A Microsoft a TechEd rendezvényen vázolta azt a modellt, amellyel a vállalatok átállását segítené a számítási felhőre. Az eseményen kiderült: júliusban jön a Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 első javítócsomagjának publikus bétája.
Hirdetés
 
"Az iparág átalakulása jelentős fordulóponthoz érkezett: ez a számítási felhő. Mindannyiunkra hatással lesz, addig azonban még rengeteg munkára és változtatásra van szükség, Mi a felhő előfutárát alkotjuk meg. Már ma is sok olyan munkafolyamat zajlik mindenkinek a környezetében, amit szolgáltatásként lehetne szállítani" – fogalmazott nyitóelőadásában Bob Muglia, a Microsoft szerverekért és fejlesztői eszközökért felelős részlegének elnöke a vállalat New Orleans-i TechEd rendezvényén.

Hazai pálya idegenben | A cloud computing területén a Microsoft kései jövevénynek számít, ám bizonyos szempontból előnyben is van, ha már létező szoftvereit csak alkalmassá teszi rá, hogy alkalmazásokat futtassanak és menedzseljenek a Windows Azure felhőben vagy partnereinek .Net megoldásaiban. Muglia szerint a Microsoft is éppen abban bízik, hogy a több ezer alkalmazás közül a vállalat ügyfelei is egyre többet futtatnak majd valamilyen felhőben. Az előadásban szereplő eszközök is ebben segítenek nekik: ilyen például a Microsoft Systems Center vagy a Windows Phone 7.

A System Center az SQL Server másolatait kezeli akár a felhőben, akár a helyi gépen, és segít a rendszeradminisztrátoroknak, hogy az egyes szolgáltatásokat – beleértve az adatbázist, a szerver operációs rendszert és a köztesszoftvert is – komponensekre bontsák. Ez aztán lehetővé teszi az olyan műveleteket, mint az operációs rendszer frissítését annak futtatása közben. Az előadás során ugyancsak felbukkanó Windows Phone 7 szintén lehetőséget ad rá, hogy a felhasználó párhuzamosan futtasson például munkahelyi és otthoni alkalmazásokat, és teljes mértékben illeszkedik a SharePoint környezetbe.

Virtuális asztal | Az eseményen akkor is terítéken maradt a desktop virtualizáció, amikor kiderült, hogy júliusban érkezik a Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 első javítócsomagjának publikus bétája. A Microsoft szerint a Windows 7 SP1 nem hoz majd új funkciókat magára a rendszerre nézve, jószerivel csak a Windows Update-en keresztül amúgy is elérhető frissítéseket gyűjti össze, illetve kisebb javításokat tartalmaz a felhasználók visszajelzései alapján. Éppen ezért felhívják rá a vállalati ügyfelek figyelmét, hogy a Windows 7 telepítésével nincs értelme a végleges változat megjelenésére várni, ami egyébként még az idén megérkezik. Az SP1 újdonsága lesz a távoli elérést lehetővé tevő RemoteFX technológia, illetve a Dynamic Memory, ami a Microsoft Hyper-V virtualizációs technológiájában teszi lehetővé a memória futás közben való kiosztását a virtuális gépekre.

Ha a NASA ennyi rakétát állított volna a földbe, elkaszálták volna az űrprogramot

A SpaceX 2008 óta több mint 19 milliárd dollárt kapott a szövetségi kormánytól, és még többet kaszlálhat Trump elnök Aranykupola rakétavédelmi programján.
 
Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.