Az iPhone verzióváltások félidejében az okostelefonos hírek középpontjában leginkább az androidos csúcskészülékek bejelentése áll. A kategóriában mostanában leginkább a Samsung Galaxy S III és a HTC One X számít igazán "nagy durranásnak", míg az LG neve kissé háttérbe szorult. Pedig a gyártó tavaly igyekezett a leggyorsabb szereplővé válni, az első kétmagos processzorral ellátott készülék vagy épp az első szemüveg nélküli 3D-kijelzős okostelefon megjelentetésével. Érdekes módon idén némi stratégia-módosítás történhetett, az aktuális LG csúcsmodell ugyanis egyáltalán nem a legdrágább kategóriában versenyez.



Jobb ma egy veréb? ■ Míg a gyártók jó része az elérhető legizmosabb "vasra" húzza rá elsőként az Ice Cream Sandwich kódnevű, negyedik generációs Androidot, az LG Optimus L7 egyáltalán nem egy hardveres terminátor. Egymagos, 1 gigahertzes Qualcomm MSM7227A processzor hajtja egy Adreno 200 grafikus gyorsító és 512 gigabájtnyi RAM társaságában. Belső tárhelye 4 gigabájt (melyből a felhasználó 2,4-et lát "szabadnak"), és természetesen élhetünk a maximum 32 gigabájtos microSD bővítés lehetőségével is.

A kijelző viszont valóban szépre sikeredett: ugyan felbontása az erős átlagot hozó 480x800 képpont, ám a 16 millió szín megjelenítésére képes IPS LCD panel kontrasztaránya, betekintési szöge kifejezetten erős: a 4,3 hüvelykes kijelző képe persze kissé jobban halványul napfényben, mint egy Super-AMOLED-del felszerelt versenytársáé, de így is az árkategória egyik legjobbja.

Kommunikáció szintjén a készülék megfelel a kor követelményeinek: 21 Mbps HSDPA, 5,76 Mbps HSUPA, 802.11 b/g/n WiFi (természetesen az Android 4.0 által támogatott WiFi Direct és WiFi hotspot lehetőségekkel), valamint Bluetooth 3.0 áll rendelkezésünkre, ha vezeték nélkül szeretnénk adatokat vándoroltatni.



Nem csak fekete-fehér ■ A telefon külsejét tekintve épp a képzeletbeli piros vonalon táncol az olcsó és az igényes között. A fekete és fehér borítással kapható készülék mindenhol műanyag egyetlen vékony fémcsíktól eltekintve: a fehér kissé bazáribbnak tűnik, ám összhatásában a kissé lekerekítetten is téglaformájú megoldás elegánsnak is nevezhető. A hátlap kissé recés kiképzése ráadásul jót tesz a fogásnak és az ujjlenyomatokat is kevésbé gyűjti tükörsima társainál.

A telefont bekapcsolva természetesen nem a "gyári" Ice Cream Sandwich kinézet fogad: az LG az Optimus UI legújabb változatával turbózta fel a rendszert. Ez a verzió, bár nem éri el a HTC Sense vagy a Samsung TouchWiz komplexitását, azért mindenképpen szebbé és kézreállóbbá változtatja az Android saját világát. A korábbi készülékek kissé túl vidámkodó színsémáiból és ikon-grafikáiból kissé visszavettek a dizájnerek: az összhatás még így is inkább a tiritarka felé hajlik, de mégsem szembántó módon.



A használhatóságot is jócskán átíró felület több ötletes javítást ad a hagyományos Androidhoz képest, többek között az értelemszerű(bb)en elrendezett alkalmazások, a logikusabb beállítások terén. Egyedi a képernyőzár is, ráadásul az L7-en más gyártók extra felületeihez képest kifejezetten sok lehetősége van a felhasználónak is arra, hogy személyre szabja a kinézetet és a funkciókat az animációktól az állapotsávokon és képernyőzáron át a színsémák variálásáig.



Támadás középről ■ A használat közben érdekes kettősség érzete fogott el minket, néha ugyanis a közepes hardver ellenére kifejezetten gyorsan reagált a készülék (gyaníthatólag a végletekig optimalizált szoftveres felületnek köszönhetően), néha azonban egyik pillanatról a másikra bosszantóan belassult. Utóbbi "élmény" viszont lehet, hogy csak annak köszönhető, hogy nálunk egy "mérnöki minta" járt a készülékből, a boltokban kapható változatban elképzelhető, hogy nem tapasztalunk majd ilyesmit.

A kettősség érzete akkor is előjött, amikor néhány olyan funkciót találtunk, amely középkategóriában ritka. Ilyen például az érintés nélküli kommunikációt (többek között mobilfizetést) lehetővé tevő NFC, amelyhez az LG saját kliens alkalmazást is ad a telefonon. Máskor meg épp az elpuskázott lehetőségeket furcsálltuk: hiába figyel a készülék hátoldalán egy LED-vakus, 5 megapixeles kamera, videózni érthetetlen módon csak bélyegméretű felbontásban lehet.



Összegzésképpen tehát érdekesen skizofrén hatást kelt az Optimus L7: több tekintetben merít a felsőkategóriás világból (kijelző, felhasználói felület, NFC), máskor pedig a szürke középkategóriát idézi (időszakos akadások, átlagos hardver, videófelbontás). A "hovatartozás" megítélését azonban helyrerakja az ár: a szolgáltatóknál kártyafüggetlenül 80 és 84 ezer forint környékén vihetünk haza egy L7-et, de van, ahol erősebb tarifák és kűségnyilatkozat mellett beesik a 0-20 ezres sávba. Így már zseniálissá válik az ár-érték arány, a világ rendje helyreáll, az L7 pedig megtalálja a helyét az okostelefonok áramlásában: olyan középkategóriát képvisel, amely az ehhez mért árszint mellett néha túl is tud mutatni a kategória átlagán.