A vállalat idén is nehéz évre számít. Megválna a stratégiájába nem illeszkedő ágazatoktól, és az IT-szolgáltatásokra koncentrál: 2010-es fejlesztéseinek középpontjában a szerverközpontok állnak.
Hirdetés
 

2009-ben a magyar távközlési piac 3-4 százalékkal esett vissza, míg a GTS-Datanet a 2008-as 15,5 milliárd forintról 15,8 milliárd forintra növelte árbevételét - hangzott el a vállalat szerdai sajtótájékoztatóján. A cég kamat- és adófizetés, illetve amortizáció előtti eredménye (EBITDA) tavaly 30 százalékos éves növekedéssel elérte a 2,8 milliárd forintot. A GTS-Datanet saját előrejelzése szerint 2010-ben a stagnáló bevételek mellett az EBITDA körülbelül 10 százalékkal növekszik majd.

A cég ügyvezetője, Pauer Pál kifejtette, hogy a távközlési piac 2009 után az idén is nehéz év előtt áll, bár a visszaesés dinamikája jelentősen csökkent. Pauer szerint most az a legfontosabb kérdés, hogy a kormányzat milyen gazdaságdinamizáló lépéseket tesz.

Az ügyvezető elmondta: a GTS-Datanet 2009 első felében megvált műholdas adatátviteli üzletágától, mivel egyrészt nem fejlődött dinamikusan az ágazat, másrészt nem illett a tulajdonos stratégiájába. A cég továbbra is eladná lakossági üzletágát, a 6 millió eurós ár nagyjából megfelel a szegmensből származó éves bevételnek. A 31 ezer lakossági és 9 ezer vállalati ügyféllel rendelkező vállalat portfoliójának megtisztításával együtt 2010-ben az adatközponti szolgáltatások területén erősítené pozícióit.

Az öt ország leányvállalatait összefogó GTS Central Europe 2009-ben 384,5 millió euró árbevételt ért el, ami 12 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, bár adatszolgáltatásokból származó bevételei növekedtek. A GTS csoport fennállása során tavaly könyvelhette el a legmagasabb EBITDA (86 millió euró) és cashflow (39,6 millió euró) eredményt.

A  2010-es fejlesztések középpontjában a szerverközpontok állnak. A GTS csoport jelenleg kilenc adatközpontot működtet közép-európai városokban, amelyek összterülete meghaladja a 6 ezer  négyzetmétert. A GTS csoport 2010 első felében a Varsó melletti adatközpontjának területét 500 négyzetméterrel bővíti, és egy új, 700 négyzetméter alapterületű létesítményt is megnyit Prágában.
 

Techvezérek különversenyévé vált, hogy ki a világ leggazdagabb embere

Most éppen a Facebook-alapító Mark Zuckerbergnek sikerült az Amazon-alapító Jeff Bezost letaszítania a képzeletbeli dobogó második fokáról. Az élen egyelőre stabilan tartja magát a Teslával megtollasodó Elon Musk.
 
A régi támadási vektorok megújulnak, és jön egy sor újabb veszély. Mivel mindenki a felhőbe igyekszik, minden kockázat globális lesz.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.