Két újabb magyarországi IT kutatóközpont indulását jelentették be az utóbbi időszakban. Multik és egyetemek közösen dolgoznak a vasúti kommunikáció korszerűsítésén, vagy éppen a logisztika újragondolásán.

Végre az idén, több évnyi helyben toporgást követően, elindulhat a korszerű vasúti rádiókommunikációs GSM-R rendszer hazai kiépítése. E technológia révén nem csak a nemzetközi vasútvonalakon közlekedő szerelvények haladása válna gyorsabbá és biztonságosabbá, de javulhatna az utastájékoztatás, illetve lehetővé válna az elektronikus jegyvásárlás bevezetése is. Mindezek hatására lényegesen növekedhetne a vasúti közlekedés vonzereje.

A MÁV már 2006-ban kiírt egy tendert a megvalósításra, 2009 novemberében azonban eredménytelennek nyilvánították az egyedüliként indult Nokia Siemens Networks (NSN) pályázatát. A tavaly márciusban kiírt új tendert pedig az Orbán-kormány fújta le. Egy kormányhatározat alapján aztán az állami tulajdonban lévő Kopint-Datorg Infokommunikációs Zrt.-t jelölték ki az 58,8 milliárd forintos GSM-R projekt megvalósítójának és üzemeltetőjének. A program keretében összesen 3064 kilométer hosszon, a nemzetközi tranzitvonalakon és a keresztező vasútvonalakon épül ki a GSM-R rendszer. A beruházást 2013 végéig be is kell fejezni ahhoz, hogy az Európai Unió a költségek 85 százalékát finanszírozza, azt követően viszont már csak saját forrásból, uniós támogatás nélkül lehetne kiépíteni a rendszert.

Ezermilliárdos tét Talán nem véletlen, hogy az utóbbi időben ismét mozgolódni kezdett az NSN, a GSM-R technológia egyik kifejlesztője és a piac vezető szállítója. A cég szeptemberben bejelentette, hogy globális kutatás-fejlesztési központot hoz létre Budapesten a vasúti kommunikációs megoldások fejlesztésére, ami mintegy 100 magyar mérnöknek teremt munkahelyet. A létszámot az azóta eltelt néhány hónap alatt nagyjából fel is töltötték.

A Figyelő kérdésére Ésik Róbert, a Nokia Siemens Networks Magyarország Kft. – az NSN hazai leányvállalata – ügyvezető igazgatója elmondta: a helyszín kiválasztásában nem az döntött, hogy ettől jobb eséllyel indulhatnának a várhatóan nemsokára újból kiírandó tenderen. Sokkal inkább az, hogy a közép- és kelet-európai régióban 2013-ig 4,1 milliárd eurót fordítanak majd az egységes vasúti közlekedésirányítási rendszerre való áttérésre, így hazánkból minden lehetséges projekthez közel lehetnek. Sőt, a Nokia (illetve egy ideje az NSN) immár több mint egy évtizede végez másfajta kutatás-fejlesztést nálunk, és jelenleg a mintegy 850 munkatárs több mint fele dolgozik K+F projektekben.

A cég hagyományosan jó kapcsolatokat ápol a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) villamosmérnöki, illetve informatikai karával, valamint az ELTE informatikai karával. A két kiemelt egyetemen kívül a partnerprogramokban jelenleg 9 hazai felsőoktatási intézmény és a kolozsvári egyetem vesz részt, 2010 decemberében azonban további külföldi egyetemekkel bővült a vállalat kapcsolatrendszere. A gyakornoki rendszernek köszönhetően az elmúlt években a K+F területen meghirdetett álláshelyek 80 százalékát pályakezdő mérnökök és informatikusok kapták meg.

„A 15 milliós Hollandiában összesen annyian, mintegy 600-an tanulnak informatikusnak, mint egyedül a mi karunkon” – mondta el kérdésünkre Horváth Zoltán, az ELTE rektorhelyettese. Hasonlóan nyilatkozott Vajta László, a BME rektorhelyettese is, ám szerinte még több villamosmérnököt, illetve informatikus végzettségű fiatalt is felszívna a piac. Jelenleg ugyanis bármilyen képességű végzős hallgatót rögtön felvesznek a cégek, s nem csak itthon. „Sokan azonnal külföldre mennek, miután lediplomáztak” – tette hozzá Vajta.

Utánpótlás van, ám a legnagyobb hazai informatikai, illetve távközlési kutatási-fejlesztési központok listája mégis évek óta változatlan. Az NSN mellett az Ericsson, az SAP és újabban az IBM rendelkezik jelentősebb itteni bázissal. A legnagyobb magyarországi K+F központ még 1996-ban öltött hivatalosan is formát, ezt az Ericsson működteti, ahol ma már több mint 1000 szakember foglalkozik az újgenerációs IP hálózatokkal, valamint hálózatmenedzsmenttel kapcsolatos kutatásokkal, továbbá szoftver- és hardverfejlesztéssel. Az SAP 2005 óta működő nemzetközi K+F központjában 220 fejlesztő dolgozik, tevékenységük fókuszában az on-demand (igény szerinti, a kereslethez igazodó) IT megoldások állnak, főként a logisztika terén, de az okostelefonokra is írnak alkalmazásokat.

Lemaradásban Az egyetemek és a nemzetközi cégek közötti együttműködés legújabb példája az IBM és a veszprémi Pannon Egyetem által közösen létrehozott informatikai kutatólabor, amelyet decemberben adtak át. A központ az IBM Academic Initiative programjának részeként valósul meg: a vállalat teljes szoftver portfóliójához, hardverinfrastruktúrához, több száz online tananyaghoz, oktatási és segédanyaghoz biztosít hozzáférést. A hallgatók pedig ösztöndíj programokra, szakmai gyakorlati helyekre pályázhatnak. Az IBM hozzájárulása a cégtől kapott információ szerint 10 millió dollár (mintegy 2 milliárd forint) értékű. A napokban megnyitott központban matematikai optimalizációval foglalkoznak majd, egyebek közt a raktárkészlet-menedzsment területén. Ilyen szisztémák használatával a nagy kereskedőláncok dollármilliókat spórolhatnak.

Videotorium: videomegosztás magyar módra
Modern hibrid hálózatot kaptak a hazai kutatók és egyetemek

A hazai innováció mértéke – a pozitív példák ellenére – az infokommunikációs iparágban is elmarad a nyugat-európaitól. Laufer Tamás, a meghatározó hazai cégeket tömörítő Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnöke szerint az elmúlt időszakban a K+F-re fordított teljes összeg nem érte el a GDP 0,5 százalékát.

(A cikk a Figyelő 2011/02. számában jelent meg.)

CIO Hungary: így változik meg az ember és a technológia viszonya

Beszámolónk utolsó része a tizenötödik CIO Hungary konferenciáról, ahol a technológiai témákon túl számtalan megközelítésből vizsgáltuk az emberi tényező szerepét is.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.