A koreai gyártó Galaxy Gear néven jelenti be okosóráját, ami mellé társul a Note harmadik kiadása is.
Közeledik a szeptember, ami a nagy mobilgyártók szempontjából az év legfontosabb mozzanatait fogja elhozni. Az Apple egyszerre két iPhone-val jelentkezik, nyakunkon a berlini IFA, ahol szintén sok újdonságot fognak elénk tárni a vállalatok. Az igaz nagyvadak azonban Apple-mintára saját rendezvényen szeretik bemutatni az újdonságokat: ilyen a Samsung is, aki az Unpacked nevű sorozatának következő, szintén berlini állomására készül.

Galaxy Note 3.0  A rendezvény szeptember 4-én lesz és noha a koreaiak egyetlen szóval sem említették a témáját, mára szinte tényként kezelhetjük, hogy itt mutatkozik be a Note széria harmadik kiadása. A phablet kategória öregje mindennél nagyobb, látványosabb és gyorsabb lesz. Az eddig napvilágot látott információk szerint a Note III két verzióban, egy nyolcmagos (Exynos 5420), illetve négymagos (Snapdragon 800 ) processzorral lesz elérhető, ami mellé 3 GB RAM, és elviekben háromféle (16/32/64 GB) tárhely társul, de ezek közül a 32 gigabájtos verziót dobják piacra a legszélesebb körben.


A kijelző egy full HD felbontású, 5,68 colos Super AMOLED panel lesz, de a csomag részét képezi egy 13 megapixeles, feltehetően optikai képstabilizátorral ellátott kamera is. A 4.3-as Androidot a megszokott, de felfrissített TouchWiz kezelőfelület egészíti ki, és nem maradhat el a megszokott digitális toll (S Pen) sem.

"Hány az óra...?"  Ha csak ennyi lenne a bejelentés, akkor sem különösebben panaszkodhatnánk, bár a Note sorozat csiszolgatása nem nevezhető különösebben forradalminak. Ha a Sammobile információ korrektek, akkor ezen kívül megismerkedhetünk majd a Samsung okosórájával, amiről jóval kevesebbet lehet tudni és a találgatáshoz kizárólag a májusban benyújtott szabadalmi dokumentumok, illetve az abban szereplő rajzok adnak némi támpontot.

Ezek szerint az állítólag Samsung Gear néven futó (SM-V700) óra a Galaxy mobilokkal fog együttműködni, de hogy pontosan hogyan fog kinézni, azt egyelőre nem lehet tudni. A rajzok szerint a Samsung flexibilis kijelzőt alkalmaztak, ami alá kerültek a kezelőszervek, illetve a különböző csatlakozók. 


Ilyen lehet a Galaxy Gear?
(a kép nagyítható)

Ha ebben a formában jelenik meg az óra, akkor a funkciók ismerete nélkül is nagy ugrásól van szó, hiszen a hajlított kijelzőt egyelőre egyik gyártó sem akarta, tudta piacra dobni tömegtermék képében. A Sammobile biztosra veszi a Galaxy Gear szeptemberi premierjét, amivel a gyártó messze nem lenne az első az okosórák területén, elég csak a Sony immáron második kiadásánál tartó SmartWatch-ot, vagy a Pebble-t említeni.

Az óra az Apple-t is régóta foglalkoztatja, bár egyelőre egyetlen erre utaló infó sem szivárgott ki, egyedül azt lehet tudni, hogy Tim Cook adós az innovációval, az újító szándékkal, amit a cég igazgatótanácsa számon is kér rajta.

Samsung Galaxy S4: 10 millió egy hónap alatt 
Újabb beruházást tervez a Samsung Magyarországon
Visszahűti a kedélyeket a Samsung gyenge rekordja 

Jön a félmilliós iPad brutál neurális feldolgozó egységgel

Ez persze csak az alapár, az extrákért külön kell fizetni. A nagyobb modell minden extrával forintban bőven millió fölött lesz.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.