Garázscéggel kezdte,de szívesen irányítana több ezer fős nagyvállalatot is Vinnai Balázs. Az egy éve eladott IND Group egyik alapító társtulajdonosa nem tett le újabb saját vállalkozás alapításáról sem.
Hirdetés
 

Egy éve került új tulajdonoshoz a magyar IND Group. A több mint másfél évtizede startupként, vagy ahogy akkoriban mondták, garázscégként indult társaságot a több ezer főt foglalkoztató brit Misys pénzügyi szoftvergyártó vette meg, amely ennek révén a digitális bankolást segítő egyedi technológiai megoldásokkal bővíthette a portfolióját. A 250 fős magyar csapat a felvásárlás után is egyben maradt a Misys Digital Channels nevű részlegeként, vezetője pedig továbbra is Vinnai Balázs. Az IND Group egykori alapító társtulajdonosa és vezetője az elmúlt egy év történéseiről, illetve a további terveiről nyilatkozott a Bitportnak.

Bitport: Melyek voltak a legnagyobb kihívásai az első misyses évnek?

Vinnai Balázs: Nagyon kemény éven vagyunk túl, egyrészt az integráció folyamatát végigvinni az önmagában is komoly feladat volt mindkét menedzsmentnek. Másrészt, amire az ember kevésbé gondol, amikor még előtte van egy ilyen akvizíciónak, hogy az átalakulás kulturálisan is nagyon nagy kihívást jelent. Alapvetően egy angolszász kultúrát kell egy kelet-európaival ötvözni, de talán nem is ez volt a nagyobb váltás, hanem az, hogy egy startupos kultúrát kell egy nagyvállalati multikultúrához illeszteni.

Az akvizició mögött meghúzódó érvek egyébként nagyon egyértelműek voltak. Az IND megvásárlása a Misys számára kézenfekvő volt, de a racionalitás nem tartalmazza az egyéb, úgymond szoft elemeket, amiket az eltérő vállalati kultúra jelent. Úgyhogy ezzel rendesen meg kellett küzdenünk.

Ugyanakkor elmondható, hogy pénzügyi szempontból nagyon sikeres évet zártunk. Amint a Misys július elsejével lezárja az üzleti évét, akkor látható lesz, hogy egy nagyon komoly növekedést realizáltunk. Ez annak köszönhető, hogy a korábbiaknál is jobban meg tudtuk vetni a lábunkat a nemzetközi piacokon. Az IND Group Európában és a Közel-Keleten volt jelen, most viszont van négy új ügyfelünk Ázsiában, további három pedig Afrikában. Gyakorlatilag olyan dinamikával nőtt az értékesítési potenciál, ami eddig nem volt jellemző ránk.

Bitport: Cégük eladása után a tulajdonosok általában átülnek a befektetői székbe. Ön továbbra is aktív maradt a menedzsmentben, ezt a fajta munkát meddig tervezi csinálni?

V.B.: Még jó ideig alapvetően tanulni akarok a Misysnál, ez kell ahhoz, hogy majd egyszer ne csak egy 250 fős vállalat vezetésére legyek alkalmas, hanem akár egy több ezer fős cégére is. Ahhoz pedig kellenek ezek a tapasztalatok. Nagyon nagy szerencsém van, hogy aktív tagja vagyok az igazgatóságnak, és abban is nagy szerencsém van, hogy a Digital Channelst globális alapon tudom képviselni.

Ennek egyedüli hátulütője, hogy kevesebbett tudok együtt lenni a három pici gyermekemmel, mint szeretném, mivel állandóan úton vagyok. Az utazás rengeteg időt és energiát vesz el tőlem, amit hosszú távon nem szeretnék a családomra ráterhelni. Ezért van bennem motiváció, hogy egyszer majd eggyel hátrébb lépek, vagy új utakat keresek. Nem rejtettem sohasem véka alá, hogy hiszek a vállalkozói jellememben, abban, hogy egyszer visszaszerzem a kormányrudat, de ez a gondolkodás még nem napi szintű.

Bitport: Nincs a vágyaiban némi ellentmondás? Egyfelől nagyvállalati topmenedzser szeretne lenni, másfelől pedig újabb saját vállalkozást építene.

V.B.: Ami az elsőt illeti, a Misys tulajdonosa a Vista, amely egy nagyon nagy kockázati befektető cég, 60 társaság van a portfoliójában. A Vista vezetése nagyon épít arra, hogy olyan menedzsereket tudjon maga köré gyűjteni, akik adott esetben képesek lesznek majd vezetni portfolió egy-egy vállalatát. Ez egy vonzó potenciális továbblépési lehetőség számomra.

Vinnai Balázs
Tősgyökeres miskolci. Ott született, ott járt egyetemre. Bár 2001-ben jogi diplomát szerzett a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, az IT-vel már csak a családi háttér miatt is szoros volt a kapcsolata: édesapja, Vinnai János ugyanis az egyik legrégebbi magyar informatikai vállalkozást, a miskolci SzinvaNetet irányította.

Valószínűleg ez a családi háttér is közrejátszott abban, hogy Vinnai Balázs már egyetemistaként informatikai céget alapított Interactive Net Design néven, amely az akkor még igencsak gyerekcipőben járó webes fejlesztésekkel foglalkozott.

A nemzetközi piacra a Brokat Technologies révén léphetettek, a német cég banki megoldásokat fejlesztő részlegének beszállítójaként. Amikor a Brokat áldozatul esett az ezredfordulón a dotcom lufi kipukkanásának, az IND megvásárolta a banki részleget, amivel ügyfelekhez jutott a német piacon. Az IND Groupot tavaly év elején vásárolta fel a brit Misys. Bár a vételár nem volt nyilvános, egyes számítások szerint 18 milliárd forint körüli összeget fizetett érte az angol cég.

Vinnai Balázst 2013-ban az EY az év üzletemberének választotta, és abban az évben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is.

Ugyanakkor a másik oldalon a vállalkozói szellemem nyugszik. Folyamatosan mozgatja az agyam, hogy milyen új dolgokba lehetne fogni. Ennek eredménye például a Codecool programozó magániskola, amibe egyelőre befektetőként szálltam be, mert a mostani munkám mellett nincs időm arra, hogy én magam foglalkozzak vele.

Bitport: Az IND-ért, ha lehet hinni az akkori szakértői becsléseknek igen tetemes összeget kaptak a cégtulajdonosok, így ön is. Mit kezdtek azóta ezzel a tőkével?

V.B.: Hárman voltunk alapító tulajdonosok a cégben, rajtam kívül Nyiri József és Pecsenye Roland. A három különböző ember, három különböző módon viszonyult ehhez a dologhoz. Ahogy már mondtam nekem most nincs időm a befektetéseimmel foglalkozni, úgyhogy ezt a feladatot egyelőre másokra bízom. Nem így a tulajdonostársam, Roland, aki nagyon aktív, sőt ma Magyarországon talán a legaktívabb angyal befektető, aki nagyon változatos iparágakban van jelen. Rengeteg érdekes projektje van, rengeteg érdekes dolgot csinál itthon és Németországban, ahol alapvetően él.

Nyiri József pedig hozzám hasonlóan aktívan dolgozik a Misysben, de ő egyben innovátor is. Neki alapvetően az a szerepe, hogy megtalálja az újabb kitörési pontokat. Most, hogy egy szabad szemmel is jól látható összeg van a neve mellett, igyekszik nemcsak megtalálni, hanem ki is használni ezeket a lehetőségeket.

Bitport: Visszatérve a Codecoolra, honnan jött az ötlet?

V.B.: Az alapötletet már nagyon régóta dédelgettem, hiszen mindig is érdekelt az, hogyan lehetne az iparágat közelebb hozni az oktatáshoz. Korábban az ágazat ezt úgy próbálta megoldani – és ezt az utat követtük mi is az IND-nél –, hogy maga vállalta fel a képzési feladatokat.

Ha viszont vertikálisan nézzük ezt a szegmenst, akkor azt látjuk, hogy egyfelől van az oktatás, másfelől ott a fejvadászat, van a vállalaton belüli képzés és az a felfutási idő, ami alatt termelővé tud válni egy ott dolgozó alkalmazott. Ha ezeknek a költségét egybe vesszük, akkor ez abszolút finanszírozható, profitábilis dolog. Főleg úgy, hogy az emberek a gyakorlati idő alatt is hasznos munkát tudnak végezni. A Codecoolnak talán az a legnagyobb ütőereje, hogy a hallgatótól nem kérünk tandíjat, azt mondjuk, hogy garantáltan munkához jut ezen a területen, és majd a munkájából visszafizeti azt a pénzt, amibe nekünk került. Nemcsak a Misysnál találhatunk neki munkát, hanem bárhol, ahol az általunk kiképzett fejlesztőkre szükség van.

Bitport: Akkor ez amolyan privát diákhitel konstrukció?

V.B.: Mondhatjuk úgy is, hogy ez a profitorientált változata a diákhitelnek. Ezt az üzleti modellt mi találtuk ki, kvázi "hungarikumként". Egyébként ez a diákoknak is annyira meglepő, hogy az elején sokan a csapdát keresik benne. Aki azonban ismeri az iparágat, és tudja, hogy a cégek mennyit fizetnek a fejvadásznak egy-egy emberért, aki tudja, hogy mennyit fizetnek tréningcégeknek, hogy utána megfelelő szintre ki is képezzék őket, az tudja, hogy összességében megéri egy ilyen vállalkozást vinni.

Bitport: Mely korosztályt érdekli leginkább ez a fajta képzés?

V.B.: Mi a Codecoolnál arra rendezkedtünk be, hogy hozzánk biztosan a frissen érettségizettek jönnek majd, de mégsem ez a tendencia. A leggyakoribb jelentkezők azok, akik elkezdték, de nem fejezték be a szakirányú egyetemet. Próbálnak a meglévő tudásukkal helyet találni maguknak a munkaerő piacon, és felismerik, hogy mit jelent piacképes tudással rendelkezni. Ez a 28-35 év feletti korosztály. Nálunk amúgy nincs felső életkori korlát, jöhetnek az ennél idősebb korosztályok is. A minimum elvárás az érettségi. Hiszünk abban, hogy nincs szükség korosztályos oktatásra, mert aki akar, be tud a rendszerbe illeszkedni.

A Codecoollal alapvetően nem is elsősorban Magyarországban gondolkodunk, mivel az IT-szakemberhiány globális probléma. A kísérleti projektünk Miskolcon indult el. Először le akarjuk mérni, hogy az oktatási módszerünk mennyit ér a gyakorlatban. Én ebben a vállalkozásban most a biztos profitot váró befektető szerepében vagyok, a céget egy volt IND-s kollégám irányítja.

Közösség & HR

CIO Podcast #59: A megoldásszállítók is készülnek a NIS2-re

Egyrészt őket is érinti az Európai Unó új kiberbiztonsági direktívája, másrészt igyekeznek segíteni a felkészülésben ügyfeleiknek. A főbb lépésekről és a nehézségekről is beszélgettünk az Invitech szakértőivel.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.