Ázsiai kutatók a hallássérült emberek kommunikációjának könnyebbé tételén dolgoznak. A Kinect bevetésével valós időben zajlik a jelbeszédes társalgás.
Azt régóta tudjuk, hogy az alapvetően játékkonzolnak készült Xboxhoz csomagolt Kinect mozgásérzékelő rendszerben lényegesen több és komolyabb felhasználási lehetőség rejlik annál, minthogy mondjuk a levegőbe csapkodva teniszezzünk. Legutóbb például egy interaktív kommunikációs robotnál láthattuk, mire is képes a technológia.

Jeles fejlesztés  Most úgy tűnik, újabb területen foghatják munkára a Kinectet. Távol-keleti fejlesztők és egyetemi kutatók múlt héten a Microsoft Faculty Summit keretében demózták azt a megoldást, amely képes gyorsan és viszonylag nagy pontossággal lefordítani a jelbeszédet. A fejlesztés a későbbiekben lehetővé teheti a fogyatékkal élők számára, hogy gépekkel vagy más, jelbeszédet nem értő emberekkel könnyedén kommunikáljanak az általuk megszokott formában. A rendszer "visszafelé" is képes dolgozni, azaz a begépelt szöveget egy rajzolt jeltolmács segítségével megjeleníti a másik fél számára. 





A jelbeszéd digitalizálására egyébként nem ez az első próbálkozás. A korábbi módszerek vagy a mozgásérzékelés durvasága miatt, vagy a használt eszközök (például speciális kesztyű) nehéz kezelhetősége, magas költsége miatt nem tudtak áttörést hozni.

Oktató eszköz lehet az Agymenők Sheldon-robotjából
Kinect: játékvezérlő a játékokon túl

A vámtárgyalások miatt csúszhat az amerikai cégek EU-s büntetése

Az Európai Bizottságnak elvileg a héten kellett volna bejelentenie a Meta és az Apple ellen tavaly indított vizsgálatok eredményét, ám sajtóértesülések szerint Brüsszel az USA-val folytatott kereskedelmi tárgyalások miatt jegeli az ügyeket.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

A mesterséges intelligencia új korszakába léptünk. A generatív MI nem csupán kísérleti technológia. Sok cég stratégiai eszköznek tekinti, amely segít a versenyképesség megőrzésében, javításában.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.