Riválisait követve, zeneletöltéssel bővíti kínálatát a Telenor. A mobiloperátor ügyfelei a francia tartalomszolgáltató Deezer 18 milliós albumgyűjteményéből válogathatnak, az év végéig díjmentesen.

A legális digitális zenehallgatás terjedését támogató szolgáltatást indított a Telenor Magyarország. A mobilszolgáltató megállapodott a francia Deezerrel, ennek nyomán az előfizetők a cég mobilinternet hálózatán keresztül több mint 18 millió zeneszámhoz férhetnek hozzá.

 

A felhő alapú Deezer tartalmaiból ideiglenes tárhelyen saját listák hozhatók létre, és mobileszközre vagy akár asztali számítógépre letöltve internetkapcsolat nélkül is lejátszhatók, mindaddig, amíg az alkalmazásra szóló előfizetés él. A Deezer közösségi funkcióival a dalok a Facebookon megoszthatók az ismerősökkel, és valós időben követhető, valamint közvetlenül le is játszható a mások által hallgatott zene.

A szolgáltatást az ügyfelek havidíj nélkül próbálhatják ki az év végéig, ebben az időszakban a Deezer-zenehallgatáshoz kapcsolódó adatforgalom is díjmentes. A zeneletöltés januártól 1390 forintos havidíj mellett vehető majd igénybe.

Szükséges feltételek  „Ahhoz, hogy el tudjunk indulni a szolgáltatással, amit egyébként már több éve terveztünk előbb szükség volt a hálózatunk korszerűsítésére, illetve arra is, hogy legyen kellő kereslet a digitális tartalmak iránt" – mondta a Bitportnak Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója. Mára mindkettő megvalósult: a mobilszolgáltató hónapokkal ezelőtt fejezte be Hipernetnek nevezett hálózatának korszerűsítését, illetve a mobilinternetes ügyfelek által havonta letöltött adatmennyiség a Telenornál már meghaladja a 1,5 gigabájtot. Az új szolgáltatás bejelentése kapcsán elhangzott még, hogy a mobil zeneszolgáltatás nemzetközi szinten dinamikusan növekvő piac, a Telenor pedig hasonló fejlődésre számít Magyarországon is. Arra számítanak, hogy a 3,5 milliós ügyfélkörből egy éven belül több tízezren használják majd ezt a szolgáltatást.

A Telenorral közös digitális zeneboltot nyitó Deezer piacvezető zenei streaming szolgáltatónak számít. Felhasználóinak a száma eléri a 26 milliót, előfizetői köre pedig a másfél milliót. A Facebookon több mint 900 ezren, a Twitteren 400 ezren követik. A Deezer Magyarországon független szolgáltatásként is elérhető.

Ahány ház...  A rivális hazai mobilszolgáltatók is rendelkeznek már zeneletöltő szolgáltatással. A sort 2008-ban a Vodafone indította: a Vodafone Zenetár a Live 24/7, videót, képeket, alkalmazásokat is kínáló szolgáltatáscsomag része. Az operátornál a zeneletöltés előfizetős szolgáltatás, díja kéthetenként ezer forint. Az erre előfizetők korlátlan számú zeneszámot tölthetnek le legálisan mobiltelefonra vagy számítógépre. A zenei katalógus folyamatosan frissülő többszázezer számot tartalmaz. A zeneszámok itthoni letöltése külön adatforgalmi díjat nem generál.

A T-Mobile egy évvel később lépett a piacra a PlayNow plus szolgáltatással, amely a Sony Ericsson zenemobilos készülékeivel rendelkező ügyfelek számára nyújtott hozzáférést és korlátlan zenehallgatási lehetőséget ugyancsak mind mobiltelefonra, mind számítógépre. A szolgáltatást tavaly vezette ki a cég, mivel a múlt év őszén megjelent az előfizetők jóval szélesebb körére kiterjedő Zenecenter szolgáltatással. A PC-n és okostelefonon elérhető interaktív felületen streaming megoldással közel egymillió zeneszám közül lehet válogatni. A szolgáltatás, amely feltöltőkártyás és havidíjas előfizetőknek egyaránt elérhető havi 300 forintba kerül.

A mobilalkalmazás letöltéséhez és a streaminghez adatforgalmazást biztosító díjcsomag igénybevétele vagy Wi-Fi kapcsolat szükséges. A szolgáltatás használata fokozott adatforgalmat generál, igénybevételéhez legalább 500 MB adatforgalmat biztosító díjcsomagra van szükség. A generált adatforgalom az előfizető díjcsomagja szerint számlázódik.

Elindult a Google androidos zeneboltja
Webáruházzá változik a YouTube

Minden tizedik embernek mennie kell a Teslától

Hamarosan több mint tizennégyezer embernek kell új állás után néznie világszerte.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.