Miközben a kínai cég közelít a két számjegyű piaci részesedéshez, a windowsos mobilok eladásai minden fontos régióban visszaestek.

Ahol nyertesek vannak, ott vesztesek is akadnak. Különösen akkor, ha a korábbi rakétázást felváltja egy sokkal szolidabb növekedési pálya, ahol minden egyes eladásért meg kell küzdeni a konkurenciával. Az okostelefonos piac most pontosan ebbe a szakaszba ért.

Úgy viszik, mintha ingyen lenne

Miközben a Huawei a cloud és általában az IT-szolgáltatások területén is szeretne sokkal meghatározóbb szereplő lenni, a szekeret egyelőre az okostelefonos üzlet viszi - nem is akárhogyan. A tavasszal debütáló új csúcskategóriás készülékei, a P9 és a P9 Plus ugyanis nagyon jó fogadtatásra talált.

A cég közleménye szerint a különleges kamerával szerelt mobilokból másfél hónap leforgása alatt 2,6 milliót értékesítettek világszerte. A mennyiség ugyan még meg sem közelíti az iPhone-ok eladási rekordjait, ám a házon belüli összehasonlításból kiderül, hogy tényleg sikerült fokozatot váltani a kínaiaknak. A korábbi generáció, a P8-asokhoz képest ugyanis 130 százalékkal fogytak jobban az új zászlóshajók. 

Ezzel a Huawei számításai szerint már a teljes piac 8,5 százalékát birtokolják. A dinamikát látva talán már nem is annyira légből kapott a cég vezetőjének korábbi nyilatkozata, miszerint néhány éven belül a legnagyobb mobilszállítóvá akarnak válni. Az idei első három hónapban például több mint 28 millió darabot forgalmaztak, ami kétharmaddal több, mint egy évvel korábban.

A láthatósági küszöbön a Windows

Kapcsolódó hír, hogy a Kantar publikálta legfrissebb felmérési adatait az okostelefonok értékesítéséről néhány fontosabb országban. A legutóbbi három hónap, tehát a februártól április végéig tartó periódus leginkább az Androidról szólt. A Google operációs rendszerével szállított mobilok mindenhol erősödni tudtak. Arányokat nézve pedig egyértelműen a Microsoft lett az időszak vesztese, hiszen a windowsos mobilok eladásai több régióban is az előző éves töredékére estek vissza.
 

Okostelefon-eladások operációs rendszerek szerint
Create your own infographics


Ahogy a fenti táblázat mutatja, az Android mindenhol 5 százalékpont körül tudta erősíteni jelenlétét, miközben a veszteségen jórészt az Apple és a Microsoft osztozott. Utóbbinál ez azért komolyabb gond, mivel a windowsos mobilok eddig sem voltak túl népszerűek, így arányaiban hatalmas visszaesést jelent akár 1-2 százalékpont elvesztése is. Az EU öt legjelentősebb államában (Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország) például egyetlen év alatt 9,3-ról 4,8 százalékra zuhant a jelenlét. A Windows arányaiban még nagyobbat esett az USA-ban, ahol a tortája a harmadára zsugorodott. A legkisebb visszaesést Kínában regisztrálták, ám az egy évvel ezelőtti, alig 1 százalékot kitevő részesedés után már amúgy sem lehetett sokkal rosszabbat produkálni.

A Microsoft szenvedése a mobil operációs rendszerével nem újdonság. Hiába fűztek nagy reményeket anno a Nokia üzletágának felvásárlásához, a kalandnak végül összességében sok milliárd dolláros veszteséggel és több ezer állás felszámolásával vetettek véget májusban.

Mobilitás

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.