A HTC a mostanában készült IDC jelentések egyikében sem tűnik fel, okostelefon eladásokban megelőzi a BlackBerry, a Nokia, a kínai ZTE és Huawei is, alig pár darab készülékkel van jelen a piacon, mégis tényezőnek számít. A HTC az ultrasikeres Desire modell óta az Android magasztos helytartója, a látványos Sense kezelőfelülettel pedig annak ellenére sikerült sok felhasználót elcsábítania többi gyártótól, hogy a készülékek (mindig késlekedő) frissítése kapcsán a gyártó és a vásárlók folyamatosan hadban álltak egymással. Míg a Samsung a csúcskészülékekben is az olcsó műanyagra esküszik, addig a HTC továbbra is úgy gondolja, hogy érdemes normális anyagokat beépíteni a mobilokba, ami sokak szemében szimpatikussá teszi. 
 

Viszont a HTC egy – a többiekhez képest - kis gyártónak számít, így egy apró baki is képes megakasztani a gyártást, ahogy az a One esetében is történt. Miközben a rajongók kétségbeesve várták a Samsung Galaxy S4 megjelenésére időzített piacra lépést, a One csak nem jött, mert ellátási problémák adódtak a kameramodullal kapcsolatban. Időközben kiderült, hogy a legutóbbi üzleti eredmények csapnivalóak, így a HTC számára a One fogadtatásán sok áll vagy bukik. 

Finom mechanika 2.0 ■ A One névválasztása nem szerencsés, mivel sokan keverik a korábbi One X, illetve One X+ készülékekkel, így amikor azt mondtam nekik, hogy a One van (!) nálam, akkor mindig hosszasan kellett magyaráznom. Ez a legújabb, a csúcskészülék, a tiszta fém. Régen használtam olyan tesztmobilt (a HTC Legend volt hasonló), ami ennyire egyöntetűen, elsöprően tetszett volna mindenkinek nemtől, kortól függetlenül. Hiszen az egy dolog, hogy a tesztelőnek mi a véleménye, az viszont sokkal beszédesebb, amikor az ismerősök, családtagok élvezettel forgatják a kezükben a mobilt, és jól láthatóan (hallhatóan) az áhítat hangján beszélnek róla.
 

És a One megérdemli. Az enyhén hajlított, egy darabból kialakított alumínium készülékház finoman simul az ember kezébe, az összes részlet tökéletesen kidolgozott, és nem csak a tervezőasztalon volt gazdag a fantázia, hanem az ötleteket sikerült a gyártás során is megvalósítani. A 4,7 colos kijelző felett és alatt hangszórórácsos felületek találhatók. A felső részen egy ilyen kis lyukban helyezték el az állapotjelző LED-et, ami így egy kissé nehezebben észrevehető, ha értesíteni akar bennünket. A ház jobb felső sarkába került az előlapi kamera, balra az érzékelők találhatók, alul közében pedig egy HTC logó díszeleg, aminek ezen kívül nincs más funkciója.

A kezelőszerveket sajnos ismét sikerült átvariálni, mivel két érintőgombra csökkent a számuk. A jobboldali házikó ikonnal a kezdőképernyőre ugorhatunk, ennek kétszeri megnyomásával a futó, vagy korábban megnyitott alkalmazások listáját nyithatjuk meg, hosszan tartva pedig a Google Now indítható el a segítségével. A baloldali vissza nyíl funkcióját nevében hordozza, a HTC logó pedig nem nyomható, ami azt jelenti, hogy ezzel a két gombbal, illetve a Sense felületén elérhető gesztusvezérléssel kell gazdálkodnunk.
 

A készülékház házilag nem szedhető szét, az akku nem cserélhető, így a SIM-kártyát jobboldalt, egy kis tálca kihúzása után lehet behelyezni vagy cserélni. Jobbra a gyönyörűen kimunkált (ilyet is ritkán mondunk egy ilyen részletre) hangerőgomb lelhető fel, alul a microUSB csatlakozó, felül pedig a jack, valamint a túlságosan/kényelmetlenül laposra sikeredett, de egyben infra portként is működő bekapcsológomb található. A probléma nem is a laposságban rejlik, hanem abban, hogy olyan helyre került, ami ekkora készülékméretnél alig-alig elérhető, legyen az ember jobb, vagy balkezes. 

A hátlap maga a dizájnorgia, hiszen a kamera, az ahhoz tartozó villanó, a HTC, valamint a Beats Audio logói szép egységben sorakoznak itt. A vízszintes, illetve apró függőleges csík mind azt szolgálja, hogy az NFC, illetve egyéb rádiós antennák jelei képesek legyenek áthatolni a fémborításon. A hátlap ellenállósága számomra erősen kérdéses, mivel a korábban nyilván több tesztelőnél járt One hátsó része leharcolt állapotban volt, azon több karc és jól látható kopás éktelenkedett.
 

Sense 5.0 ■ A korábban is emlegetett kezelőfelület teljesem megújult, amire már bőven szükség is volt, mivel a korábbi verziók elfáradtak, unalmassá váltak. A HTC a korábbi gyakorlatoknak megfelelően bátran nyúl hozzá az Androidhoz, grafikailag kiemelkedőt alkotott, kezelhetőségben azonban, vagy fogalmazzunk úgy, hogy logikusságban, van pár furcsa dolog. A zárképernyő feloldását az alul elhelyezett ikonok felhúzásával, majd elengedésével érhetjük el. Innen négy, előre meghatározott alkalmazás indítható, de ezek kicserélésére sajnos nincs lehetőség. 

Az új Sense egyik központi eleme a Home képernyőn elhelyezett Blinkfeed, ami önmagában nem újdonság, hiszen egy látványosan lapozható, testre szabható hírfolyamról van szó (a Flipboard az egyik legismertebb, ilyen stílusú alkalmazás), ami abban tud még újat adni, hogy ebbe beszőhetők közösségi életünk történései is a Twitter és a Facebook feedek hozzáadásával. A Blinkfeed szépen dolgozik, egy tonnányi előre meghatározott híroldal rendelhető hozzá, mérete azonban nem változtatható, el nem mozdítható, noha azt beállíthatjuk, hogy ne ez legyen maga az induló képernyőnk.
 

Megszokást igényel, hogy a Blinkfeed, illetve a többi felületen is úgy érhető el a beállítások menüpont, hogy kicsit lehúzzuk a képernyőt, aminek következtében felül megjelennek a további lehetőségek. Az alkalmazások listájában 3 × 4, illetve 4 × 5-ös ikonelrendezést is választhatunk, azok sorrendje pedig különböző preferenciák szerint változtatható: legutóbb használt, ABC-sorrend, egyedi elrendezés. 

Bármelyik indítóképernyő „összecsípése”, vagyis bezoomolása után variálhatjuk a számukat, pakolhatunk ki rájuk ikonokat, widgeteket, ahogy azt megszokhattuk. Az új Sense egy rendkívül igényes, a korábbi csicsákat, csillogó, villogó menüelemeket, nagy esőcseppeket, becsillanó napfény hatást elhagyó felületté változott, aminek vannak előnyei és hátrányai. A szemnek kedvező, nem hivalkodó felület mindenképpen pozitívum, de a nagy minimáliában időnként úgy éreztem, hogy könnyen el lehet veszni a felületen, nem minden egyértelmű, főleg egy olyan felhasználó számára, aki még gyakorlatlan ezen a területen.
 

Hardver Sok.0 ■ A HTC mindent elkövetett, hogy a teljesen áttervezett felületet kellő gyorsasággal mozgató hardver kerüljön a One-ba. Ez a mobil az első a piacon, amely a Snapdragon 600 chipsetet használja, aminek központi eleme egy négymagos, magonként 1,7 GHz-en pörgő processzor. Mindez hétköznapi nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy a One a mindennapi feladatok során meg sem rezzen, az appokat, weboldalakat pillantok alatt tölti be, a komolyabb, 3D-s játékok futtatása esetlen sincs fennakadás, és az általános sebességérzet is tökéletes. A neten fellelhető töméntelen teljesítmény teszt mérési eredményei azt mutatják, hogy a One ott van a piacon elérhető három legerősebb hardverrel rendelkező készülék között, és csak a Galaxy S4, illetve az LG Optimus G Pro képes időnként megelőzni, de akkor is minimális különbséggel. 

A másik látványosság a 4,7 colos, Super LCD3 kijelző, ami ragyogó színekkel, brutál fényerővel kényeztet, és a részletességgel sincs gond, köszönhetően a rendkívül magas, 469 pixelnek képpontonként (ppi). A tesztidőszak alatt mégsem ezek a tulajdonságok voltak szívet melengetőek, hanem az, hogy a napsütéses időben, kültéren használva nem kellett automatikusan hunyorogni, és kézzel árnyékolni a panelt, hogy lássunk valamit, mivel az SLCD3 kijelző ilyen körülmények között is jól látható képet adott. Kamerafronton a HTC egy egészen új típusú stratégiát alkalmazott, mivel vállaltan nem a megapixelek halmozására, hanem a képérzékelő növelésére fókuszált. Ez papíron azt jelenti, hogy a 4 megapixeles, UltraPixel elnevezésű kamerával jobb képeket lehet készíteni, főleg azért, mert az kiegészül egy optikai képstabilizátorral is.
 

A gyakorlatban ez meg is valósul, de én azt éreztem, hogy a One semmiben sem nyújt többet, vagy jobbat, mint bármelyik, hasonló kategóriájú mobil. A képek elfogadható minőségűek, kellemesen kevés helyet foglalnak, a szoftver pedig szokás szerint meg van pakolva egy rakás beállítási lehetőséggel és extra funkcióval. Utóbbiak közül újdonság a HTC Zoe, ami az exponálásunk előtt, és után is folytatja a fényképezést, így egy jelenetről egy egész képsorozat születik, ami aztán egy animgifhez hasonló mini videóvá lényegül, de arra is jó, hogy a legsikerültebb képet kiválasszuk közülük.
 

Verdikt 1.0 ■ A HTC One nagyjából tesztünk megjelenésével egy időben került be a T-Mobile kínálatába, ahol a telefon kvalitásainak megfelelő, 100 ezer forint feletti előfizetési árak röpködnek. A cikk felöltésének időpontjában a Telenornál még nincs nyoma, a Vodafone oldalán pedig a hamarosan rendelhető címke található meg rajta. Az ne keltsen senkiben meglepődést, hogy a hivatalos kártyafüggetlen ár 200 ezer forint, a mi még így is alacsonyabb, mint a szintén a napokban piacra került Samsung Galaxy S4.

A HTC One esetében is lehet kötekedni, mivel a 32/64 GB-os háttértár nem bővíthető, az akku szintén fix, a dedikált kameragombot most is nélkülöznünk kell, a 2300 mAh-s akkumulátor pedig éppen hogy kibír egy napot, amihez még komolyabban meg sem kell hajtani. A kamerának talán nagyobb volt a füstje, mint a lángja, és az is csalódást keltő, hogy alapból nem a legfrissebb, hanem „csak” az Android 4.1-es verzió található meg rajta, ami persze az ígéretek szerint hamarosan frissülni fog.

Mindennel szemben áll a tökéletest súroló dizájn, a fém használata, az alapjaitól átgondolt, áttervezett Sense, a minden elemében kiemelkedő kijelző, és azok a plusz dolgok (Blinkfeed, Zoe), amelyek úgy jelentenek újat, hogy még hasznosak is tudnak maradni. (A haszontalan, a funkciólistát megtöltő, hangzatos extrákkal úgyis tele a padlás.) Mai hír, hogy a HTC megoldotta az utánpótlási, alkatrész problémákat, a gyáraknak sikerült megduplázniuk a termelési kapacitást, ami azt jelenti, hogy megindul a szállítás.
 

Minderre szükség is van, mivel ömlik az előrendelés a HTC One-ra (részletes termékjellemzők ezen a linken találhatók), biztosan sok megy majd el belőle, a kérdés csak az, hogy ez elég lesz-e. Egyetlen csúcskészülékre feltenni az egész gyártó sorsát több mint merész húzás, hiszen a One alatt nincsenek ott a többi kategóriát kitöltő modellek. E területen érdemes a Samsungról példát venni, hiszen a kilúgozott, olcsóbb, utódmodellek piacra dobásának gyakorlatát már tökélyre fejlesztették a koreaiak. A HTC One joggal érdemli ki a valódi csúcskészülék címet, aminek csak reméljük, hogy a hatása is csúcs lesz.