A versenyszerűen űzött videojátékok is bekerülhetnek a hét év múlva rendezendő olimpia hivatalos sportágai közé. A döntésre azonban még három évet kell várni.
Hirdetés
 

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) várhatóan Párizsnak szavazza meg a 2024-es olimpiai játékok rendezési jogát, amelynek a részletes programját 2019-ben kezdik kialakítani, a végleges rábólintásra azonban csak a 2020-as, Tokióban rendezendő olimpia után kerül majd sor.

Új nézői korosztályt hozna az olimpiáknak

Az e-sporttal kapcsolatos elképzeléseket várhatóan a párizsi pályázattal foglalkozó bizottság társelnöke, Tony Estanguet viszi majd a NOB elé. Szakértők számos racionális érvet sorakoztatnak fel a terv mellé.

Az egyik legfontosabb az olimpia nézettsége, ami az e-sport megjelenésével főként a fiatalok körében növelné a játékok iránt érdeklődők számát. A nézettségi mutató több mint egy évtizedre visszatekintve először a 2016-ban Rióban lezajlott versenysorozat idején mutatott komolyabb visszaesést. A 2012-es londoni olimpiához képest a 18-49 éves korosztályból 25 százalékkal kevesebben követték a braziliai eseményeket – derül ki a Bloomberg összesítéséből.

A nézettségi mutatókon sokat javítana, ha bevennék a e-sportot a hivatalos olimpiai sportágak közé, mivel a Nielsen szerint a videojáték-versenyek nézőközönségének az 51 százaléka tartozik a Y-generációhoz.

 

Az e-sportot követők táborának eddigi, illetve várható alakulása


A nagyobb nézettség növeli az olimpiák értékét, ami pénzben is kimutatható. Emiatt egyfelől a NOB is több pénzt kérhet az olimpiai játékok jogaiért, de a tévétársaságok is drágábban adhatják el hirdetési felületeiket. A Comcast több mint 12 milliárd dollárt fizetett, hogy a 2036-ig megrendezendő játékok USA-beli közvetítési jogaiért. A hozzátartozó NBC csatorna a riói olimpia idején rekordösszegű 1,2 milliárd dollárt kaszált a reklámokból.

Szervezettebb lehet a sportág irányítása

Az olimpiára kerülés az e-sportot is egyszerre több ponton is segítheti, egyfelől, hogy még elfogadottabb legyen a legitim, meghatározó sportágak között. Másfelől, mivel az e-sport még viszonylag újkeletű sportág, neki is jól jönne a nézettségi mutatók növelése. Márpedig erre - a mért visszaesés ellenére - kevés jobb alkalom van, mint egy olimpia: a legutóbbit Rióban például a  NOB kimutatásai szerint több mint 3,6 milliárdan követték.

Az olimpiai szereplés az e-sportot is hozzásegítheti ahhoz, hogy létrehozza független irányító testületét, ami a focit irányító FIFA-hoz hasonlóan látná át a sportág helyzetét, amin már van is mit nézni, hiszen, mint nemrégiben megírtuk, komoly komoly biznisszé fejlődött az elmúlt évek alatt.

A videojátékos versenyeken való részvétel immár igen komoly pénzdíjakkal kecsegteti a legtehetségesebbeket. A nagy címek világbajnokságai sok millió dolláros díjalappal mennek, a cégek pedig egyre többet hajlandóak a sportág reklámjára és szponzorációjára fordítani.

Ma már a legjobban kereső e-sportolók toplistájára is csak millió dolláros eredménnyel lehet felkerülni. A jelenlegi éllovas, az amerikai Saahil Arora már több mint 2,8 millió dollárt keresett, de honfitársa, Peter Dager sem panaszkodhat, eddig 2,6 milliót sikerült összekattintgatnia.

Piaci hírek

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.