A rivális koreai gyártók még ebben a hónapban kirukkolhatnak az újdonságokkal.

A hajlítható kijelzős technológiákról legalább annyi esélylatolgatás jelenik meg, mint az okosórákról, vagy az Apple „ki tudja létezik-e?” televíziójáról. Ezúttal sem a flexibilis kijelző megoldásokról van szó, hanem a hajlított felületű megjelenítőkről, ahol a hírek szerint a közeljövőben alaposan megpezsdülhet a piac.

A koreai kijelzőhajlítók

A legfrissebb értesüléseket a CNET munkatársai szállították, akik úgy tudják, hogy az LG G Flex munkacímen futtatja a fejlesztést, ami egy 6 colos, hajlított kijelzővel rendelkező mobilt takar. A munkálatok már valószínűleg befejeződhettek, hiszen csak így képzelhető el a novemberre tervezett start, bár a források azt is hozzáteszik, hogy a hivatalos bejelentés még eltolhatják. A CNET újságírói hozzájutottak egy skicchez is, amit a minősége alapján tulajdonképpen bárki rajzolhatott, de ezúttal fogadjuk el, hogy egy valós mérnök által készített valós tervről van szó.

Ilyen lehet a G Flex (Kép: CNET)

Ez alapján olyan brutális hajlításról talán nem lehet beszélni, inkább valami olyasmiről van szó, amit a Samsung már alkalmazott a Nexus S, illetve Galaxy Nexus modelljeiben. E mobilok kijelzői szintén rendelkeztek egy enyhe ívvel, ami inkább csak optikailag dobott az összképen, a használhatóságra nem volt különösebb hatással.

Én is, én is...

És ha már az LG nagy vetélytársánál tartunk, akkor meg kell jegyezni, hogy korábbi pletykák szerint a Samsung is készül hajlított kijelzős készülékekkel, bár ők a bemutatót már októberre tervezik. Sőt, az is elképzelhető, hogy a hazai piacra mostanában befutó Note 3 is kap egy hajlított panellel szerelt változatot. Ez utóbbi az Active elnevezést kapja majd, vízálló lesz, de a hírek szerint az ütésállóság nem ne került be a tulajdonságok közé.

Még várni kell, mire használhatjuk a műanyag, hajlítható OLED paneleket

A gyártók évek óta teljes erőbedobással dolgoznak a hajlított, illetve flexibilis kijelző technológiákon. Az LG idén májusban prezentálta is az eddigi eredményeket, méghozzá elég látványos formában. A gyártó bemutatta a világ első hajlított OLED TV-jét, illetve egy mobilokba szánt és még csak kísérleti fázisban lévő hajlítható, műanyag alapú OLED panelt.

Az LG ezen kívül folyamatosan igyekszik olyan kijelzőkkel előállni, amelyek lehetővé teszik, hogy a mobilok csupán 1 mm-es kávával rendelkezzenek, aminek következtében még könnyebbek és látványosabbak lehetnek a jövő készülékei.

Mobilitás

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.