Tavalyelőtt elsöprő lendületet produkált a tíz legnagyobb online áruház. A most publikált 2016-os adatok viszont már jóval visszafogottabb növekedést mutatnak.
Hirdetés
 

A GKI Digital immár harmadik ízben készítette el összeállítását a legnagyobb forgalmat produkáló magyarországi webshopokról. A toplista helyezettjei között kevés az "új arc", de némi helyezkedés azért megfigyelhető, például a dobogón is volt változás.

Lassulva nőnek

A kutatócég szerint nagyjából 1600 olyan cég van, amely megfelel a felmérés előre felállított kritériumrendszerének, azaz hazai székhellyel, vagy képviselettel rendelkezik, aktív marketing-tevékenységet folytat, magyar nyelven jelenleg is működik, forintban áraz és fizikai terméket (is) értékesít. Közülük 2016-ban a legnagyobb tíz nettó 110 milliárd forgalmat ért el, ami összesen 5,2 millió vásárlásból jött össze.

Míg 2015-ben a Top10 a teljes hazai forgalom 34 százalékát adta, tavaly ez már 35 százalékra kúszott, azaz ha lassan is, de folytatódik a koncentráció. Ez utóbbi folyamat lendülete azonban látványosan megtorpant, hiszen a teljes magyar e-kereskedelmi piac 2016-ra kimutatott 18 százalékos forgalomnövekedésénél alig gyorsabban, számszerint 20 százalékkal nőtt a tíz éllovas. Összehasonlításképpen: tavalyelőtt a Top10 bevétele 73 százalékkal nőtt éves összevetésben, miközben a teljes magyar online kereskedelem csak 16 százalékkal bővült.

Ami az egyes szereplőket és a helyezéseket illeti, a lista élén nem történt meglepetés, hiszen az első helyet 2015-től kezdve kibérelte magának az Extreme Digital. Továbbra is második az eMAG, amely a toplista szereplői közül kimagaslóan a legnagyobb éves forgalombővülést érte el 2016-ban, így mindenképpen elégedett lehet. Mint ahogy boldogan tekinthetnek a rangsorra a Media Markt vezetői is, hiszen a tulajdonosváltáson átesett Mall.hu-tól sikerült elvenni a harmadik helyet. Ezzel a műszaki áruházlánc a 2013-as indulást követően 2016-ra az ország legnagyobb, offline háttérből induló e-kereskedelmi szereplőjévé nőtte ki magát.

A lista lentebbi traktusából érdemes kiemelni az egyetlen új szereplőt. A 2006-ban alapított 220volt rögtön a nyolcadik helyre lépett fel és elmondhatja magáról, hogy a legnagyobb, dedikáltan fotózásra szakosodott online áruház hazánkban. Az egyetlen kieső pedig a kuponozásra építő Bónusz Brigád lett. Úgy tűnik, a néhány évvel ezelőtt még nagy népszerűségnek örvendő vásárlási forma túl van nálunk a virágkorán.

Közösség & HR

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.