A közösségi finanszírozás rendszere annyi kisebb, nagyobb, jobb és kevésbé jobb ötletnek adott már terepet, így felmerül a kérdés, hogy miért ne lehetne ezen a felületen a légkondicionálást is megreformálni egy kicsit. A két olasz tervező által megálmodott Geizeer nem vállalja magára a lakás teljes hűtését, mindössze annyit ígér, hogy az ember közvetlen környezetében elviselhetőbbé teszi a hőséget.
Hideg megoldás meleg napokra
Egy split rendszerű, vagy akár egy mobil légkondi csak komoly költségek mellett telepíthető, így nem véletlen, hogy a Geizeer Kickstarter kampánya könnyedén elérte a kitűzött 30 ezer eurós célösszeget. A már 85 euróért (kb. 22 ezer Ft) rendelhető doboz a hűtés alapjaihoz nyúl vissza, és semmi extrát nem tesz, mindössze egy hűtő közeg segítségével hűti a helység levegőjét. A tervezők a fát találták a legalkalmasabb anyagnak a doboz megépítéséhez, aminek az eredeti formáját 3D nyomtatóval állították elő.
A két részből álló egység közé kerül be az előzetesen mélyhűtőben tárolt hűtő gél. A felső részben forgó ventilátor beszívja a meleg levegőt, áttolja azt az alsó részbe, ahol a hűtőegységgel érintkezve, 360 fokban kiáramlik az immáron pár fokkal hidegebb levegő. A Geizeer saját akkumulátorról működik, microUSB csatlakozón keresztül bármikor tölthető, egy menetben pedig kb. 4 órás működésre képes.
Munkahelyre, személyes hűtésre
Az eszköz kapacitása és természete alapján egyértelmű (és ezt maguk a tervezők is hangsúlyozzák), hogy a termék nem alkalmas egy lakás hűtésére. A tesztüzem azt mutatta, hogy egy jól szigetelt, 12 négyzetméteres szoba levegőjének 3 fokkal való lehűtésére elég a doboz, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a felhasználó közvetlen környezetében tudja elviselhetővé tenni a melegebb napokat.
A Geizeer előnye, hogy mobil, az üzembe helyezéshez mindössze egy fagyasztóval ellátott hűtőre van szükség. A Kickstarter kampány tehát biztosan megél, aki azonban áldozna a mini légkondira, az számoljon azzal, hogy idén nyáron még egyéb módon kell védekeznie a meleg ellen, hiszen a projekt gazdái szeptemberi kiszállítást ígérnek. Addig maradnak a hagyományos módszerek…
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak