Jelentős profitcsökkenést szenvedett el a koreai gyártó, szűkül a piac, kevesebb tablet fogy.

A Samsung kiadta 2014 második negyedévére vonatkozó becslését, amit továbbra is döbbenetesen erős eredményeket tartalmaz – mégsem lehet teljesen elégedett a gyártó a számokkal. Az üzemi nyereség jelentősen csökkent 2013 hasonló időszakához képest, amit a koreai won erősödése, valamint a kínai és egyes európai piacok visszaesése okozott.

Kína és Európa visszaesett

A gyorsjelentés szerint 2014 második negyedévében az 51,5 milliárd dolláros forgalom mellé 7,1 milliárd USD üzemi nyereség társul, ami még mindig masszív eredmény, viszont 24 százalékos visszaesés 2013-hoz képest. A bevétel akkor is 51 milliárd dollár környékén mozgott, azonban ebből jóval több, 8,3 milliárdos profitot tudott termelni a koreai vállalat.

A Samsung egy közleményben részletezi meglehetősen hosszan a csökkenést kiváltó okokat, amelyek közül az első, hogy a koreai fizetőeszköz nagyot erősödött a dollárral, az euróval és több, fontos európai valutával szemben. A cég ezen kívül erős visszaesést tapasztalt az okostelefon értékesítés területén, azon belül is a kínai, illetve egyes európai piacok gyengélkedtek, aminek következtében a közép- és belépő kategóriás készülékekből kelt el a megszokottnál jóval kevesebb.

A nagy kijelzőjű mobilok gyengítik a táblagépek eladásait

A Samsung arra is felhívja a figyelmet, hogy a második negyedév hagyományosan gyenge eredményeket szokott hozni Kínában, mivel a piac már a 4G LTE termékekre vár, így a 3G-s mobilok nem annyira érdekesek a vásárlók számára. Nem várható el, hogy a koreaiak konkrét versenytársakat nevezzenek meg, de a gyengébb eredményeket nagy valószínűséggel az olyan feljövőben lévő gyártók idézik elő, mint a Xiaomi, amelynek agresszívebb értékesítési stílusát a Samsung is megérzi.

A táblagépek területén is alapvető változásokat észlelt a Samsung: ezek szerint a tabletek életciklusa kitolódott 2-3 évre, így rövid távon belül igen nehéz felpörgetni az eladásokat. A másik nehézség az a Samsung szerint, hogy az egyre népszerűbb 5-6 colos, phablet kategóriás mobilok közvetlen konkurenciájává váltak a 7-8 colos táblagépeknek, így ez is visszavetette az eladásokat.

Fellendülést várnak

A jövőkép kellően pozitív azonban a gyártó részéről, mivel a vezetőség abban bízik, hogy a második negyedévben piacra dobott mobilok majd megpörgetik az eladásokat, és a tervezett promóciók is gondoskodnak arról, hogy a készletek kiürüljenek. Komolyabb marketing kiadásokat a következő időszakban nem tervez a Samsung, mivel abban bíznak, hogy a Q2 során erre a célra fordított költségek hatása már a következő negyedévben megmutatkozik.

A vállalat a harmadik negyedévre sokkal jobb eredményeket vár egyrészt a saját, megújított okostelefon portfóliója miatt, másrészt abban is bízik, hogy a piac is fellendül. Ez utóbbi valószínűleg hatással lesz a kijelző divízióra is, amely szintén megszenvedte a piac előbb részletezett visszaesését.

Mobilitás

Lyuk hátán lyuk a Nagy Kínai Tűzfal mögötti kormányzati weboldalak többsége

Miközben a fél világ Peking hallgatózásától retteg, a kínai rendszerek tele vannak súlyos biztonsági résekkel, melyek eredője: a trehányság.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.