Kiosztották a Deloitte Közép-Európai Technology Fast 50 versenyének díjait. Tíz év után ismét magyar cég vitte a prímet.
Hirdetés
 

Tíz év után ismét magyar nyertese van a Deloitte Közép-Európai Technology Fast 50 versenyének: a Szallas.hu az elmúlt öt évben közel 2300 százalékos árbevétel-növekedésével érdemelte ki az elismerést.

A régiós Fast 50 listaára idén felkerült vállalatok átlagos növekedési rátája évi 698 százalék, tavaly ez 671 százalék volt. A csúcs 2012-ben volt, akkor ez az érték 1026 százalék volt.

A versenyben tíz ország vállalatai vettek részt: Lengyelország 17 céggel, Magyarország tíz, Románia hat, Horvátország négy, Csehország, Litvánia és Szlovákia egyenként három vállalkozással, Szerbia két, Bulgária és Észtország egy-egy céggel szerepel a listán. 26 cég most először került be a rangsorba. A listában továbbra is szoftvercégek képviseltetik magukat a legnagyobb számban (26 cég), őket követik az internetes (12) és telekom/hálózatépítő (6) vállalatok.

A Deloitte Technology Fast 50 programigazgatója, Verbó Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy lista élbolya alaposan átrendeződött tavaly óta: az első öt helyezett közül négy cég először kerültek be a rangsorba idén.

A listát öt év alatt elért 2259 százalékos árbevétel-növekedéssel a magyar internetes szállásközvetítő cég, a Szallas.hu vezeti. A második helyen a lengyel pénzügyi szolgáltatásokat összehasonlító weboldal, a Comperia.pl áll (1962%-os növekedéssel), amely a 2013-as jelentésben még a negyedik helyet foglalta el a régiós listában. A következő három helyen csak új belépőket találunk: harmadik helyen szerepel a szerb High Tech Engineering Center (1777%); negyedik a román szoftverfejlesztő ITNT (1433%); őt pedig a lengyel webfejlesztő ügynökség, a Netguru (1386%) követi.

A régió leggyorsabban növekvő cégei | Create Infographics

A legjobb ötvenbe került magyar cégek közül hét foglalkozik szoftverfejlesztéssel: a Prezi.com Kft. a nyolcadik, a Dolphio Consulting Ltd. a 10., a Kilgray Translation Technologies a 20., az ECON Consulting Ltd. a 24., a Capture Zrt. a 30., a Kishonti Kft. a 31., az iData Műszaki Informatikai Mérnöki Iroda Kft. pedig a lista 50. helyén végzett. A régiós győztes Szallas.hu mellett internetes cégként került a listára a 16. helyen szereplő JatekNet.hu Kft. és a 40. helyen végzett Arboreus Kft. is.

Rising Stars – a fiatalok versenye

A Rising Stars kategóriában olyan vállalatok versenyeztek, melyeket legalább 3 éve alapítottak, de még 5 évnél fiatalabbak, és éves árbevételük eléri a 30 ezer eurót.

Ebben a kategóriéban két magyar vállalat került a listára: az idei győztes a Distinction nevű, mobilalkalmazást gyártó szoftvercég lett 2746 százalékos, három év alatt elért árbevétel-növekedéssel. A második helyezett pedig ShiwaForce lett (1126%), amelyet a lengyel eLib.pl kiadványszerkesztő szoftvert gyártó cég (1002%) követi.

A versenyben külön díjazták azokat a gyorsan növekvő vállalatokat, amelyek túl nagy méretüknél fogva nem versenyezhetnek a kisebb Fast 50 cégekkel az árbevétel-növekedésben. A Big Five-nak nevezett rangsort már második éve a goclever.com nevű lengyel számítógépgyártó vállalat vezeti (777%), amely Fast 50 rangsorban egyébként a 17. helyen áll. Második helyezett a cseh internetes parfümáruház, a parfums.cz (462%, a teljes listán 26. helyezett), a harmadik pedig a román szoftvergyártó, a Teamnet.ro (424%, egyúttal 34. a Fast 50 listán).

Közösség & HR

Vége az olcsó GitHub Copilot modellnek

Az eddigi, kérésalapú modell veszteséges volt, ezért átállnak szigorú használatalapú árazásra.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.