Az iPhone játékra való, az Android pedig munkára: egyre több forrásból hallhatjuk az okostelefonok pozicionálásának kissé egyszerűsített változatát. Bár tény, hogy az iPhone-ra is egyre több üzleti jellegű alkalmazás születik, az Apple zárt rendszere mellett a folyamatosan bővülő, nyílt Android-alkalmazástár egyre szimpatikusabb alternatívát kínál az okostelefonok iránt érdeklődőknek. A HTC két készülékét nem a csillogó-villogó külcsín jellemzi, ezért vállalati felhasználásra, komolyabb feladatokra is tökéletesek a mobil Facebook mellett.

A vágy tepsije | A HTC Desire nem kifejezetten új modell, az első tesztek már idén tavasszal megszülettek róla, ám újra aktualitást nyert a modell, amikor a gyártó készülékei közül elsőként frissíthettük fel az operációs rendszerét az Android 2.2-re. A kissé nagydarab (119x60x12 miliméteres), ám letisztultan elegáns készüléket egy hétig "Froyo előtti" állapotban, majd a következő héten már az új verziójú rendszerrel próbálgattuk. Az egyébként is gyors telefon a frissítést követően gyakorlatilag megtáltosodott.

Maga a készülék valóban nem a divatdiktátorok figyelmét ragadja meg: a szürke felület azonban kifejezetten jól teljesít az ujjlenyomat-gyűjtős műanyag telefonokhoz képest: a kissé gumiszerű, matt borítás pár órás használat után nem válik zsíros hatású, igénytelen fröccsöntéssé, bármilyen tárgyaláson elővehetjük úgy a telefont, hogy nem kell szégyenkeznünk az állapota miatt. Persze maga az érintőképernyő már jóval érzékenyebb ilyen téren, de ezzel minden más hasonló készülék így van: egy pár száz forintos védőfólia használata javallott.

Valódi gombok helyett | Az Android alapvetően az érintőképernyős kezelésről szól, ezért fontos, milyen hardveres gombok maradnak a telefonon. A kijelző alatt egy vékony, de könnyen kezelhető sorban a "home" és a menü gombjait középen egy apró trackpad, egy optikai pozicionáló felület követi: bár használat közben a legtöbb ujjmozdulatot magán a képernyőn is megvalósíthatjuk, ez a kis eszköz is hasznosnak és kifejezetten pontosnak tűnt ahhoz képest, hogy csupán egy pár miliméteres apróságról van szó. Mellette a jobb alsó sarokban egy "vissza" és egy "kereső" gomb található. A készülék bal oldalán a süllyesztett, kétállású hangerőszabályzót, felül pedig a bekapcsológombot találjuk, minden más funkcióra pedig ott van maga a kapacitív, 3,7 hüvelykes AMOLED kijelző, amelyen kontrasztos, színgazdag kép fogad 480x800 képpontnyi felbontással.

A HTC-féle felturbózott Android felület, a Sense egyszerre stílusos és egyszerű: a telefon alapfunkciói villámgyorsan elérhetőek, míg a lapozható virtuális képernyőket könnyen szabhatjuk testre saját, kedvenc alkalmazásainkkal. A teszt során összesen hét képernyőt konfigurálhattunk, melyeken alapértelmezetté tehetjük a Gmail-nézetet, a böngészőt, vagy akár egy RSS-olvasót.


Turbózott turbó | A Desire önmagában is erős hardvert kapott, amelyen már a 2.1-es Android is gyorsan futott. Az 1 gigahertzes Qualcomm Snapdragon processzor 512 megabájtos rendszermemóriáját 576 megabájtnyi írható RAM egészíti ki, microSD kártyával pedig 32 gigabájtig is felbővíthetjük a tárhelyet. Az előző generációs Android még a Sense extráival együtt sem akadt, a lassabb telefonokra jellemző rövid gondolkodási idő a virtuális képernyők váltásakor, vagy az igényesebb grafikájú alkalmazásoknál sem volt észrevehető, egyedül a színtisztán Flash alapú külső programok lassultak be. A Froyo érkezése még ehhez képest is meggyorsította a készüléket: a 2.2-es Android feltelepülése után még az addig lomha Flash is élvezhetőre gyorsult, a programok indítása, váltása pedig az érintés pillanatában megtörtént.

Netre vele | Aki Android-alapú telefont választ és igazán ki akarja használni az új készülék lehetőségeit, mindenképpen készüljön valamilyen erősebb adatforgalomra kihegyezett előfizetéssel. A Desire is ekkor él igazán: Google-fiókunkkal összehangolva folyamatosan jelzi az új e-mailek érkezését, a helymeghatározáson alapuló szolgáltatások szintén gyorsan és hatékonyan futnak az új rendszer és az erős hardver párosán. Amikor pedig irodai környezetben, vagy más olyan helyen használjuk, ahol elérhető valamilyen vezeték nélküli hálózat, érdemes átkapcsolni. Igaz, az aktív Wi-Fi erősen meríti az amúgy is leterhelt akkumulátort, ám kíméli a mobilszámlánkat és gyorsabb a letöltés sebessége is.

Apropó, Wi-Fi: a legújabb Android képes arra, hogy mobilnetes internet-elérésünket olyan készülékeknek is továbbosszuk, amelyek nem tudnak netre csatlakozni. A funkciót egy iPhone és egy átlagos teljesítményű notebook segítségével próbáltuk ki: mindkettő gyorsan megtalálta a Desire megosztott netjét, bár a továbbított elérés sebessége már kissé labilisnak tűnt. Vészmegoldásnak azonban tökéletes, egy külső helyszínen is lehetőséget adhatunk vele kollégáinknak a legfontosabb levelek elolvasására vagy sürgős adatok megkeresésére.

Kis görögtűz | A Wildfire első látásra talán egy kicsinyített Desire érzetét is keltheti: a matt felületek használata és a formavilág hasonló, bár a felhasznált anyagok egy része mintha kissé kevésbé lenne elegáns, mint a Desire puha, gumiszerű érintésű megoldása. Mindemellett a Wildfire célközönsége láthatóan az a felhasználói réteg, akik szeretnék az Android funkcionalitását kihasználni, viszont egy jóval kézreállóbb formában, és persze kissé olcsóbban.


Ezzel persze sajnos együtt járt egy jó adag egyszerűsítés is: a 3,2 hüvelykre zsugorodott kijelző bizony csak 240x320 képpontos felbontású, és ez gyakran meg is látszik a képen. Ami azonban a legszembetűnőbb változás, azt nem is a méretbeli csökkenés okozza: a Wildfire alapja ugyanis a Desire processzorának gyakorlatilag fele teljesítményét hozza. A Qualcomm 528 megahertzes MSM7225 lapkája bizony néha erősen közdött a teszt során, az alkalmazások elindítása vagy épp a képernyők váltása során többször apróbb leállásokat tapasztaltunk.

Tény persze, hogy a Wildfire a próbaidőszak alatt még a 2.1-es Androiddal volt felvértezve, a Froyo-sítás (melynek dátuma a teszt időpontjában még nem volt ismert) talán itt is hozhat óvatos teljesítménynövekedést.

Mindemellett a használat élménye a Desire-nél tapasztaltakhoz hasonló. A Sense felület, a megannyi testreszabható képernyő és az érzékeny érintőképernyő ügyes kis társsá teszi a Wildfire-t. 90 ezer forintos árával a valóban használható androidos készülékek között jó ár-érték aránnyal rendelkezik, míg a Desire még mindig 160 ezer forint környékén kínálja magát az igényes felhasználóknak.