Leírva egyszerű: az Android nyílt forráskódú operációs rendszer, amit kifejezetten okostelefonokra készítettek. Bárki felhasználhatja, módosíthatja, gépére telepítheti – ingyen és bérmentve. Ha az Androidot mint piaci jelenséget is vizsgáljuk, igencsak izgalmas kép rajzolódik ki.

Az Android eredetileg kifejezetten érintőképernyős telefon operációs rendszer volt, és korai változatok funkcionalitása is ehhez igazodott. Volt benn például a névjegyzék és tárcsázó, mellettük más nem is nagyon. Azóta azonban nagyot fordult a világ.

A nyíltság technikája ■ A változások természetesen érintették a mobil operációs rendszer technológiai oldalát is: a telefonspecifikus elemek sok esetben – leginkább tableteken – fölöslegessé váltak, míg más funkciók, például a böngésző, levelezőkliens, esetleg egyszerűbb Office-jellegű funkciók manapság gyakorlatilag nélkülözhetetlenek. Ma már minden Android úgy néz ki, hogy egy speciális Linux kernelen fut egy speciális virtuális gép, a Dalvik, amely részben a Javából van származtatva.

Maga a rendszer magjának, a kernelnek a forráskódja ugyan közösítve lett a Linux standard rendszermagjával, az Android kernel azonban a  a sajátos hardverkörnyezet és működésmód miatt speciális elemeket is tartalmaz. Az egyes gyártók ehhez a végtelenül rugalmas rendszerhez teszik hozzá azokat a saját – néha hardverspecifikus – megoldásaikat, fejlesztéseiket, melyek az eszközeiket egyedivé teszik.

A Google licence, amit az Androidra alkalmaz, nagyon megengedő. Az Apache Licence 2.0 ugyanis lehetővé teszi a rendszer forrásának felhasználását, illetve módosítását oly módon, hogy azt ne kelljen feltétlenül visszajuttatni az eredeti forráskódba. Ugyanez a licenc vonatkozik a Dalvikra is.

Ingyenes, dolgozni kell vele, mégis megéri ■ Érdekes kérdés: ha egyszer az Android nyílt, miért éri meg fejlesztenie a Google-nek? És egyáltalán, ha ennyire egyszerű az egész, mármint a Linux átalakítása egy okostelefon igényeire, miért nem burjánzanak az egymással többé-kevésbé kompatibilis op'rendszerek?

A válasz összetett. Egyfelől tisztázni kell: a Google nem pénzért licenceli az Androidot. Helyette más módszerrel – ha úgy tetszik: áttételesen – felügyeli a felhasználását, mégpedig egy igencsak hatékony eszközzel. És mi ez az eszköz? A Google Play! Egy szoftver csak akkor nevezteti magát Androidnak, ha megfelel a Google szigorú kompatibilitási követelményének, és ami a legfőbb érve ehhez a keresőóriásnak: csak a követelményeknek megfelelő készülékre kerülhet fel a siker kulcsa: a Google Play alkalmazás-áruház.

De miért ilyen fontos az alkalmazás-áruház? Mert az ott található több százezer alkalmazás, valamint a saját Google Appse révén a Google olyan ökoszisztémát alakított ki, amely egyszerűvé és kényelmessé teszi az embereknek a mobiljuk használatát. A hardvergyártók tehát saját képükre formálják ugyan az Androidot egy bizonyos fokig, de a kompatibilitást nem törhetik meg, mert ahhoz, hogy el tudják adni az azt futtató készüléküket, nem mondhatnak le az alkalmazás-áruház vonzerejéről, valamint azoknak a felhasználóknak a százmillióiról, akik napi szinten töltenek le újabb és újabb alkalmazásokat az áruházból, intézik levelezésüket a Gmailen keresztül és így tovább.

Ez az az ökorendszer, ami egyfelől szállítja az újabb és újabb felhasználókat a Google szolgáltatásai (Gmail, Maps, Drive stb.) felé, másfelől pedig gyakorlatilag automatikusan megakadályozza új szereplők piacra lépését. Mert bár épp a nyílt forráskód és az Apache 2.0 licenc miatt bárki előtt szabad az út, hogy új rendszerrel lépjen a piacra, ha nem tud felépíteni mögé egy a Google-éhoz hasonló ökoszisztémát, kevés esélye van a piacon, vagy legfeljebb réspiacokat tud megcélozni.

Éppen ezért az sem valószínű, hogy bármikor is külön értékesíthetővé válik hardver és szoftver. Ha már a választhatóság szóba kerül, legfeljebb az előre telepített operációs rendszerek közötti választást tartom elképzelhetőnek – bár ma ez is futurisztikus elképzelésnek tűnik. Ráadásul ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, nagyon erős jogi nyomás is kellene.



Változó piaci mechanizmusok ■ A Google útja az Androiddal egyáltalán nem egyedi, ám mutatja a piaci mechanizmusok változását. Van persze más példa is, az IT m-ás szegmenséből. A Red Hat által bejárt út azt mutatja meg, hogy az a módszer, amelyet a Google követett a konzumer piacon, a vállalati szegmensben is működik. A Red Hat leszámolt azzal az illúzióval, hogy olyan Linuxot fejlesszen, amely mindenkinek megfelelő. A döntés után egyfelől leszűkítette a céljait a vállalati piacra, másrészt gőzerővel elkezdte kiépíteni azon a piacon a saját ökorendszerét: meggyőzte a nagy vállalati szoftverszállítókat, hogy certifikálják rendszerükre a Red Hatot mint szerver operációs rendszert.

Visszatérve az Androidra. Sokan érvelnek amellett, hogy jó, jó, a konzumer piacon valóban tarolhat az Android, ám vállalati környezetben, az ott előírt magas követelményeknek az iOS vagy a Blackberry, de még a Windows Phone is jobban megfelel. Meggyőződésem azonban, hogy a zárt rendszereknek vállalati környezetben legfeljebb történetileg kialakult előnyük van. Például az, hogy a vállalati rendszerek esetében a mobil alkalmazás egy időben szinte mindig iOS-re készült el először, sőt vannak alkalmazások, melyeket csak és kizárólag az Apple mobil operációs rendszerére készítettek el.

Nincs azonban olyan elem, amely egy androidos készüléket kevésbé tenne alkalmassá vállalati felhasználásra, mint például egy iPhone-t – és ma már a trendi faktor sem feltétlenül az Apple felé billenti a mérleget. A sokféleség sem probléma, hiszen épp a fentebb említett Android-kompatibilitás biztosítja, hogy egy adott környezetben bármelyik gyártó androidos készüléke hasonlóképpen viselkedjen. Mindazonáltal tagadhatatlan: az iPhone-on egyértelműen látszanak annak az előnyei, amikor a hardver- és szoftverfejlesztés egyetlen kézben van. Kétségtelenül kiváló terméket eredményeznek, ám ennek a világnak vége. A nyílt szabványok szép lassan mindent elérnek, és az egész piacot végérvényesen átalakítják.




A marketing szerepe ■ Ha már ennyire kézenfekvő egy androidos készüléket beleilleszteni a Google ökorendszerébe, joggal merül fel az, hogy mi dönt? Talán a hardver minősége? Jól látható, hogy a HTC elképesztően jó hardvereket készít, és a „costumizált” Androidjuk sem rossz. Mégis jóformán csak rossz híreket lehet hallani a vállalatról. Nem úgy a Samsungról: egyre nagyobb étvággyal nyeli el a piacot. Akkor mi számít?

Természetesen mindenekelőtt a marketing. Ha végigsétálunk New Yorkban a Times Square-en, szinte semmi mást nem látunk, csak Samsung-reklámokat... Vagy legutóbb, amikor Milánóban jártam, a felújítás alatt álló dómról köszönt vissza egy óriási Samsung-plakát. Ezt nehéz überelni – még ha esetleg nem is testszik nekünk.