Bár az Apple nyilvánossá tette az iOS 5 új változatát, az az ígéretek ellenére az esetek többségében nem oldotta meg a gyorsan merülő akku problémáját.
Mint arról korábban beszámoltunk, az új iPhone debütálására is árnyékot vetett egy felmerült hiba. A gond az volt, hogy az új telefonok érthetetlenül rövid idő alatt lemerültek. Gyorsan kiderült, hogy ez nem az októberben debütált iPhone 4S-ben, hanem a szintén az elmúlt időszakban debütált, és az új modellek motorját adó iOS 5 operációs rendbszerben van. A cég jelezte, hogy tudják a hiba okét, és hamarosan publikus frissítéssel állnak elő, amely megoldja a problémát.

Elrontott javítás Magyar idő szerint csütörtök éjjel nyilvánossá is vált az iOS 5.0.1., amelynek többek között a fenti gondot is orvosolnia kellett. Legalábbis elvileg, merthogy a felhasználóktól órákon belül újabb panaszáradat érkezett az Apple-höz, miszerint hiába a frissítés, a gyors energiafogyás továbbra is fennáll. Sőt, a tulajdonosok egy nem elhanyagolható része azt állította, hogy még rosszabb lett a helyzet, mint a régi operációs rendszerrel.

A Mashable nem reprezentatív felmérése szerint a problémával küzdő olvasók közül mindössze körülbelül negyedüknél oldotta meg a hibát a verziófrissítés. A merülő akkuval szenvedő válaszadók több mint fele nyilatkozott úgy, hogy semmi változást nem tapasztal, míg a maradék 20 százalék arról számolt be, hogy még gyorsabb merülést észlel.

Felemás beismerés Szokásától eltérően az Apple most viszonylag gyorsan elismerte a hibát. Igaz, ezt a lehető legközvetettebb formában tette. és természetesen próbálta az egész problémakört a lehető legjelentéktelenebbnek beállítani. Az AllThingsD megkeresésére adott hivatalos válasz szerint a legutóbb kiadott iOS változat számos felhasználói problémára megoldást jelent, és a társaság folytatja a "néhány fennmaradó kérdés" vizsgálatát.

Az Apple tehát hiába ígért az iOS 5.0.1. képében gyógyírt a gyorsan merülő akkuk problémájára, a felhasználók egy jelentős részénél erre bizony tovább kell várni, míg a cég képes lesz megválaszolni azt a bizonyos "néhány fennmaradó kérdést". 

Az iOS 5 miatt kifekszenek az akkuk
iPhone 4S: ováció helyett szórványos tapsikolás

Beadta a derekát az Apple: ingyen lesz a keret

Különleges célpontot talált az orosz álhírgyár

A Stalker 2-ről azt igyekeznek elterjeszteni a neten, hogy a lövöldözős játék felhasználóinak adatai az ukrán hadseregnél landolnak.
 
A software defined network már évek óta velünk él. Csak idő kérdése volt a koncepciót kiterjesztése a WAN-okra.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.