A Budapestről induló webes bemutató készítője a leggyorsabban rakétázó startupoknál is gyorsabban fejlődik. Igaz, ehhez Amerikába kellett menni.
A nemzetközi szaksajtóban is sokan megemlékeznek a Prezi legfrissebb mérföldkövéről. Az ötmillió eddigi felhasználó között nemzetközi politikai és technológiai nagyságok is akadnak, az újszerű megközelítés egyre többeket térít át az eddig kváziszabványnak számító monoton diacserélgetésről.

Sikeres kivándorlás A Prezi 2009 áprilisában elindított első változata Somlai-Fischer Ádám ötletéből született, amelyet végül Halacsy Péter, a Műszaki Egyetem professzorának segítségével fejlesztett használható szolgáltatássá. A fejlesztők Árvai Péter vezérigazgató bevonásával céget építettek az újdonság köré, amely még abban az évben a befektetők kedvence lett.


A TED Conferences és a Sunstone Capital tőkeinjekcióját követően a cég áttette székhelyét San Franciscóba (a fejlesztés viszont maradt itthon), és azóta is folyamatosan készítik a Prezi új funkcióit, valamint a tabletek felé is terjeszkedni kezdtek. Az ingyenesen valamint különböző fizetős konstrukciókban is elérhető megoldás azóta a kreatív előadók kedvence lett, hiszen a már begyöpösödött "cserélgetjük a diákat, legfeljebb néha beszúrunk egy videót" gyakorlatot igazán ötletes módszerrel váltotta fel. A felhő alapon működő szerkesztőben elkészülő bemutatók szemléletesebben, érdekesebben jeleníthetők meg, a fejlesztéseknek köszönhetően pedig a kreatív lehetőségek száma is egyre bővül.

A Prezi mostani "köszönő-bemutatójában" a legtöbb extra funkció szintén feltűnik a ki-be zoomolható szövegektől, szabadon forgatható tértől kezdve a beágyazott multimédiás elemekig. A benne említett információk közöt pedig megtalálhatunk pár fontos Prezi-felhasználót, valamint azt is, hogy a Budapestről kinőtt megoldás gyorsabban fejlődik, mint pár szintén érdekes pályatársa, például a zenemegosztó Soundcloud vagy az újszerű dokumentumkezelő Evernote.

iPadre is megérkezett a Prezi
Színesebb és gazdagabb lett a Prezi
5 ügyes megoldás PowerPoint helyett

CIO Hungary: egy toborzócég is lehet szakértő

Beszámolónk második része a tizenötödik CIO Hungary konferenciájáról, ahol ezúttal az emberi tényezőre koncentráltunk az elmúlt időszak változásainak és legjobb gyakorlatainak értékelésében.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.