Még az idén kijön az USA-ban az a duplaképernyős változatban is kapható táblagép, amelyet kifejezetten egyetemisták számára fejlesztettek. A drága tankönyveket akciósan lehet megvásárolni a gyártótól, sőt kölcsönzésre is van lehetőség. A Kno apró szépséghibája a 900 dolláros árcédula.

A Kno cég még nyáron jelentette be, hogy az ezer dolláros árszint alatt maradó, duplaképernyős tabletet készít kifejezetten az egyetemisták igényeire szabva. Most úgy tűnik, a projekt a célegyenesbe érkezett, hiszen a szintén Kno névre keresztelt eszköz még az év elején feltűnhet a campusok területén. Sőt, első körben leginkább csak ott, hiszen a termék tíz egyesült államokbeli oktatási intézmény diákjai számára lesz elérhető. Egy kiskapu azért maradt: a táblagépre korlátozott számban előrendelést is felvesznek.

Statiszika II kölcsönbe Mitől lesz egy táblagép egyetemistákra optimalizált? Hát például attól, hogy a gyártó megállapodott a legjelentősebb amerikai tankönyvkiadókkal, hogy kiadványaikat jelentős kedvezménnyel lehet megvenni a Kno virtuális áruházában. Bizonyos könyveket még kölcsönözni is lehet, azaz ha a hallgató tudja, hogy a vizsga után soha többé nem kell kinyitnia valamit, lényegesen kedvezőbb áron kibérelheti pár napra.

A Wi-Fi kapcsolattal és beépített böngészővel szállított Kno végül két változatban kerül forgalomba. Az egyetlen 14 hüvelykes kijelzővel és 16 gigabájtos tárolókapacitással bíró változat 599, a sokkal izgalmasabb két képernyős, 32 gigás nagytestvér 899 dollárba kerül. A linuxos alapokon működő rendszer képes nagyfelbontású videók és például flash-tartalmak lejátszására is. A gyártó továbbá arra biztatja a külső fejlesztőket, hogy írjanak applikációkat a termékhez. Ezekből egyébként egyelőre nincs sok: a Kno oldalán egyedül a három, alapból beépített alkalmazást (a könyvolvasót, a jegyzetelőt és a böngészőt) találjuk.

Drága taneszköz Az egyébként képeken és videón tetszetős eszköz sikerét azért nehezen lehetne borítékolni. Az olcsóbb változat is 100 dollárral többe kerül az alap iPad-hez képest, a drágább pedig majdnem a duplája. Igaz, hogy az amerikai felsőoktatás költségei hazai szemmel horribilisnek tűnnek, ezért azt is lehetne mondani, hogy egy ilyen tétel csak csepp lesz a tengerben. Ám ugyanebből kiindulva arra is juthatunk, hogy pont erre már nem feltétlenül marad pénz.

300 milliónál több anyagot töltöttek le az iTunes U-ban
Az iPad-et reklámozza vállalatvezetőknek a Gartner

Ráadásul e-könyv formátumban jelenleg is elérhetők bizonyos tankönyvek, sőt például az emlegetett Apple külön oktatási szekcióval is rendelkezik iTunes U néven, ahol segédletek, leckék és oktatóvideók érhetők el. A termék sorsa tehát kérdéses, mindenesetre a mellékelt reklámvideó alapján annyit biztosan állíthatunk, hogy a tanulás ilyen formában kifejezetten élvezetesnek tűnik.

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.