Friss képek és videók a hajlított kijelzőjű LG-ről, a HTC csúcskészülékéről és a Nexus 5-ről.
Körülbelül egy időben jelezték a jól értesült források, hogy a két koreai gyártó egyaránt hajlított kijelzős mobil megjelentetésére készül. Elsőként a Samsung lépett a Round nevű készülék bemutatásával, ezt követően az LG következett a licitálásban, amikor még nem kész eszközt, hanem speciális akkumulátor technológiáról számolt be a vállalat.
 
Mindenki hajlítson!
 
A három új akku megoldásból az egyik kifejezetten a hajlított kijelzővel rendelkező mobilokhoz készült, de a kábel formájú energiaforrás mellett sem szabad elmenni szó nélkül, ami majd csak a jövőben kerül piacra, és a kisméretű, extrém formatervű eszközök energiaellátását teszi lehetővé. A hajlított akkumulátorok az LG beszámolója szerint már tömeggyártásban vannak, így várható volt, hogy hamarosan megismerjük azt a mobilt is, amit ezek a cellák táplálnak.
 
 
Az állítólagos LG G Flex
 
Hivatalos bejelentés még nem érkezett az LG-től, viszont olyan sajtófotó minőségű felvételek láttak napvilágot, amelyeken egyértelműen látható, hogy a kisebbik koreai gyártó jóval komolyabban vette a kijelzőhajlítás feladatát. Az eddig G Flex néven ismert készülék megjelenítője a Galaxy Rounddal szemben a függőleges tengely mentén ívelt, és ennek mértéke is érezhetően nagyobb a vetélytárs megoldásához képest. Egyelőre ennél többet nem lehet tudni a mobilról, egyedül a kijelző 6 colos volta az a tény, amiben a netes források egyöntetűen meg tudnak állapodni.
 
 
Ha már LG, akkor a leleplezést folytassuk a Nexus 5-tel, amiről egy korábbi cikkünkben már összefoglaltuk ugyan a tudnivalókat, viszont azóta egy alapos videó is kikerült a netre, ami szinte alig hagy megválaszolatlan kérdést. A 7 perces felvételen egy sorozatgyártás előtti modellt láthatunk, amelynek a hátlapjáról még hiányzik a Nexus felirat, és az is elképzelhető, hogy nem pontosan így fog kinézni a végleges modell. Az viszont biztos, hogy a G2 alapjaira épülő referenciakészülék stock Androiddal (KitKat), 5 colos, full HD felbontású kijelzővel, négymagos processzorral és várhatóan a Nexus 4-hez hasonló kedvező árral jelenik meg pár héten belül.
 
 
HTC One Max a hátlapra helyezett ujllenyomat-olvasóval (Fotó: blog.xuite.net)
 
Végül jöjjön a HTC One Max, ami a rohamosan közeledő premier előtt tökéletes minőségű képeken mutatja meg magát és újdonságait. Az egyik kínai blogon feltűnt fotók szerint az ujjlenyomat-olvasó továbbra is megtalálható a hátlapon, de ezen kívül egyéb érdekességek is felfedezhetők a hatalmas készülékházon. Az egyik, hogy a kialakítás inkább a One Minire hajaz, mivel az oldalt futó fehér csík és az eltávolítható hátlap is a kisebbik kiadás jellemzője volt. A tervezők a bekapcsoló gombot szerencsére áttették a jobboldalra, az infraport pedig egymagában maradt a felső peremen. Mozgalmas hetek elé nézünk, hiszen mindhárom készülék bemutatója napokon belül bekövetkezik, sőt október 22-re a Nokia is új készülékek, sőt, táblagép premierjét tervezi.
Mobilitás

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.