A Samsung vezeték nélküli hálózatok technológiájában elért legutóbbi eredményei az 5G-nek nyithat utat a mobilpiacon. Az új technológia a 4G-nél százszor gyorsabb adatátvitelt is hozhat – állítólag 2020. körül.
Közleményben jelentette be a Samsung, hogy mérnökeinek sikerült kifejleszteniük a mobilhálózatok újabb generációváltását megalapozó technológiát, a világ első speciálisan irányított antennatömbjét, amely képes az ún. Ka hullámsávban működni. Ezt a 16 és 40 GHz-es tartományba eső hullámsávot hagyományosan a műholdas kommunikációra veszik igénybe.

Szélesebb spektrumon
A nagysebességű 5G technológia szélesebb spektrumú csatornákat igényel, amire a cég szakértői a milliméteres hullámsávokat vélik a legalkalmasabbnak. A közlemény megjegyzi, hogy ezekről eddig azt volt az elterjedt vélekedés, hogy hogy nagy távolságra csak korlátozottan képesek átvinni az adatokat, a kedvezőtlen hullámterjedési tulajdonságaik miatt.   

A Samsung mérnökei azonban úgy gondolják, hogy a most bejelentett fejlesztés révén ezek a sávok is működőképesek lehetnek a nagysebességű mobilhálózatokban. A speciálisan irányított tömb technológia ugyanis akár két kilométer távolságra is lehetővé teszi az adatok továbbítását ebben a hullámsávban, 28 gigaherzes frekvencián, 1,056 gigabit/s sebességgel. A Samsung új tömb technológiája 64 antennaelemet használ, ami jelentősen javítja a sávok hullámterjedési tulajdonságait.



Gyorsítja a fejlesztést a Samsung (forrás: Samsung Tomorrow)

Gyorsítják a fejlesztéseket
A koreai társaság bejelentette továbbá, hogy felgyorsítja az új generációs mobil technológiával kapcsolatos kutatás-fejlesztést, hogy az 5G, amely sebességben akár százszorosan felülmúlhatja a még bevezetésre váró  4G/LTE Advanced technológiát, 2020-ra piacképessé váljon. Az 5G-vel az olyan tartalmak, mint a nagy felbontású HD filmek már adatátviteli korlátok nélkül hipersebességgel  tölthetők majd le. A közlemény utal arra is, hogy a 4G/LTE Advanced bevezetésére az idei év későbbi részében kerül sor. A továbbfejlesztett változat lényege, hogy ezzel már nemcsak az adatforgalmat lehet IP alapon továbbítani, hanem a hangforgalmat is.

Azok a hálózati infrastruktúrával is rendelkező szolgáltatók, melyek már használnak LTE-t, mostanában kezdték el az LTE Advanced protokoljainak a beillesztését rendszerükbe. Egyébként a megfelelő aggregációs technológia segítségével „a frekvenciasávokat össze is lehet olvasztani” , hogy egy még szélesebb átviteli csatorna képződjön, amellyel szakértők szerint teoretikusan ugyancsak felturbózható az adatátviteli sebesség, akár 1 Gbps-re is. Az Egyesült Államokban már folynak is ezzel kapcsolatos tesztek, amelyek vagy még idén év végére vagy jövő év elejére fejeződhetnek be.

Brit összefogás
Eközben a világ másik fele sem állt meg. Az Európai Unió az év elején jelentette be, hogy 2020-ig mintegy 65 millió dollárnak megfelelő összeggel segíti az 5G fejlesztéseket. Nagy-Britanniában a kormány és néhány cég konzorciuma dobott össze tavaly ősszel 54 millió dollárnyi pénzt egy kimondottan az 5G-re specializálódott innovációs központ létrehozatalára, amelyet a Surrey-i Egyetemen hoznak létre. Ebben a konzorciumban egyébként ugyancsak ott van a Samsung, sőt kínai riválisa, a Huawei is.

Gyakori kérdések: mi az a 4G?
Felpörgetné a 4G-piacot a Telekom – jönnek az LTE-képes okostelefonok

Tudja, melyik cég gyártja a legtöbb ipari robotot?

Az Amazon szerint ők. A világ egyik legnagyobb online kereskedője folyamatai optimalizálására leginkább házon belüli fejlesztésekre támaszkodik.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.