A Deutsche Telekom második alkalommal meghirdetett nemzetközi Üzleti appok versenyén mától bárki szavazhat az általa leghasznosabbnak ítélt üzleti IoT-alapú alkalmazásra. (x)

A nemzetközi megmérettetésre a Deutsche Telekom a közép-kelet-európai régió nyolc országából vár Internet of Things (IoT) alapú fejlesztéseket és ötleteket, amelyek célja, hogy a kis- és közepes vállalkozások felismerjék, milyen sokféle innovatív applikáció áll rendelkezésre, akár már most is, mindennapi munkájuk egyszerűsítésére, segítésére. Nagy értékű nyeremények várják a jelentkezőket, köztük 10 millió forintos reklámkampány, továbbá a győztes a Deutsche Telekom üzleti partnerévé válhat nyolc országban, ezáltal 10,8 millió üzleti ügyfelet érhet el, valamint 10.000 euró értékben egy nemzetközi üzleti expón való részvétei lehetősége is a jutalmak között lesz.

A legjobbak közé csak azok jutnak be, akiknek a megoldását a kis- és közepes vállalkozások valóban értékesnek, szerethetőnek tartják, hiszen a pályázott alkalmazásokra a megcélzott üzleti közönség is szavazhat. A résztvevők növelhetik a pályázatukra érkező szavazatok számát és nyerési esélyüket, ha bevonják vállalkozó ismerőseik közösségét, hogy szavazzanak rájuk. A szavazás is megtérülhet: a regisztráló és szavazó vállalkozók és alkalmazottaik minden országban un. támogatóivá válnak annak az IoT-applikációnak, amelyre szavaznak, és támogatásukkal 6 millió forint értékű reklámkampányt nyerhetnek. Szavazni június 22-ig a www.sikerfal.hu oldalon lehet.

A versenyre eddig regisztrált Internet of Things, azaz IoT-alapú megoldások szinte minden területét érintik egy átlagos vállalkozás napi működésének, és rámutatnak, hogy mindennapi tárgyaink és eszközeink közül egyre több rendelkezik beépített, mobil internet csatlakozási képességgel. Az internethozzáférés segítségével e tárgyak és eszközök nem csupán tulajdonosaikkal, de egymással is képesek kommunikálni. Az összekapcsolt eszközök, illetve az ezekből kialakuló rendszerek – mint az okos iroda vagy az okos város – számos iparág üzleti tevékenységének jövőjét jelenti.

A versenyben lévő IoT-alapú alkalmazások további részletes leírása, illetve a jelentkezésről és szavazásról naprakész információ az Üzleti appok honlapján, a www.sikerfal.hu oldalon követhető.

(x)

Cloud & big data

Exkluzív hazai kutatás: CIO-szerep újraírva

Milyen volt, milyen ma és milyen lesz egy jó informatikai vezető? Erre kereste a választ a Budapesti Corvinus Egyetem CITO kutatócsoportja és a Bitport együttműködésében készült kutatás. Dr. Fehér Péter egyetemi docens, kutatásvezető írása.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.