesszük szemügyre a reáltudományos és műszaki diplomások arányát: míg a finneknél, a portugáloknál és a franciáknál a 20 ezreléket is meghaladja ez a ráta, nálunk alig magasabb 6 ezreléknél.

Az oktatási államtitkárság az államilag támogatott keretszámok mozgatásával igyekszik a céges igényekhez igazodni. Így például az idei tanévben tovább csökkent a bölcsészet-, a társadalom- és gazdaságtudományi szakokon az állami képzésben részt vevők száma, míg a természettudományi, műszaki és informatikai karokon emelkedett. Ennek ellenére a legnépszerűbb szakok élmezőnye tíz éve szinte változatlan (a friss toplistát lásd külön). A Figyelő úgy értesült, a készülő új szabályozás a felsőoktatás versenyképességének növelése érdekében a kormányzati ciklus végéig megszüntetné a normatív alapú finanszírozást.

Az új szisztéma legfőbb célkitűzése az oktatás minőségének javítása. Tarthatatlan ugyanis, hogy közepes eredményeket elérő diákok kerülnek be nagy tömegben a felsőoktatásba.

A vészjeleket mind az oktatási intézmények, mind a gazdasági szektor szereplői leadták a kormánynak. A finanszírozás kulcskérdés, márpedig az elmúlt három évben összességében 100 milliárd forintot elvontak a hazai oktatásügytől. Az idén felsőoktatásra 474 milliárd forint jut. Dezső Tamás, az ELTE BTK dékánja egy tanulmányában a hazai kutatóegyetemek kiemelt költségvetési támogatását sürgeti, egyben rámutat, hogy a magyar felsőoktatás gyorsuló ütemben szakad le Európa és a világ vezető egyetemeitől.

Ami pedig az üzleti életet illeti, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke egy közelmúltban tartott konferencián sokadszorra mondta el, hogy az oktatás szerkezetének találkoznia kell a reálgazdaság igényeivel. Ezért a kamarákon keresztül a gazdasági szereplőknek is részt kellene venniük az államilag támogatott képzés kialakításában, a létszámok meghatározásában. Számításaik szerint a jelenlegi túlképzés évente 70–80 milliárd forint többletköltséggel jár. Ennek során főleg a tanári, jogi és közgazdász szakokon végzettek tömegesen szereznek olyan tudást, amely a túlkínálat miatt nehezen értékesíthető a piacon.


Végletek ■ A diplomás pályakezdőkről írt tanulmányukban az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet két szakembere, Tóth István János és Várhalmi Zoltán bemutatják, hogy a versenyszférában erősödik a kereslet a gyártástechnológiai, gépész-, építő- és villamosmérnökök iránt. A másik véglet a marketing és a humán erőforrás terület, itt a kereslet mérséklődésére lehet számítani. Az álláspiac a karrierjüket tudatosabban építő, idegen nyelveket beszelő, munkaerő-piaci – azon belül esetleg külföldi – tapasztalatokkal rendelkező, elismertebb intézményekben végzett fiataloknak kedvez. Csakhogy az MKIK kutatása során megkérdezett hr tanácsadók és fejvadászok szerint a felvételizők ma nem a munkaerő-piaci realitásokat veszik figyelembe; inkább oda jelentkeznek, ahová könnyű bekerülni, majd könnyű diplomát szerezni. Márpedig például az üzleti körök számára kiemelten fontos végzettséget biztosító műszaki szakok nem ez utóbbiról híresek – azokon muszáj tanulni.

„Mi több, a legnagyobb egyetemeken is évfolyamonként legfeljebb ketten-hárman tanulnak matematika vagy fizika szakon” – hívja fel a figyelmet Szilágyi János, az MKIK képzési igazgatója. Ez belátható időn belül oda vezet, hogy éppen azokból a tárgyakból hiányoznak majd a tanárok, amelyeknek az oktatását meg kellene erősíteni. Nem hiába van mérnökökből máris óriási hiány itthon. A felsőoktatási intézmények felvennének ugyan több embert a mérnökszakokra, de nem jelentkeznek elegen, a felvételin megjelenők egy részének pedig siralmas a felkészültsége.

A felsőoktatás rossz szerkezete persze aligha varrható a diákok nyakába. Az intézményrendszer „humán irányba” terjeszkedik, és csak nagyon lassan reagál a piaci igényekre. A téves irányú túlkínálat oka egyfelől az állami szintű koordináció hiányában, másfelől a profitorientált, de alacsony színvonalú felsőoktatási intézmények megjelenésében keresendő. Utóbbiak többnyire hangzatos elnevezésű, trendi, ám – mint az egy idő elteltével általában kiderül – kevéssé piacképes képzéseket kínálnak.
A teljes képhez persze hozzátartozik, hogy a túlkínálat önmagában nem feltétlenül probléma, ha a megszerzett tudás valamilyen más területen hasznosítható. Tipikus példaként említhetők erre azok a nyelvszakos bölcsészek, akik a nyelvtudásuk relatív előnyeit kihasználva érvényesülnek a belföldi vagy a külföldi munkaerőpiacon.

Az MKIK mellett egy másik, a munkaerőpiac keresleti oldalát képviselő szervezet, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is gyakran szóvá teszi a rossz képzési szerkezetet. Demján Sándor, a szövetség ügyvezető elnöke például visszatérően azt kifogásolja, hogy Magyarországon összességében is túl sokan szereznek felsőfokú végzettséget. „Ez természetesen nem a műszaki és természettudományos szakokra vonatkozik, de a gyerekek hajlandósága egyre kisebb, hogy ezeket válasszák” – jegyzi meg Varga Júlia, a VOSZ oktatási igazgatója. A piacképtelen diplomával rendelkezők kiszorítják a középfokú végzettségűeket az olyan állásokból, amelyeknél ez utóbbi is elég lenne. Így például az ügyintézői munkaköröket a VOSZ felmérései szerint az ország valamennyi régiójában egyre nagyobb arányban diplomásokkal töltik be.

Noha mostanában sok kritika éri a bolognai rendszert, Szilágyi János, kamarai képzési igazgató szerint vannak azért olyan intézmények, amelyek a 3 éves alapképzést követően a munkaerőpiac számára értékes fiatalokat bocsátanak ki. Az elvileg egyszemeszteres összefüggő gyakorlat megszervezésében az intézményeknek nagy szabadságuk van, ám ezzel igen eltérő hatékonysággal élnek. Néhol a gyakorlat nagy része az egyetemi laborokban zajlik, és csak néhány hétre jutnak el a hallgatók egy-egy céghez. Ez a vállalkozások számára sem vonzó, mert a betanítás után már el is mennek a fiatalok. Így pedig a frissdiplomások is rosszul járnak, hiszen jócskán megnehezíti az elhelyezkedésüket a valódi munkatapasztalat hiánya.

Ápolt kapcsolatok ■ Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karát ugyanakkor Szilágyi jó példáként említi, mert az ottani képzés gyakorlatorientált, és a hallgatók valóban eltöltenek egy fél évet cégeknél a kooperatív képzés keretében. A gazdasági, kereskedelmi, számviteli területeken pedig a Budapesti Gazdasági Főiskola gyakorlatát tartja követendőnek. Odafigyelnek a vállalati kapcsolatok ápolására, az intézményben erre szakosodott referens is dolgozik, akinek részint a kapcsolattartás, részint pedig új képzési helyek felkutatása a feladata. A választás előtt állóknak tehát nemcsak az oktatási intézmény hírnevét érdemes mérlegelniük, hanem annak is célszerű utána nézniük, milyen szakmai gyakorlatot lehet elsajátítani a tanulmányaik során.

A mérnökképzés hiányosságait figyelembe véve nem meglepő, hogy több vállalat tetemes összeget fektetett be szakmai utánpótlásának biztosításába. A Bosch-csoport például Magyarországon eddig félmilliárd forintot invesztált felkészült, nyelveket beszélő fiatal mérnökök képzésébe. Ennek leglátványosabb megnyilvánulása a Miskolci Egyetemen a Robert Bosch mechatronikai tanszék, ahol a laboratóriumok kialakítását a vállalat szponzorálta. A Dunaújvárosban letelepedett Hankook gumiabroncsgyártó hasonló megoldást választott, amikor nem talált elegendő magasan képzett embert. A társaság kezdeményezésére posztgraduális gumiipari szakmérnöki képzés indult a Dunaújvárosi Főiskolán; az első évfolyam tíz végzőse egy éve vehette át a diplomáját. A képzés tananyagát és menetét a Hankook mérnökei állították össze, a gyakorlati órákat pedig természetesen a rácalmási gyárban tartják. A koreai cég évente tíz hallgató képzését állja, a többiek költségtérítés ellenében vehetnek részt a programban.


_{(A cikk a Figyelő 2011/5. számában jelent meg.)}