A videojátékok életvitelszerű nyüstölése immár igen komoly pénzekkel kecsegteti a legtehetségesebbeket. A nagy címek világbajnokságai sok millió dolláros díjalappal mennek, a cégek pedig egyre nagyobb vödörrel öntik a reklám- és szponzorpénzeket.

A héten rendezik meg a világ legjobban fizető videojátékának legnagyobb versenyét. A Defence of the Ancients 2, ismertebb nevén a Dota 2 kiadója idén nagyjából 26 millió dollárt fog szétosztani a legjobb csapatok között a szerényen csak The International-nek elnevezett rendezvényen. A szám ismeretében nem csodálkozhatunk, hogy ma már a legjobban kereső e-sportolók toplistájára kizárólag több millió dolláros eredménnyel lehet felkerülni. 

Hullik a pénz

A Statista alább látható grafikonjából az is kiderül, hogy a jelenlegi éllovas, az egyesült államokbeli Saahil Arora már több mint 2,8 millió dollárt keresett "játszva", de honfitársa, Peter Dager sem panaszkodhat, hiszen az általa összekattintgatott 2,6 millió sem aprópénz. Talán a legérdekesebb figura viszont a harmadik helyezett profi videojátékos. A pakisztáni Sumail Hassan még szülőhazájában kezdett játszani, ám a családnak otthon nem volt számítógépe, ezért csak egy távoli netkávézóban tudott gyakorolni. Aztán a család átköltözött az USA-ba, ahol a fiatalember tehetsége hamar kitűnt. 2015-ben tagja volt a Dota 2 vébégyőztes csapatának. Az ott keresett bő 1,3 milliónak köszönhetően a még mindig csak 18 éves versenyző lett a világ legfiatalabb dollármilliomos e-sportolója.

 

 

A 10-es ranglista további részét jobbára a kínai versenyzők sajátítják ki. Ez a rész rendkívül szoros, hiszen néhány tízezer dollár választja el az 5. és a 10. helyezettet. Ha a legjobb európai szereplőkre lennénk kíváncsiak, akkor sem kell sokat kutakodnunk, az első húsz közé már 2-2 svéd és dán, illetve egy észt e-sportoló is befért.

A legtöbbet egyértelműen a rendkívül profin felépített és menedzselt Dota 2-vel lehet keresni, de azért több százezer dollárt érhet az is, ha a League of Legends, vagy a Counter-Strike rendszerében tud valaki kiemelkedőt nyújtani.

Többszörösen megéri

A játékok köré immár olajozottan működő iparág épült. Ez teszi lehetővé, hogy a csúcson lévő Dota 2 kiadója évről évre növelje a tétet. 2015-ben például még "csak" 18 milliós volt a díjalap, ám a cég végül több mint 50 millió dollárt kaszált csak ebből az egy eseményből, illetve a köré épített extra eladásokból. A Valve ráadásul hagyományosan csak egy kis részét fedezi közvetlenül a díjaknak, a többi a játékosok, rajongók befizetéseiből generálódik. A világbajnoki csomagnak hívott termék negyede megy a díjalapba, a maradék pedig a Valve zsebébe.

De nem csak a játékosoktól érkezik forrás a szektorba, a vállalatok egyre inkább felismerik a terület reklámértékét. Egy idén tavasszal megjelent kutatás szerint 2016-ban 325 millió dollárt áldoztak a cégek márkájuk ismertségének növelésére szponzorációkon és direkt hirdetéseken keresztül. Ugyanez a szám idén várhatóan eléri a 440 milliót (35% növekedés), jövőre pedig a 622 milliót (további 40%).

Piaci hírek

5 százalékot adna magából az amerikai kormánynak az OpenAI

Sajtóértesülések szerint a világ egyik legjelentősebb MI-fejlesztője ugyanezt várná el az összes nagy belföldi riválistól, hogy aztán a hatalmas csomag felett egy állami alapkezelő őrködjön. Az ötlet mögött a technológiával szembeni ellenállás és a szabályozás felpuhítása állhat.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.