Igen, a cím így igaz, nem elírás, nem tévedés. A Google-t ugyan a legtöbben keresője, internetes szolgáltatásai vagy épp az Android rendszer kapcsán ismerik, a hatalmas webes jelenléthez szükséges vasakat házon belül tervezik.
Hirdetés
 
Az ezredforduló óta tervezi saját szervereit a Google, amellyel kiszolgálja saját online birodalmát a keresőtől a Gmailen át a felhőszolgáltatásokig és közösségi megoldásokig. A vállalat évekig nem beszélt erről a váltásról, mivel ez a megoldás sokáig erős pénzügyi előnyt eredményezett, ám az utóbbi időben itt-ott már elejtenek néhány infómorzsát.

Legutóbb a Google pénzügyi igazgatója, Patrick Pichette említette meg a tényt egy részvényesek számára rendezett eseményen, ahol úgy fogalmazott: a vállalat valószínűleg a világ egyik legnagyobb hardvergyártója. A sokak által még ma sem közismert tény már csak azért is érdekes, mert némileg a feje tetejére állíthatja a cloud terjedésére reagáló hardvergyártók jövőképét.

Patrick Pichette a Google befektetői eseményén

Saját lábakon A korábban neves gyártók (például Dell és HP) szervereit használó Google vezetősége egy bő évtizeddel ezelőtt döntött úgy, hogy a rendszereit kiszolgáló hardverekért inkább a forráshoz megy, oda, ahol a többi gyártó is dolgoztat: Ázsiába. Tajvani és kínai beszállítókkal kezdett dolgozni olyan szerverek előállításán, amelyek teljesen saját tervezés alapján készülnek, kifejezetten a Google szolgáltatásaira szabva.

A Wired Urs Hölzle-t, a Google adatközpontjait felügyelő vezetőt idézve számol be arról, hogy az elmúlt évtized alatt a vállalat odáig is eljutott, hogy már az adatközponti hálózati eszközök egy része is házon belül készül. A szakembert a vállalat fejlesztői konferencián kérdezték meg arról, mennyi igaz a saját tervezésű, Ázsiában készülő szerverek híréből. Hölzle némi humoros felütéssel válaszolt: "Ez nem teljesen igaz, de el is mondom, miért nem az. Egy részük ugyanis már nem Ázsiában készül."

A szakember megerősítette, hogy 12 éve saját tervezésű szervereket gyárta(t)nak, ám részleteket nem árult el sem a gyártási folyamatokról, sem pedig a műszaki adatokról. Jó oka volt erre, mivel lassacskán más webes szolgáltatók is felismerték a Google által régóta kiaknázott alapigazságot, és szintén a saját gyártás felé mozdulnak.

Átrendeződő erőviszonyok A Google példáját (inkább a piaci szükségszerűségek, mint a versenytárstól megszerzett információk nyomán) egyre többen követik. Jelek és elejtett megjegyzések utalnak arra, hogy a Yahoo és a Facebook is saját (bér)gyártású adatközponti hardverek mellett döntött.

Az AOL "hűtője" és az eBay "konténerei" - egyre több harapás a szerverpiacból

Az AOL pedig épp a napokban számolt be Nibiru elnevezésű projektjéről, amely szintén adatközponti hardvert takar, ráadásul egy érdekes csavarral. A vállalat egyfajta mini-adatközpontot tervezett, amely egy hűtőszekrény méretű házban lakik, telepítéséhez pedig szinte csak egy áram-csatlakozó és egy adatkábel szükséges. Az AOL célja, hogy saját vállalati infrastruktúra-szolgáltatásait könnyedén kiterjeszthesse bárhová, ahol helyileg van szükség egy erősebb rendszerre. Hasonló módszert választott az eBay is, áprilisban érkeztek hírek konténer méretű mobil adatközpontokról, melyekkel az e-kereskedelem nagyágyúja szintén saját magát szolgálja ki.

Út a forráshoz  Az új módi érdekes megvilágításba helyezi a jól ismert szervergyártók helyzetét. Ezek ugyanis igyekeznek saját bevételeik jó részét a felhő alapú megoldások elterjedésével reklámozni, ám úgy tűnik, a legnagyobb szolgáltatók mégsem tőlük vásárolnak, hanem megtalálták az utat a forráshoz.

Gondolatébresztőnek elég csak megnézni, hogy a Google körülbelül 3,4 milliárd dollárt költött fejlesztésekre 2011-ben, amelynek jelentős részéből x86 szerverek "születtek" a vállalat több mint 40 nagy adatközpontjában és még ki tudja, mennyi kisebb telephelyén. Az x86 szerverpiac 2011-es negyedik helyezettje, a Fujitsu összesen 1,3 milliárd dollárnyi x86-os szervert értékesített ugyanebben az évben...

Az adatközponti piacra is belép a Kapsch
A Cisco új mindent-bele szerverekkel támad
IBM: kétmilliárd dollár automata szervert terem

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.