Néhány éve még a szolgáltatók heves nemtetszése kísérte az uniós szabályozást, amely az európai roaming tarifák jelentős mérséklését írta elő. A felülről elhatározott díjcsökkentésnek nyilvánvalóan ma sem örülnek az operátorok, mégis ma már ebben is lehet némi ügyfélmegtartó elem, különben nem vállalkoznának a feladat túlteljesítésére.
Új kötelező díjak július elsejétől
Hazai körképünk ugyanis azt mutatja, hogy mindhárom mobilszolgáltatónak van az uniós előírásoknál is kedvezőbb roaming díjcsomagja. Ebből kettőt már több hete használhatnak az előfizetők, a harmadikat pedig információnk szerint a július elsejével ismét változó tarifákkal egyidejűleg jelenti be a Telenor.
Mint ismert július elsejétől újból módosulnak az uniós roaming tarifák. A brüsszeli döntés alapján keddtől a külföldön kezdeményezett hívások ára 19 százalékkal 74,4 Ft/percre, a hívás fogadás ára pedig 27 százalékkal 19,5 Ft/percre csökken. Az SMS küldés ára a jelenleginél 23 százalékkal lesz alacsonyabb, így egy rövid szöveges üzenet 23,5 Ft-ba kerül. A legjelentősebb változás a külföldi mobilnetezésben lesz, az adatforgalom díja ugyanis 54 százalékkal csökken: 1 MB adat küldése vagy fogadása 78,3 Ft-ba kerül.
Külföldön is leforgalmazható adatmennyiség
Idén a hazai piacon először a Vodafone jelentett be az előírtnál kedvezőbb barangolási lehetőséget, részben azzal összefüggésben, hogy partnere, a Tesco Mobile drasztikus árcsökkentést jelentett be. Az egyébként már 2012.közepe óta létező Európa Napijegy ára továbbra is bruttó 990 forint, amivel hazai tarifáján kezdeményezhet hívást az előfizető, a hívásfogadásért pedig külföldön sem kell fizetnie.
Ami az idei újdonság, hogy a konstrukcióba tavasztól már nemcsak az induláskori 50 MB adatforgalom fér bele, hanem akár napi több gigabájtnyi is. Az ügyfél külföldön is annyit mobilnetezhet, amennyit a hazai előfizetése megenged. Korlátozó feltétel, hogy ezt a kedvezményt csak azok a havidíjas előfizetők vehetik igénybe, akik olyan belföldi tarifát vagy adatopciót használnak, melynek adatforgalmát nyomon tudják követni a Netinfo oldalon. Egyéb esetekben az Európa Napijegy napi 100 MB külföldi adatmennyiséget biztosít.
Európán kívül is elérhető kedvezmények
Idén júniustól vezette be a Magyar Telekom az uniós előírásnál kedvezőbb mobilnetezést nyújtó Travel & Surf csomagjait, amelyek ugyancsak fix díj fejében egy napra vagy egy hétre meghatározott adatforgalmat tesznek lehetővé. A csomagban foglalt adatmennyiség felhasználását követően az adatforgalmazás megszakad, a folytatáshoz egy újabb csomag megrendelésére van szükség.
A néhány hete bevezetett kedvezőbb adatroaming-tarifák Európán kívül is elérhetőek. A legkisebb Travel&Surf S díjcsomag a foci világbajnokság helyszínén, Brazíliában is igénybe vehető. Az már más kérdés, hogy a 690 forint napidíjért igénybe vehető 10 MB egy lelkes szurkolónak mire elegendő. A legnagyobb adatforgalom, 250 MB az egyetlen heti díjcsomagban érhető el 6990 forintért. Ha beszélni vagy SMS-ezni is olcsóbban szeretnénk az uniós átlagdíjnál, akkor a Telekomnál a Travel&Talk csomagot érdemes választani, amelynek a napidíja 790 forint, amivel percenként 40 forintért kezdeményezhetjük, illetve 20 forintért fogadhatjuk a hívásokat vagy sms-ezhetünk. A csomagban foglalt maximális napi adatforgalom 30 MB.
Információink szerint a Telenor is készül speciális roaming díjcsomaggal, ennek a részleteit ma tervezik nyilvánosságra hozni.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak