A tavaly felvásárolt Autonomy szoftvercég 10,3 milliárdos vételára nagyrészt mesterségesen felpumpált eredményekre és könyvelési trükkökre épült – állítja negyedéves jelentése kapcsán a HP.
Hirdetés
 
A vállalat részvényeinek árfolyama 12 százalékot esett, miután kiderült: a HP a tavalyi Autonomy-felvásárlás vételárának jelentős részét, 8,8 milliárd dollárt volt kénytelen értékcsökkenésként leírni idei negyedik pénzügyi negyedévében. Közleményük szerint a szoftvercég korábbi vezetése könyvelési szabálytalanságokon, a helyzet megtévesztő bemutatásán és a hibák elkendőzésén keresztül pumpálta fel a társaság valódi pénzügyi mutatóit az akvizíció előtt.

A legrosszabbkor jött  A HP még előző vezérigazgatója, Leo Apotheker alatt állapodott meg az Autonomy felvásárlásáról, hogy a második legnagyobb brit piaci szereplő eszköztárával erősítse meg a HP szoftveres és cloud portfólióját. A vételárat már akkor is sokan hajmeresztően magasnak tartották, a kétségeket pedig Apotheker kudarca és idő előtti távozása sem segített eloszlatni, bár a vállalat új menedzsmentje rögtön egyértelművé tette, hogy nem kívánja felülvizsgálni a tranzakciót.





Az óriási többletteher akkor is legyalulta a HP eredményeit, ha a cég vizsgálatot indított és a bírósági panasszal élt az ügyben. A negyedik pénzügyi negyedévet a társaság 6,85 milliárd dolláros veszteséggel zárta, papírjai pedig közel 50 százalékkal gyengültek január óta. Ha nem vesszük figyelembe a feltételezett csalás következményeit, akkor a vállalat bevételei 6,7 százalékkal csökkentek az előző év megfelelő időszakához képest, némileg elmaradva az elemzők 30 milliárd dollár fölötti várakozásaitól.

Microsoft-matek: amikor a mínusz igazából plusz
Nehéz idők után és előtt a HP

A világszerte több mint 300 ezer embert foglalkoztató óriásvállalat éppen egy fájdalmas átalakulási folyamat elején jár. A HP-t tavaly óta irányító Meg Whitman a lejtmenet megállítását 2014-re, az első vállalhatóan pozitív eredményeket pedig csak egy évvel azután várja. Ennek kulcsát a kutatás-fejlesztésre szánt források újbóli növelésében, illetve a közel 30 ezres létszámleépítési programban látja, miközben a HP a magas nyereséggel kecsegtető területeken erősít: egyebek mellett a vállalati szolgáltatásokat és adatközponti eszközöket vonná tevékenységének fókuszába, sőt januárban a tabletpiacra is visszatér ElitePad sorozatával.

Elszabadult az MI? Saját fórumon bandáznak az MI-ügynökök

Pár napja lőtték fel, de már százezres felhasználói bázisa van, és elkészült róla a magyar nyelvű Wikipédia-szócikk is.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.