A moduláris felépítésű mobil után már készül is a blokkokból építkező okosóra.

Úgy tűnik, hogy minden napra jut egy hír az okosóra piacról: tegnap a Will.i.am által megálmodott, karperec formájú Puls aratta le a babérokat, most pedig egy olyan termékről van szó, amit olyan fejlesztők készítettek, akiknek az első termékük sincs még teljesen kész. Igen, elég cifra ügy ez így, ennek ellenére a Project Ara, illetve moduláris mobiltelefon ismeretében már egészen más a helyzet.

Az okosóra blokkosítása

A Phonebloks tavaly szeptemberben hívta fel magára a figyelmet a moduláris felépítésű, felhasználói ízlés szerint összeállítható mobil koncepciójával, amit aztán a Motorola, később a Google karolt fel, illetve fejlesztett tovább. Az akkor lesajnált és megvalósíthatatlannak tartott, közben Project Ara névre átkeresztelt projekt mostanra eljutott oda, hogy működő modellek léteznek belőle és közel van a gyárthatósághoz.

Az eredeti ötletet adó Phonebloks úgy gondolta, hogy ezt a mágiát az okosóra fronton is meg lehet csinálni, hiszen miért is ne létezhetne szintén blokkokból, modulokból összeálló óra? A koncepció ugyanaz: a felhasználó egyéni ízlése, igényei szerint választhatja ki, hogy milyen komponensekre, szögletes, kerek, vagy téglalap formájú kijelzőre van szüksége, sőt, még az egyes blokkok borítását is lehet variálni.

Létre is jött a mostani formájában inkább egy több ponton kapcsolódó karkötőre emlékeztető modell, a Blocks, amelynek részei jack portokhoz hasonló fém alkatrészekkel csatlakoznak egymáshoz. A csapat a megvalósítás egy új formáját választotta, mivel elindították a projektet az Intel Make It Wearable versenyén, amivel egyrészt megnyerték az chipgyártó hardveres támogatását egy Intel CPU személyében, és sikerült bejutni a 10 döntős közé, amivel jár egy 50 ezer dolláros támogatás is.

Wear helyett Tizen

A legújabb fejlemény az órával kapcsolatban az, hogy (már az inteles kötődés miatt is nyilván) a fejlesztők az Android Wear helyett a Tizen OS-t választották szoftveres alapnak, a csapat az eredeti 4 főből hirtelen 16 fősre duzzadt, akiknek az az elsődleges feladata, hogy az órát iOS, Android, illetve Windows Phone felhasználók számára is használhatóvá tegyék.

A munka neheze csak most jön: a blokkokból építkező óra gyakorlatban történő megépítése, hiszen a videóban átható koncepciónak valahogy működnie is kell. A Project Ara megmutatta, hogy egy mobilból valóban megépíthető egy ilyen eszköz, ezért mi arra tippelünk, hogy a Blocks előbb lesz kész, mint a mobilos elődje.

Konzumer tech

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.