Nem tudni, ki áll a Condescending Corporate Brand Page (szabad fordításban a Lekezelő Céges Facebook Oldal) mögött, ám a webes marketinggel foglalkozó szakmai oldalak közül többen is bemutatták az elmúlt napokban. Nem csoda, hiszen a szarkasztikus megoldás a mosolyfaktoron túl rámutat több olyan tipikus hibára, amelyet a közösségi médiába beugró cégek és márkák gyakran elkövetnek.

Fotómizéria ■ Már az oldal borítóképe is egy szokványos melléfogást parodizál: sokan használnak ugyanis jól láthatóan stockfotós oldalról származó képeket, amelyeken boldog "alkalmazottak" mosolyognak a kamerába, érzékeltetve a cég szeretetét és elkötelezettségét a lájkolók iránt. Nagy hiba, ugyanis a pár dollárért megvásárolható képekről ordít a műviség, a mosolyt még azok is gyakran értelmezik kínos vigyornak, akik nem tudják, hogy valójában nem az oldalt készítő cég dolgozói pózolnak a képernyőn.


Még nagyobb a cikifaktor akkor, ha az oldalt összetákoló "szakértő" nem vesz figyelembe alapvető geográfiai és társadalmi alapvetéseket a képek kiválasztásakor. Kitalált, de nagyon is valós helyzeteken alapuló példa, amikor egy magyar építőipari cég fotóin dubai felhőkarcolókon dolgozó afroamerikai vagy épp japán munkásokról készült pillanatképeket találunk - ha már nem tudjuk vagy nem akarjuk a saját alkalmazottainkat lefotózni, legalább próbálkozni kéne azzal, hogy hihető képeket vadásszunk le a netről...

Az igazi kötődést egy cég esetében valódi képekkel érhetjük el: ezek lehetnek a munkatársakról, a termékekről készült, vagy épp a tevékenységekhez kapcsolódó életképek. A legnagyobb esztétikai balesetnek pedig sokan a túlzottan elcsépelt témákat tartják, ilyen például egy üzleti oldalon a kézfogásról készült közeli fotó, vagy egy kép a fiatal, öltönyös, mobiltelefonáló menedzserről.


Az arany középút ■ Nem mindegy az sem, mit és hogyan kommunikálunk az oldalon. Két véglet között kell táncolnunk, súlyozva mindezt a cég vagy márka saját szabályaival, pozíciója által megkövetelt stílusával. Az egyik véglet a szigorú szakmaiság, a vaskalapos, ám unalmas és érdektelen postok gyakorlata. A Facebook, még ha "szakmai szemmel" olvassuk is, alapvetően egy szórakoztató információs felület, ezért hiába is várnánk a lájkolók rohamát, ha megosztásaink szárazon közlik legfrissebb üzleti eredményeinket, szakértői véleményeinket. Aki (csak) ilyesmire kíváncsi, úgyis elnavigál a honlapunkig, a többiek viszont egy nagy ásítás után macskás képeket kezdenek keresgélni ismerőseik üzenőfalán.

A másik véglet pont a macskás képekhez köthető. Csodás gyorsasággal tudja lerombolni a cég vagy brand hitelességét és komolyságát, ha megpróbálunk túlzott erőfeszítéssel lazák lenni, és olyan tartalmakat postolni, ami nem egy professzionális entitáshoz, hanem mondjuk egy 14 éves kislányhoz illik. Furcsán nézne ki egy pénzintézet Facebook oldalán egy cicás fotó valamilyen mondvacsinált kapcsolódási ponttal, mely szerint "ezt a cuki fotót azért osztjuk meg, mert nálunk is sokan szeretik a cicákat, lájkold, ha te is!".


A középút megtalálásához a legjobb stratégia, ha ismerjük saját ügyfélkörünket, behatároljuk, milyen stílust várnak el tőlünk, meddig mehetünk el a két véglet felé anélkül, hogy nevetségessé vagy épp unalmassá válnánk. Érdemes a kezdeti időkben (vagy akár azután is) egyfajta előzetes sorvezetőt alkalmazni, egy hétre előre felvázolni a publikálandó témákat, fotókat és egyéb tartalmakat, majd pedig a tervet átfuttatni másokon is, akik könnyen kiszűrhetik a túlkapásokat. Emellett persze nem árt a konkurens cégek, márkák oldalait is figyelni, ellesni a kommunikációs trükköket, és figyelni az ottani követők reakcióit.

Segítség, túl sok az információ! ■ Bár a közösségi média természetesen megosztott információkról, szövegekről, képekről és hivatkozásokról szól, tilos túlterhelni az olvasót. Az ilyesmire "csodálatos" példa, amikor egy céges oldal megoszt egy képet, majd egyfajta játékként megkéri lájkolóit, hogy jelöljék be magukat (sőt, másokat is) rajta. Így születik naponta tonnányi internetszemét, amely gyorsan elburjánzik, és a felhasználók nem győzik gyomlálni azokat a tageléseket, amikor a nevük felbukkan egy futócipő talpán vagy egy sportkocsi felnijén.

Fontos persze az is, hogy az egyre többféle közösségi oldalt hogy kapcsoljuk össze. Nem árt például számba venni, hogy mindegyik másra való, jó példa a fent említett viccoldal, amely elindította twitteres aktivitását is. A készítők itt szintén egy gyakori hibára, az automatikus tartalom-átemelésre hívják fel a figyelmet: a saját twitteres tartalmaikat automatizmus segítségével egy az egyben emelik át Facebookról. Sok ilyet látni manapság, hiszen elsőre hasznosnak tűnik a funkció, nehéz egyszerre több helyen manuálisan kommunikálni, írjunk tehát mindent egy felületre, a "robotpilóta" majd mindent automatikusan átpostol az összes többi oldalunkra. A példa Twitter oldalon látható, hogy egyes postok teljesen értelmüket is vesztik így, mivel a megengedett karakterszámot elérve a Twitter egyszerűen félbevágja a mondatokat.

Keresőoptimalizálás és brandépítés szempontjából szintén ballépés Twitteren állandóan rövidített URL-eket használni. "Nézd meg az új termékünk fotóját itt: http://bit.ly/kshg23496" - rendben, a link rövid, több hely marad a szövegnek, ám így elszalasztjuk, hogy az internetes keresők ezt a postot egy SEO-helyezést növelő külső hivatkozásként kezeljék.


Van persze a fentieken kívül még több tucatnyi hasonló hiba, talán olvasóink is találkoztak már jó néhánnyal. Nem is beszélve arról a jóval kevésbé megfogható problémakörről, ami a szubjektív közösségi élményt érinti, amikor egyszerűen csak azt érezzük, hogy egy céges oldal olvasása kényelmetlen, vagy épp "ciki". Remélhetőleg a hibák jó része lassacskán eltűnik vagy finomodik, részben az egyre nagyobb múltra visszatekintő közösségi tapasztalatok miatt... No és persze a Condescending Corporate Brand Page-hez hasonló gondolatébresztők is sokat segíthetnek.