Az Oculus VR felvásárlásával Mark Zuckerberg egy teljesen új területet szeretne meghódítani.

Elsőre talán erőltetettnek tűnik ez a párhuzam, de az üzlet arról tanúskodik, hogy a Facebook is keresi azokat a területeket, ahol kitörhet a jelenlegi üzleti modell kötöttségeiből. Teljes mértékben meglepte a piacot az a bejelentés, mely szerint a Facebook megvásárolja az Oculus VR-t, amely a legismertebb és legnagyobb reményekkel kecsegtető, virtuális valóságot generáló eszközét fejleszti.

Váratlan húzás a Facebooktól

A hivatalos bejelentés szerint a felvásárlás teljes értéke 2 milliárd dollár, ami 400 millió készpénzből, és 23,1 millió darab Facebook részvényből áll össze. A megállapodás részét képezi még egy 300 millió USD értékű bónusz, ami akkor jár a cégnek, ha az előzetesen meghatározott eredményeket elérik. A közlemény a szokásos módon méltatja az Oculus eddigi sikereit és eredményeit, hozzátéve, hogy a cég eddig 75 ezer előrendelést kapott az Oculus Rift nevű szemüvegre. A készülék jelenleg is fejlesztési fázisban van és az eddigi demók, bemutatók egyértelműen a játékok világára helyezték a hangsúlyt.

Azt maga a Facebook is elismeri, hogy hardveresen előrehaladott állapotban van az eszköz, de egyelőre nagyon kevés szoftver áll hozzá rendelkezésre. A FB ezért azt tűzte ki célul, hogy a rendszert egy egészen új szintre emeli, sőt, a megfogalmazott lehetőségek között az is szerepel, hogy a virtuális valóság világa akár a közösségi kapcsolattartás új platformja is lehet. Zuckerberg egy hosszas, személyes posztban ecseteli a felvásárlás jelentőségét és ő már sokkal konkrétabban fogalmaz azzal kapcsolatban, hogy mégis mit kezdhet egy Facebook egy virtuális valóságot generáló szemüveggel.

A jelenleg is előrendelhető fejlesztői eszköz

Zuckerberg úgy fogalmaz, hogy elérkezettnek látták az időt arra, hogy valami egészen mást csináljanak, mint eddig. „A mobil területén továbbra is rengeteg teendőnk van, de úgy érezzük, vagyunk olyan helyzetben, amelyben már azon gondolkodhatunk, hogy mi lesz a következő, sokkal hasznosabb, szórakoztató és személyes élményeket nyújtó platform.” A Facebook tehát kereste és megtalálta a továbblépés lehetőségét, amit a virtuális valóságban és egy erre kihegyezett eszközben talált meg magának.

Egy új kommunikációs platformot faragnának belőle

A tervek szerint az Oculus VR továbbra is megőrzi a függetlenségét, de már a Facebook szakembereivel folytatják a fejlesztést egészen addig, amíg végleges, kereskedelmi termék nem lesz az Oculus Riftből. Első körben az emlegetett játékok lesznek fókuszban, azután viszont következhet az a kísérlet, hogy a szemüveggel tejesen új alapokra helyezzék a közösségi életet és kommunikációt. Ehhez Zuckerberg ad is pár támpontot: „a játékok után az Oculust további élményekre szeretnénk felkészíteni. Képzeljétek el, hogy mindössze a szemüveg felhelyezésével máris ott vagytok egy izgalmas meccsen, tanultok egy tanteremben a többi diákkal és a tanárral, vagy szemtől szemben konzultálsz egy orvossal.”

Az Oculus VR sztorija alig két éve pörög, ami akkor kapott igazán nagy lendületet, amikor egy sikeres Kickstarter projektnek köszönhetően közel 2,5 millió dollárt kalapoztak össze a fejlesztők a tervek megvalósítására. A prototípus és az első felhasználói élmények annyira sikeresek voltak, hogy azóta további 75 millió befektetői tőkét szereztek az alapítók, amivel alaposan megmozgatták a technológiai piac ezen részét.

A közvetlenül a szem elé helyezett kijelző, illetve az azon megjelenő látványos képek gondolata már régóta foglalkoztatja a gyártókat, de az Oculusnak sikerült elsőként mindezt úgy megvalósítania, hogy az árak se szaladjanak el és a felhasználó valóban úgy érezze, hogy egy teljesen más világban van, miközben otthon ül a fotelben, fején az Oculus Rifttel. Pár napja az első komoly kihívó is megjelent a Sony személyében, aki Project Morpheus néven bemutatta a saját, még szintén fejlesztés alatt álló, virtuális valóságot generáló szemüvegét.

Konzumer tech

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.