Egy holland dizájner ötlete szerint a felhasználók saját igényeik szerint állíthatnák össze készülékeiket.
A Phonebloks ötlete elsőre egy tökéletes Kickstarter projektnek tűnik, az ötletgazda szerint azonban ez sokkal nagyobb összefogást igényel annál, hogy közösségi finanszírozással kalapozzák össze a szükséges tőkét. Dave Hakkens, a 25 éves holland formatervező szerint ideje véget vetni a kidobott elektronikai eszközök, de legfőképp a mobilok által okozott környezetszennyezésnek, és egy olyan koncepcióban kell elkezdeni gondolkodni, ahol darabonként cserélhetők a mobilt felépítő modulok.

New kid on the block!  A blokk alapú elgondolás szerint a mobil összes eleme egyenként cserélhető lenne, azaz a Legohoz hasonló módon rakhatnánk össze a megfelelő képességekkel rendelkező készüléket. A különböző feladatokat ellátó modulok egy közös kapcsolótáblába csatlakoznának, elöl a kijelző foglalná el a helyet, alul pedig két csavar fogná össze az egészet. Ez tökéletesen szembe megy a gyártók által előszeretettel alkalmazott, úgynevezett unibody, azaz egy darabból való kialakítás trendjével, de Hakkens szerint éppen ez okozza a problémát, hiszen ha csak egy komolyabb komponens (pl. a kijelző) megsérül, az esetek nagy többségében mehet a kukába a telefon.





Az ötlet másik vetülete az, hogy Phonebloks segítségével mindenki a saját igényeinek megfelelő készüléket építhetné meg magának. Aki imád fotózni, az komoly optikát és erős vakut választ magának, aki a felhő alapú tárhelyeket használja, annak kevesebb memóriára lesz szüksége, viszont helyette beválaszthat egy erősebb akkumulátor. Sőt, a kijelzőt, az esetleges fizikai billentyűzetet, a méretet, a teljesítményt, azaz szinte mindent egyedileg alakíthatnának ki a tulajdonosok és ezzel a jövőben a környezetet is tehermentesítenék.

Egyelőre a kezelőfelület is csak koncepció 
(a kép nagyítható)


Gyártói összefogás szükséges  Hakkens mindezt úgy képzeli el, hogy a gyártók a lefektetett szabványok alapján legyártják a saját komponenseiket, majd azokat egy központi online áruházban árusítanák, de lehetne előre összeszerelt modellek közül is válogatni. Ezzel egyrészt megoldódna az abszolút testre szabhatóság, és egy új piactér nyílna a gyártók részére is, ami tovább pörgethetné az iparágat. Sok megválaszolatlan kérdés van még a Phonebloks körül, hiszen arról még nem esett szó, hogy mindezt milyen operációs rendszer tudná támogatni, ahogy az is óriási kérdőjel, hogy milyen cégek állnának be a kezdeményezés mögé.

Egyetlen mozdulattal cserélhetnénk a komponenseket
(a kép nagyítható)


Az ötlet ettől még formabontó (azaz építő), új színt vihetne a mostani erőviszonyok közé, Hakkens pedig egyelőre csak annyit kér a nagyközönségtől, hogy vigyék hírét az egész ügynek, hátha valaki lát benne fantáziát, vagy legalább elgondolkodik az ötleten. Egyébként nem teljesen új a megközelítés: az izraeli alapítású Modu Mobile pár évvel ezelőtt olyan tokokat álmodott meg, amelyeket az alapmobilra rögzítve, speciális funkciókat adtak volna a készüléknek. A Modunak nem sikerült befutnia (most már hordható termékekkel fogllkoznak), és csak reménykedünk, hogy a Phonebloks nem jut ugyanerre a sorsra.

Ubuntu mobil: rekord született, mégis elbukhat
A Kickstarter-milliomosoknak sem könnyű az élete

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.