A Sony nem csak a full HD-s felbontású képrögzítésről lebbentette le a fátylat, hanem a világ leggyorsabb, némelyik SSD-t is megalázó adatátviteli sebességre képes SD kártyájáról is.

Új képérzékelőt fejlesztett ki a Sony, melynek használatával akár másodpercenként 960 képkockát is lehet rögzíteni. A szenzort tartalmazó telefonnal maximum 19 megapixeles videók vehetők fel 120 fps-sel, full HD-s felbontásban képes 960 fps-re a technika.

Lepipálja a konkurenciát

Napjaink telefonjai ennek a képességnek csak töredékével rendelkeznek. Az iPhone 7 és a Samsung Galaxy S7, kategóriájuk csúcsát képviselő eszközökként is csupán 240 fps videorögzítési tempóra képesek, mindössze HD Ready (1280x720 pixeles) felbontás mellett.

Ugyan évről-évre egyre jobbá válnak az okostelefonokba épített kamerák, de ilyen ugrásra ezen a téren senki sem számított. Ugyan a Sony hozott már létre hasonlóan kiemelkedő képszenzort korábban, azokat digitális kamerákban használta fel a japán elektronikai óriás, telefonokba még nem kerültek.

A vállalat nem közölte egyelőre, mikor kerülhet kereskedelmi forgalomban kapható készülékekbe fejlesztése, így nem tudni, hogy vajon az idei év során megjelenő okostelefonok közül lesz-e már olyan, ami ezzel a videorögzítési képességgel rendelkezik majd. Ha igen, akkor egy dologra mindenképpen fel kell készülni: az így előállított felvételek jóval nagyobb helyet igényelnek majd a memóriakártyákon.

SD kártya méretű számítógép
SD-kártya méretű, működő PC-t épített az Intel, az Edison névre keresztelt számítógép Quark processzorra épül. Az Atomnál kisebb méretű és teljesítményű, 22 nanométeres technológiával készült lapkát kifejezetten miniatűr eszközökhöz tervezte az Internet of Things, azaz a dolgok internete jegyében.

Elértük a határokat

A fentivel ellentétben sokkal pontosabb információnk van arról, mikor lép piacra a vállalat másik, szintén most bejelentett terméke. A 32, 64 és 128 GB-os méretben megvehető új SD kártyák még 2017 tavaszán boltokba kerülnek. Az SF-G sorozatba tartozó memóriaalapú tárolóegységek UHS-II szabványúak, a hozzáértők pedig már ebből sejthetik, hogy gyors eszközökről van szó.

De még milyen gyorsról! A gyári specifikáció szerint 300 megabyte-os másodpercenként írásra/olvasás képes SD kártyák kerültek ki a Sony boszorkánykonyhájából, melyek így - a japánok állítása szerint - a világ leggyorsabb, konzumer piacra szánt memóriakártyái lettek. Ennél sokkal nagyobb adatátviteli sebességet kínáló lapkák egyébként nem is készíthetők már UHS-II alapokon; a szabvány elméleti maximuma 312 MB/s.

A Sony fejlesztése egyébként nem az első a sorban, például a 2015 végén megjelent Lexar Professional 2000x már képes volt hasonló tempóra. Ez ugyan a japánokéval megegyező sebességgel tette lehetővé a kártyáról való adatok kiolvasását, de az írási sebessége 260 MB/s-nál tetőzött. Utóbbin tudott javítani a Sony.

Mobilitás

Kamu webshopokat ajánlgat a ChatGPT

A csalók jó érzékkel igyekeznek kihasználni, hogy az emberek többsége nemcsak használja a generatív chatbotokat, de sokan közülük vakon meg is bíznak a kapott válaszokban.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.