Ahogy az várható volt, a kínai mobilgyártók nagy erőkkel rohamoznak, bemutatjuk a legérdekesebb készülékeket.
A kínai gyártók folyamatosan erősödnek és jönnek föl, egyre több és jobb minőségű készüléket dobnak piacra. Nagyjából két éve ezt halljuk az elemzőktől (és persze maguktól a vállalatoktól is), de 2012 volt az első olyan év, amikor tényleg történt valami komoly az addigi erőviszonyokat illetően. A negyedik negyedévre a Huawei vált a harmadik legnagyobb okostelefon-gyártóvá a Samsung és az Apple mögött. A Gartner mérései szerint a teljes év alatt a Huawei 27,2 millió okostelefont értékesített, ami 2011-hez képest 73,8 százalékos növekedést jelent. 

Tovább emelkedik a Huawei  A gyártó által közölt adatok szerint a Huawei Device az előző évhez képest 10 százalékkal több, azaz 7,5 milliárd dollár éves bevételt realizált, és több mint 127 millió készüléket gyártott le (ebben benne vannak a nem okostelefonok, a szélessávú készülékek és az otthoni kommunikációs eszközök is), a Huawei Technologies teljes árbevétele pedig 2012-ben 35 milliárd dollár volt. Ha pedig csak a mobilokat nézzük, akkor 2012-ben 52 millió mobiltelefont, ezen belül 32 millió okostelefont gyártottak, ami 60 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.



Huawei Ascend P2 (a kép nagyatható)

Készülékek terén a Huawei egyértelmű elmozdulást tett a prémium kategóriás mobilok felé, aminek első jele volt tavaly a P1, utána a CES-en bemutatott, hatalmas kijelzőjű Ascend Mate, illetve most, az MWC-n leleplezett P2. Ez utóbbi is kapott egy hangzatos jelszót, mely szerint a P2 a világ leggyorsabb 4G LTE képes mobilja. A készüléket egy négymagos, 1,5 Ghz-es processzor hajtja, a 4,7 colos kijelző azonban a mostani trendektől eltérően nem full HD, hanem 1280 × 720 képpont felbontású.

A karcsúságát továbbra is megtartó (8,4 mm) P sorozat új tagja 16 GB belső memóriával, 1 GB RAM-al, egy 13 megapixeles autofókuszos kamerával, a gyártó egyedi kezelőfelületével (Emotion UI Android alapokon), illetve a 150 Mbit/s elméleti sebességre képes LTE modemmel rendelkezik. A gyártó közleménye szerint a P2 a második negyedévtől kezdve kerül piacra, és ugyan erről nem esik szó (ahogyan a várható árról sem), de a korábbi gyakorlatot nézve nagy valószínűséggel hazánkban is kapható lesz.

A ZTE phablettel hódítana  A ZTE-nek okostelefonok terén egyelőre még nem sikerült olyan magasságokba emelkednie, mint a Huaweinek, bár, ha a teljes mobilos értékesítést nézzük, akkor a Gartner 2012 Q4-es adatai szerint 3,4 százalékos részesedéssel meg is előzi kínai riválisát és ezzel a 4. helyen szerepel. Valószínűleg ez az oka, hogy a gyártó egy olyan nehézbombázóval jelentkezett Barcelonában, mint az androidos Grand Memo, aminek az 5,7 colos, 1280×720 képpont felbontású kijelzője, a 8,5 mm-es vékonysága, valamint az erőteljes, 3200 mAh-s akkumulátora lehet az erőssége.



ZTE Grand Memo (a kép nagyítható)

Noha a panel itt sem full HD-s (ezzel a tulajdonsággal a Grand S modell rendelkezik), a belső azonban kárpótol mindenért: a Grand Memoban a vadonatúj Qualcomm Snapdragon 800 chipset dübörög, ami négy magot, magonként pedig 1,5 GHz-es órajelet jelent. A ZTE Grand Memo első körben Kínában jelenik meg, Európa majd csak valamikor a harmadik negyedévben következik.

Régi ismerős, full HD-ban  Az Alcatel nevét hallva biztosan sokakat kellemes, nosztalgikus érzések fogják el, hiszen ez volt az első olyan márka, amihez a mobil korszak elején a többség meg tudott fizetni. Az Alcatel márkanév  évek óta kínai kézben van, de ennél fontosabb, hogy készülékeik hazánkban is kaphatók, illetve gőzerővel fejlesztik az újabb és újabb androidos mobilokat.



Alcatel One Touch Idol X (a kép nagyítható)

Ennek jele a One Touch Idol X, ami már megkapta az ebben a cikkben oly sokat emlegetett full HD kijelzőt, amivel így az 5 colos panel 441 képpont sűrűséget tud felmutatni. A négymagos, 1,5 GHz-es processzor itt is jár, a belső háttértár 16 GB-os, ami memóriakártyával bővíthető. Az Idol X a többiekhez hasonlóan az Android 4.1-es verziójával került bemutatásra, de az ígéretek szerint már 4.2-vel kerül a piacra.

Barcelona az NFC-re és az új mobil tartalmakra figyel
Táblagépekkel startolt el a Mobile World Congress
Huawei Ascend P1 teszt: nem kell takargatni
 

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.