Az érintőkijelzők használatával többeknek azért lehetnek még fenntartásai, mert a leütött virtuális billentyűkről, meghúzott vonalakról és egyéb ujjal végrehajtott gesztusról érkező visszajelzések még nem igazán hatékonyak. A Sony egy speciális érintőtollal javítana a valósághű érzeten.
Amikor ujjal gépelünk egy érintőkijelzőn, jóval kevesebb visszajelzés érkezik arról, vajon valóban érzékelte-e a "leütést" a rendszer. A fizikai billentyűzet valós lenyomása, az egér kattintása egy okostelefonon vagy tableten csupán emulálható – a legtöbben ezt valamilyen hangjelzéssel, illetve a készülék óvatos remegtetésével igyekeznek valamilyen szinten pótolni. Ugyanez a helyzet az érintőtollas használat esetén: egy stílusnál nincs valós visszajelzés arról, mennyire "nyomjuk rá" a virtuális papírra. A Sony magába a tollba építené a valós használatot imitáló technológiát.

Golyóstollal üvegre? A japán vállalat szabadalmi kérvényében felvázolt technológia egy kifejezetten régi megoldás, a golyóstoll tervezéséből merített ihletet: a stylus végén ugyanis ez esetben is egy részben szabadon mozgó golyó érintkezne a kijelző felületével. A golyó görgésének "szabadságát" viszont a mobil eszközön használt alkalmazás szabná meg, amelyet az eszköz az érintőtoll intelligens vezérlésének továbbít.



Ha például egy rajzprogramban jobban rányomjuk a stylust a felületre, a toll "szorosabbra fogja" a kijelzőn görgő golyót, amely így nehézkesebben húzható. Ezzel azt az érzetet keltheti, mintha valóban egy papírba jobban belemélyedő, ezért nehézkesebben mozgó valódi tollal írnánk. A megoldás ráadásul olyan alkalmazási területeket is tablet-baráttá varázsolna, mint a háromdimenziós tervezés: egy bizonyos objektumot alakítva valóban olyan érzésünk lehet, mintha a felületébe karcolnánk, vagy levágnánk belőle egy darabot. Ugyanígy játékokban is jobban lehetne érzékeltetni, ha a főhős elfáradt vagy megsebesült, ilyenkor a vezérlés is nehézkesebbé változik.

Az érintőtollak valóságosabb érzetét már többen megpróbálták megvalósítani, ám a Samsung vagy a Wacom mindezidáig azzal próbálkozott, hogy a stylusok végét kevésbé "csúszós" anyaggal vonták be, hogy valamivel jobban "ragadjon" a kijelző üvegéhez. A Sony ötlete viszont egy változtatható, a körülményektől és az aktuális alkalmazás akaratától függő sebességet és használati érzezet tesz lehetővé. Arról még nincs hivatalos hír, mikor lesz kézzel (és kézbe) fogható termék a szabadalomból, de a szakértők szerint valószínű, hogy nem kell rá éveket várni, mivel az elkészítéséhez szükséges technológia már ma is adott.

Stílusos penge: Sony Xperia Tablet S teszt
Tábla és ceruza: Samsung Galaxy Note 10.1 teszt


A vámtárgyalások miatt csúszhat az amerikai cégek EU-s büntetése

Az Európai Bizottságnak elvileg a héten kellett volna bejelentenie a Meta és az Apple ellen tavaly indított vizsgálatok eredményét, ám sajtóértesülések szerint Brüsszel az USA-val folytatott kereskedelmi tárgyalások miatt jegeli az ügyeket.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

A mesterséges intelligencia új korszakába léptünk. A generatív MI nem csupán kísérleti technológia. Sok cég stratégiai eszköznek tekinti, amely segít a versenyképesség megőrzésében, javításában.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.